Casablanca szálloda

november 24, 2008, oltyanlegeny
2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: ÉTTEREM 1) Típus: SZÁLLODA (PANZIÓ) 3) Helység: Craiova (Krajova) | 1 hozzászólás



Ha a székely az oltyán fővárosba téved, s elfelejtette otthonról lefoglalni az alváshelyét, éjfél után rohangálhat egy ágyért (ha nem akar az útszélre húzni, s a gördülő konzervdobozban pihenni néhány órát), mert azt potom 90 euróért kínálják reggeli svédasztallal együtt a vármegyeközpontban. Aki negyedhavi keresetét nem akarja egy éjszakára költeni s családjával az útszélén sem akar vesztegelni, az nyakába veszi az éjjeli várost… Így akadtunk rá - szinte minden reményt feladva - egy kora tavaszi csípős éjjelen a szörényvári úton (Calea Severinului) a Mol benzinkúttal szemben egy semmitmondó épületre, aminek a Hotel Casablanca*** nevet adták, s fel is csillagozták. Az épületet egy háromemeletes legényszállóból alakították át, négy különböző befogadóképességű termet építettek hozzá, s ezeket vendéglőnek, étteremnek használják.  Van itt úszómedence, konditerem, szauna, konferenciaterem, csak éppen a környezet nem barátságos, a városszéli ipari negyed közelsége. - De kit érdekel ez, ha elcsigázott, fáradt, s a gyereke nem bír magával az álmosságtól?!

Az álmos szolgálatos hölgy morcossága ellenére örömhírt közölt: 130 lejért kétágyas szobát és reggelit is kapunk! (No, ez mégsem 150 euró!) A szobában kellemes meleg fogadott, tisztaság, állandó melegvíz-szolgáltatás. A standard reggeli bőséges volt, hárman jóllaktunk a kétszemélyes adagból. Fizetéskor, hallva a magyar beszédet dicsekedték el, hogy a kolozsvári CFR focicsapata is náluk szokott megszállni…

Mielőtt újból útnak indultunk volna, még egyszer körülnéztem: kívülről semmitmmondó épület, s benn - amennyire tőlük telik, ha magyar szót hallanak - meleg oltyán vendégszeretet. Á, majdnem elfelejtettem: nemdohányzók részére külön szobák, s lakosztályok is vannak!



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.86

Gorjeanul

november 21, 2008, oltyanlegeny
2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM 3) Helység: Târgu Jiu (Zsilvásár) | Szólj hozzá!



Ha valaki a Kárpátokon kívülre reked, s netalán az ottani ízekkel szeretne megismerkedni, Brâncuşi Csendasztalától egy kőhajításnyira, a Városháza és a “Jiul” stadion közvetlen szomszédságában a Gorjeanul étterem az oltyán konyha jellegzetes ételeivel várja. A vendéglőben külön-külön helyiségben a dohányzók, illetve nemdohányzók részére szolgálnak fel, nyáron az udvaron hangulatos nyárikert működik. Az étlap eléggé változatos, s ami meglepő - az árak elviselhetők. Az adagok minden éhes embert kielégítenek. A személyzet kedves, a rendelt italt azonnal, a kaját 15-20 percen belül hozzák.

Az étteremben tisztaság, az asztalokon friss virág várja a vendégeket. Baj van viszont a mellékhelyiséggel, ahová a mesebeli császárok és királyok nehezen férnének be, s a tisztaság nem a legelőkelőbb… A háromfogásos menüért (Ciorbă de văcuţă, Tocăniţă de piept de pui cu ciuperci, Clătite cu îngheţată) 25 lejt fizettünk fejenként… A csíki sör féllitere valamivel drágább a másfeles borszéki víznél…

Éhes, vékonyabb pénztárcájú turistáknak ideális hely.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.80

Crama Noastră

november 20, 2008, kbau
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: BORPINCE | 1 hozzászólás



Nemrég talátam rá erre a kis üzletre, a református püspökség közelében (Király/I.C. Brătianu utca, 35 sz.). Nagyon jó minőségű borok vannak, elérhető árakon, és ami a legérdekesebb, hogy a borokat vásárlás előtt meg lehet kóstolni. Amúgy egy jó hely, vannak asztalok és meg lehet inni egy pohár bort vagy kávét, meg elbeszélgetni (csendes hely).

A személyzet magyar, a három asztalnál kb. 10 ember fér el, a helyiség kb. 50 nm. Az árak 8 lejtől kb. 70 lejig vannak, de én jó borokat vettem 18-23 lejért es szerintem ez az átlagár. A romániai termelők borai dominálnak, de nem a nagy áruházakban forgalmazott márkák. Az érdekes az, hogy jelen vannak a magyarországi termelők is.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.99

Sanu Babu

november 12, 2008, admin
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: KÁVÉZDA | 7 hozzászólás



Új kocsma/kávézó nyílt a szerkesztőségünktől 20 méterre. Azóta szinte naponta odajárunk, annak ellenére, hogy a nevét alig sikerült megjegyezni, a tulajdonos ugyanis túlzottan afrikásra vette a fazont, amikor a Balu-Babu vagy mit névként a kávézó oldalára pingálta. Ilyen név a fenének sem jut eszébe, így nincs mit tenni, az unalmas és semmitmondó “sarki kávézó” néven fog bekerülni a szerkesztőségi közbeszédbe.

Mr Green

Azért is megérdemelt volna valami fülbemászó nevet ez a kocsma, mert határozottan kellemes kis zug: az alaphangulatot a bedeszkázott kirakat és sötétre pácolt lambéria adja. Nem nagy truváj ez, de otthonos lesz tőle a hodály, a zene halkan megy, és nem is túl zsúfolt. Az afrikai fílinget fityegőkkel meg maszkokkal próbálták turbózni: amolyan szuvenírboltos butaságok ezek, de az adott térben elviselhetőek. Hangulatos, na.

Az egyszerű, de kényelmes padokon elhelyezkedve pillanatok alatt hozza az itallapot egy kedves pincérlány. További pluszpont, hogy az itallap vaskos (A6-os formátumú fotóalbumba bújtatott papírlapok, ötletes és olcsó megoldás - szerk. megj.), a pedig választék megfelelő: csak kávéból van tucatnyi. És ami még jobb, hogy akciós árakkal próbálnak klienseket szerezni. Legemlékezetesebb élmény 4 liter puncs volt egzotikus gyűmölcsökkel bőven megszórva, potom 20 lejért – ilyen munkakörülmények között azért egy szerkesztőségi megbeszélés is más.

Persze kérdés hogy meddig tart a hawaii: frissen megnyílt kocsmának kötelező jó minőségű szolgáltatásokat nyújtani – a tulajdonos a kliensek becsábítására hajt, még nem szembesült az év végi mérleggel, nem emelik a bért, nem kérnek fizetésemelést az alkalmazottak és főleg nem próbálja “kihozni” a befektetett pénzt. Tehát visszatérünk egy év múlva.

Ms Pink

Kolozsvári kocsma esetében mindenképpen pozitívan értékelendő, ha a helyen érződik egy tulajdonosi koncepció - attól függetlenül, hogy működőképes-e. Nem egyébért, de a magyarok által látogatott, illetve mérsékelt árakkal operáló kocsmák esetében nagyítóval kell keresni a koncepciónak még csíráját is.

A Sanu Babu esetében korai is volna még működőképességről beszélni, lévén hogy a hely alig pár hetes. A sötétre pácolt padló és falborítás, az ötletesen (afrikai maszkok mögé bújtatott lámpák) tompított világítás miatt kissé egy voodoo-szertartás színhelyére emlékeztet. A plafonról indián álomfogók lógnak.

A zene általában jó, amikor meg nem, legalább akkor sem túl hangos. Ebből volna mit tanulni a vendéglátóipari egységek többségének, ahol a hangerő-szabályzó gombnak csak a maximumot súroló tartományát ismerik.

A koncepciót nem vitték azért teljesen végig, a poharak, csészék designja semmi extra, és a vécé is egy teljesen mindennapi, viszont tiszta és pontra vágott létesítmény. Magam részéről nem bánom, lévén hogy sejtem: többek között ennek köszönhetem a földön járó árakat. A fapados eszpresszó 2,8 lej, aki meg extrákat akar, 4,8 lejért akár kókuszt is kap a feketéjébe.

Aki meg unja a sört, van miből csemegéznie: a menüben egy oldal tölt be például csak a puncs-választék, ami négy-öt (vagy akár nyolc) emberre méretezett adagban érkezik. Fejenként kb. 10 lejért több jut, mint egy átlagos koktélból, ráadásul nagyon finom. De van abszint is.

Ms Red

Két pozitívuma van a helynek, ami számomra fontos egy kávézóban:

1. A tulaj és a személyzet nagyon előzékeny. Például, ha beszélgetni szeretnél, és megkéred őket, lehalkítják a zenét. Nem húzzák az orrukat, ha valamilyen extra kérésed van a rendeléssel kapcsolatban. Közvetlenek és kedvesek. Az ilyesmi számomra fontos tényező, ami meghatározhatja egy kávézó hangulatát. Főleg egy ilyen kis, bensőséges helyét.

2. A kávé olyan, amilyennek én szeretem és ez nem sok helyen van így: a lényeg, hogy a különböző specialitásokat nem tejszínhabbal, hanem tejhabbal szolgálják, a hagyományos café latte receptből kiindulva: pl. presszókávé, kávélikőr, tej, tejhab. Vagy: presszókávé, kókuszaroma, tej, tejhab. Ilyenből van többféle is, 5 lej körüli áron.

Van azért pár dolog, ami nem tetszik annyira, ezek azonban az én prioritás-listájámon lennebb szerepelnek egy kávézó esetében:

1. A díszítés: nem az a hely, ahol már csak ott lenni, üldögélni és szájat tátni is élvezet és gyönyör (vannak olyanok is). De nem is különösebben zavaró, diszkrét félhomály fogad, úgyhogy meghitt beszélgetésre teljesen jó. Csak éppen semmi extra.

2. Ami viszont már zavaró lehet, az a füst a belső (dohányzó) teremben, dehát a szellőztetés, füstelszívás kérdése általában problémája a legtöbb kávézónak Kolozsváron. Délelőtti órákban nem annyira vészes.



* pontos átlag: 2.48

Rendhagyó társítások: “családi receptek” gyűjteménye

október 28, 2008, admin
Szalonbeszélgetések: a legfinomabb ínyencségekről | 48 hozzászólás



Úgy nőttem fel, hogy azt hittem: a családom által rendszeresen főzött és fogyasztott, tehát egy szűk körön belül közkedveltségnek örvendő ételek receptje és neve bárki másnak is ugyanúgy ismerős. A rizsleves (csontleves rizzsel, tejföllel besűrítve, citrommal ízesítve), a churutos leves (húsleves örmény ételízesítővel), a hecserlilekváros paradicsomleves vagy éppen a húslevessel kikavart krumplipüré szerepelt a családi ebédek állandó fogásainak listáján, és gyerekként úgy gondoltam, része a tágabb értelemben vett romániai magyar étkezési kultúrának is. Hogy mennyire nem az, osztálytársaim, majd csoporttársaim megdöbbenését látva vált világossá. Kiderült: amit én imádok, ők annyira szokatlannak és egzotikusnak találják, hogy legjobb esetben is csak óvatos kíváncsiság, ha éppen nem undor az első reakció a szembesítéskor.

Hozzávalók a hecserlilekvárral édesített paradicsomleveshez: házilag készült lekvár és paradicsomlé, zeller- vagy leostyánlevél

Zeller- vagy leostyánlevéllel fűszerezzük

Zeller- vagy leostyánlevéllel fűszerezzükHázi hecserlilekvárt és ugyancsak házi paradicsomlevet érdemes használni

Ebből még mindig csak az következne, hogy mi vagyunk a furcsák, hogy kiszorultunk a romániai magyarok népszerű étkeinek Gauss-görbéje alól; de megkönnyebbülten nyugtáztam, nemcsak én tartom rendhagyónak a cukros laska fogyasztását vagy azt a szokást, amikor a túrós puliszka mellé reszelt almát szolgálnak fel savanyúságként. És másoknak ez teljesen hétköznapi, sőt akár hetente az asztalra kerül ebédre vagy vacsorára. A szőlő lágy kenyérrel pedig igazi klasszikus, ám nagyanyámnak nem sikerült megkedveltetnie velem – mindez azt bizonyítja, nemcsak a kisebb közösségek és családok szintjén, hanem generációnként is változik, mi az, amit megszoktunk és szeretünk, és mi az, ami olyan gasztronómiai különlegesség-számba megy, hogy nem szívesen raknánk rendszeresen az asztalra.

Az előbb felsorolt “rendhagyó kaják” mellé az egyik Transindex-szerkesztőségi gyűlésen született, tetszőlegesen bővíthető lista került:

Puliszka kakaós tejjel vagy lekvárral – mintha tejes puliszkát ennél, csak ez éppen kakaós. Lekvárral: mintha tejbegrízt ennél, csak ez nem fehér, hanem sárga.
Bundás kenyér cukorral – nem is gondolnánk, mennyire elterjedt. Feltehetően akkor a legjobb, ha a tojásba kevés sót teszünk, és nem borsozzuk meg.
Sajt mézes kenyérrel – aki először próbálja, lehetőleg egy jellegtelenebb, kevésbé markáns ízű sajtot válasszon.
Mustáros kenyér – nem kell ragozni, lehet tormás vagy édes. Tipikus kommunizmusbeli kaja blokkudvaron játszó gyerekeknek, de aki megszokta, ma is jóízűen eheti.
Cukorban pergelt hagyma pirítóssal
Salátaleves túrós puliszkával – nem kell belefőzni! A legegyszerűbb, ha melléje tálaljuk, és ki-ki annyit tesz a levesébe, amennyit akar.
Híg tojás fűszerkeverékkel és tejföllel – pudingostálkába vagy óriáscsészébe ki kell kaparni a lágytojást, és a szokásos són kívül curry, olasz fűszerek, vegeta meg más fűszerkeverékek kerülnek bele, kinek-kinek szája íze szerint. A kenyeret beleaprítva fogyaszthatjuk melléje.
Tárkonyos almaleves – a tárkony elterjedtebb kísérőfűszere a zöldséges-húsos ételeknek, főképp a sós-savanykás ízvilágnak ad külön jellegzetességet. Gyümölcslevesekbe azonban legalább éppennyire talál, ha már unod a megszokott fahéjat és szegfűborsot. Változata: a tárkonyos-rizses-tejföles almaleves (rántás vagy ereszték nélkül). Ilyenkor értelemszerűen kevesebb cukor kell – illetve hát ki ahogy szereti.
Szőlővel főzött zöldségleves
Spenót cukorral
Kukoricapehely mogyoróval és tehéntúróval kikavarva
Krumplileves hideg túróval – a túrót tálaláskor kavarjuk a még gőzölgő levesbe.

A variációk vagy a teljesen újszerűnek ható párosítások/receptek forrása nem a szakácskönyv, hanem az empíria, az „így szoktuk mi”. Ha néhol tetten is érhető a gazdasági kényszer, hogy minél olcsóbban és minél kevesebb alapanyagból üssünk össze valami finomat, az ebből ihletődött kaják mellett vannak a gyűjteményben igazi ínyencségek is.



* pontos átlag: 3.11

Interbelic Coctail Bar

október 3, 2008, keli
3) Helység: Bukarest 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: KÁVÉZDA 1) Típus: KOCSMA/PUB | Szólj hozzá!



Jóformán csak a véletlennek köszönhető, hogy belebotlottunk ebbe a kicsi és nagyon eldugott, de hangulatos bárocskába Bukarestben. A központban, de egy szűk sikátorban helyezkedik el (menüjük szerint) Románia első koktélbárja.

A menü önmagában megér egy misét. Olvastam heti és havi sajtót is kevesebb oldalszámmal – mire én is végigböngésztem (ketten csak egy vaskos, de igényes menüt kaptunk), a koraestében még unatkozó csapos/pincér/résztulajdonos (?) vagy háromszor is arrajött – kedvesen, de nem tolakodóan érdeklődve a rendelés felől.

Az, hogy rengetegféle koktél van, nem kifejezés. A hosszas menünek alig pár oldalát foglalják el a “hagyományos” piák, sok oldalon keresztül különböző koktélok, sztorik, magyarázatok halmozódnak. Akinek a koktél szóról nem jut eszébe kapásból több mint a Gin-tonik és a Bloody Mary, feltétlenül látogasson ide. Akinek meg igen, az annál inkább :) A menü bőségén túl sem hazudtolnak rá koktélbár mivoltukra: bár nyilván nem volt alkalmam az egész menüt végigpróbálni, amit hoztak, az nagyon finom volt, és nem utolsó sorban igényesen volt elkészítve – mondjuk vizuálisan is “élmény”.

A berendezés hű a névhez, Bukarest fénykorát idézi, a falakon múlt század eleji reklámok, újságkivágások, képek tarkítják a tapétát, visszafogott fény, a bár környékét néhány retrósabb tárgy díszíti.

Húzós pontja az árak… bár Bukaresthez, meg a megcélzott közönséghez képest nem túl nagyok, azért én még sokallom kissé a 20 lejes árat per koktél (ez ellenben egyenár minden alkoholos koktél esetében). 15 lej az alkoholmentes koktél és 6 lej körül van egy kávé (ez utóbbi pl. bele sem fért a menübe. De ettől még van és nem is rossz.) Ha a sör ára érdekel, valószínűleg rossz helyen jársz. Bár van az is persze.

Összértékelésben kellemes kis hely, de csak ha bírja a tárcád.

UPDATE: térkép az Interbelic Coctail Bar felé



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.81

Wine Princess

október 3, 2008, sza_bee
2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 3) Helység: Ópálos 1) Típus: BORPINCE | 17 hozzászólás



Aradról Déva felé haladva, a dombvidék kezdeténél terül el Ópálos, román nevén Paulis. Itt található egy fiatal vállalkozás, mely céljául a zóna borainak “újraélesztését” tűzte ki.

2 lokációról beszélünk, az egyik, a régebbi, az ópálosi polgármesteri hivatal alatt, egy óriási pincehelyiségben található, a második, az újabb, picit arrébb, a Gyorok felé menet a domboldalon. Az első kimondottan borospince, a második pedig egy kifejezetten borturizmusra kialakitott vendéglátó hely a szőlősök lábánál, ahol a szőlő feldolgozása is történik. Inkább turisták látogatják, de gyakran előfordulnak itt a környékbeli (aradi) multinacionális cégek, protokollvacsorákat rendezve.

Célszerű mindkét helyet meglátogatni már csak azért is, mert más az, amikor az ember látja: honnan és hogyan kerül a nedű az üvegbe, aztán tetszés szerint meg is kóstolhatja akár az összes fajtát.

Mi is egy ugyanilyen körutazáson vettünk részt a közelmúltban. Lehet a szervezés nem volt a legtökéletesebb, vagy az időzités nem a legjobb (pont szüretkor érkeztünk), mert amint befordultunk a fennebb említett második lokáció kapuján, nagy csend és nyugalom fogadott. Sőt, túl nyugalmasnak tűnt minden. Sehol egy lélek, se ember, se kutya. Mondjuk az utóbbinak nem örültünk volna túlságosan, pláne ha valami nadrágszaggató típus.

A sok hahózás eredményeképpen (vagy legalábbis mi így gondoltuk) előkerült a tulajdonos, aki pár perc alatt rendbehozta szétcincált lelkivilágunkat, miközben bevezetett a bortermelés mikéntjeibe. Egy bő tízperces okosítás után átkocsikáztunk a másik helyiséghez, amely, amint már említettem, az ópálosi polgármesteri hivatal pincéjében leledzik, a bejárat az épület bal oldalán, mindjárt az udvar elején található. “Crama” felirattal csalogatja a vendégeket.

Mindjárt a belépés után figyelmesek lettünk egy szagra, ami inkább szagnak minősült utólag, mint illatnak, eredetéről nem tudtunk bővebb felvilágositást kapni. Gyengébb lelkűek inkább ne is figyeljenek rá. Ha tudnak. A pincehelyiség eléggé szűkös, nagy hordók mellett sétál el az ember. Ezekről és még inkább tartalmukról nem tudni semmit, csak fehér számok mutatják rajtuk, melyik a sorrend. Az első ajtó bal oldalon a borospince “retail” részlegéhez vezet, itt találhatóak a már palackozott borok, második ajtó balra a vendégeknek szánt helyiség. Kb. 35-40 férőhelyesre saccolom, igen nehéz elképzelni, hogyan néz ki, amikor tele van. Az asztalokon standard teríték fogad, semmi extra, a poharak alátétjeit találtam érdekesnek, nagyon jól beváltak. Ugyanakkor kézbe vehetünk egy borkóstoló lapot, melyen fellelhetőek a megkóstolandó borok és ezek főbb paraméterei. Ugyanitt megjegyzéseket is lehet tenni a rendelkezésre álló írószerrel. A hátlapon egy (remélhetőleg) aktuális árlistát találunk.

Volt még az asztalon fejenként 4 pohár, egy nagy gyűjtő és 2 kisebb tányér olívaolajjal szórt kenyérrel. Ennek az a funkciója, hogy a szájban levő ízt eltakarítsa, és a gyomrot bélelje, hogy az alkohol ne szálljon azonnal a fejbe.

A borkóstolás egyeseknek művészet, másoknak ivászat, vagy annak a kezdete. Én laikusként vettem részt ezen, és valószínűleg nem elég finom az orrom ahhoz, hogy óriási különbségeket érezzek 9 íz között. Az ambíciósabb fajta tanulja, hogyan kell bort kóstolni. Én inkább iszom, igaz, mértékkel.

Tehát 9 fajta bort próbáltunk ki, ebből 2 fehér, amely nem igazán jellemző erre a vidékre és 7 vörös. Nekem inkább a vörösborok jöttek be, a jelenlevő vendégseregben a vélemények megoszlottak. Egyik jellemző bor erre a régióra a kadarka és ennek deriváltjai.

A kóstolási operáció kb. 1,5 órát vett igénybe, utána következett az evészet, majd az ivászat. Tradicionális magyar konyha remeke a standard gulyás, mely minden alkalommal jól sikerul (nem először jártam itt). Egyesek szerint lehetett volna csipősebb is, nekem jó volt úgy, ahogy volt. A lényeg az, hogy jutott bőven mindenkinek belőle. Mellé járt még csípőből egy kevés savanyúuborka és néhány szelet kenyér, ám az utóbbinak az ízével nem tudtam kibékülni. Evés közben egyébként lehet még rendelni tetszés szerint a kóstolt borok bármelyikéből.

A kiszolgálásról nem mondhatok sem jót, se rosszat, legfőképpen a személyet öltözete hagyott kívánnivalót maga után. Valami reprezentatívabb cuccra számítottunk, ehelyett kaptunk sima utcai öltözetet, amire ráfigyelt egy fehér kötény.

Ami kilógott, mint a lóláb és a helyiség rusztikusságát rombolja (látsd pl. mennyezet), az a vendéglátó helyiségben levő borosüveg-tartó, ami műanyagból készült. Emellett még megemlíteném a hatalmas LCD TV-t, ami valószínűleg marketingcélokat támogat és nem meccseket néznek rajta, valamint a folyosón elhelyezett mobiljel-erősítő berendezést, ami szerintem felesleges, annak ellenére, hogy a pincében régebben tényleg nem volt GSM hálózati jel.

Summa summárum, egyszer el lehet menni, sőt ajánlatos is, de másodjára már unalmas lenne. További informaciók találhatók a borászat weboldalán 3 nyelven.



* pontos átlag: 3.00


* pontos átlag: 3.38

Casa românească

szeptember 30, 2008, sza_bee
2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM 3) Helység: Félixfürdő | Szólj hozzá!



Tegnap visszaköszönt a nyár. Ilyenkor minden élőlény próbálja kihasználni a maradék kevés időt, hogy egy kis napenergiához jusson. Emígy cselekedtünk mi is, úticélként egy félixfürdői sétát tűzve ki. Utoljára két évvel ezelőtt jártunk arra, azóta igencsak megváltozott a környék, sok pénzt véltem látni különböző befektetésekben. Többek között rendbehozták a híres meleg vízű tavak környékét, igaz, így sokkal kisebbnek tűnik az egész hely.

De térjünk a lényegre. Ahogy az ember jobbra térve beér az üdülőtelepre, mindjárt jobb oldalon található a Casa românească nevezetű vendéglő, az első kereszteződés sarkán. Mivel több kellemes emlék is fűz e helyhez, úgy döntöttünk, eszünk is valamit.

Első látásra fejlődés mutatkozik a vendéglő belvilágán. Picit módosítottak az elrendezésen, került ide-oda egy kis lambéria, a régi bejáratokat lebontották és üvegfallal helyettesítették. Így tágasabbnak tűnik a hely. Okos megoldás. Az már nem tetszett annyira, hogy a kinti asztalok körül csak úgy lóg mindenhol a pókháló, és rengeteg por gyülemlik fel az asztalokon és a berendezésen, a só-, bors-, ecet- és olajtartón, virágcserepeken, párkányokon. A pad ülőkéjét is valószínűleg az előttünk kiszolgált emberek törölték le. Talán a szezonvég miatt volt mindez így.

A kaján nem sokat gondolkodtunk, mindketten a pacalleves mellett tettük le a voksunkat. A kedves pincér megkérdezte, kell-e kenyér, tejföl. Na, itt szökött fel először a szemöldököm. Azt még megértem, hogy valaki nem eszi csípősen, de hogy kenyér és tejföl nélkül… Aztán fény derült a turpisságra, minden ilyen “mellékes” dolog pénzbe kerül, így hát az utólagos cirkusz elkerülése végett inkább szólnak előre, hogy mi van.

A kiszolgálás elég gyors, így feltételeztük, a leves már “raktáron” volt, mert 5 perc alatt az orrunk előtt gőzölgött. A kért 4 szelet kenyér helyett kaptunk 6-ot, tejfölt 2 óriás adagot és 2 zöld csípőspaprikát. A leves jó ízű volt, a kenyér friss; az ételek minőségével korábbi látogatásainkkor is meg voltunk elégedve.

A menüben vadas pereparátumok is szerepelnek, melyek kipróbálását egy jövendőbeli alkalomra halasztottuk. A tisztelt vendég medve, őz és vaddisznó alapú készítmények közül válogathat. Ezekről csak annyit sikerült megtudni, hogy az áruk adagonként 30 lejtől indul és valahol 60 lej körül ér véget. A pincér szerint az alapanyag mindig friss és átvizsgált, mert egy “firma” a beszállító és hát azok csak ugye friss áruval, mint az újságárusok…

Ez alkalommal a vadas menü inkább kimaradt, és a számlát kértük, ami kis híján 20 lejre kerekedett.

Az étlapon szerepel még pizza, hideg ételek, édességek, válogathat mindenki kedve szerint. Jó étvágyat!



* pontos átlag: 3.00


* pontos átlag: 3.49

Egykori érdekes helyek Vásárhelyen: Oroszlán, Vagon, Kripta

szeptember 26, 2008, p.aramis
Szalonbeszélgetések: törzsvendég | 15 hozzászólás



Egykori érdekes helyek Vásárhelyen: az Oroszlán (Leo), ahol néha felvizezték a sört, de a hangulat jó volt, hála a cigányzenekarnak, a Konti söröző, ahol a legjobb volt a sör (8°), a Kossuth utcai Placintarie, ahol tűrhető volt a sör, viszont finom volt a friss káposztás, túrós vagy gombás lepény és a vargabéles. A Bukaresti cukrászdában egykor finom volt a szavarin, az indiáner és a “Női szeszély” (csak nem lehetett sokat enni belőle, mert túl édes volt, utána 1 liter vizet kellett inni), jó hely volt az Arta mozi mellett a Laktobár, ahol jó tejfölös-túrós puliszkát lehetett gyorsmenetben reggelizni. Egy másik látogatott hely volt a Vagon, amely amolyan harmadkategóriájú vendéglő volt, és a Maros vendéglő, ahol a kapuban mindig és mindenkit üdvözölt a portás, kopott, napóleoni időket idéző kabátjában, hatalmas epoletekkel a vállán, ha jól emlékszem, úgy hívták, hogy Szikszai. A leghíresebb-hírhedtebb törzsvendége Tárcza volt, aki nagy bunyós hírében állt, amolyan Robin Hood-egyéniség.

A Maros vendéglő emeleti bárjában a legjobb időkben alig lehetett helyet találni, no nem csak a vágható füst miatt, hanem a rengeteg fogyasztó miatt. Sokszor azzal teltek el órák, hogy körbe-körbe jártuk a főtér (flaszter) összes bárját, hogy végre valahol találjunk ülőhelyet. Elmentünk a Grandba az emeletre (ott jó volt a Melba), aztán a Bisztróba.

Iskolából gyakaran a nagyszünetben kimentünk kávézni a Kossuth utcai Kriptába, és szívtuk a szar Arbériát meg a Rodopit. Akkor a suliban tiltott volt a dohányzás, és kötelező volt az uniformis, rajta a suli emblémájával, amit persze ilyenkor levettünk. Amikor bejött egy nemdohányzó tanár az osztályba, azt mondta: „olyan büdös van itt, mint egy hamutálcában…” Nyáron gyakran mentünk az Arta mozi mögötti nyárikertbe, és ha szerencsénk is volt helyet (asztalt) találni, rögtön meg is rendeltünk egy láda sört. Egy százasból kiálltuk, miccsestől. A százasra azt mondtuk, „lepedő”. Hát egyelőre ennyi.



* pontos átlag: 2.74

Don

szeptember 23, 2008, BZSA
3) Helység: Arad 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: ÉTTEREM | 2 hozzászólás



A Don igencsak pofás hely Aradon, a Szabadság szobor régi helyétől egy pár lépésre. Az olasz tőke meglehetősen érezteti hatását a város vendéglátó-kultúrájában, volt olyan olasz vendéglő, ahol román étlapot nem is adtak látogatásunk idején, csak olaszt. És a termesztett csiperkés spagetti ugyanannyiba került, mint a vargányás. E helyek általában korrektek, egyik sincs egy bizonyos színvonal alatt. Nem csoda, vélhető, hogy a legtöbb helyen olasz a szakács meg a tulaj is. S bizony az olasz konyha igencsak kiváló s messze nemcsak pizzából és pastából áll.

>> Ez a második kritika a Don pizzázóról, ide kattintva elolvashatod szabee véleményét is >>

Egyes olasz helyek megszűnnek Aradon, mint például a Deák Ferenc utcai Vecchia Toscana, vagy a Batthany utca s a Széchenyi utca sarkán található Cordial, mások meg nyílnak, mint például jelen írás tárgya, a Don, mely tavaly nyitotta meg a kapuit. A vendéglő elegáns, az étlap főleg tésztákra és pizzákra összpontosít, de vannak húsételek is. Az árfekvés barátságos, 15 és 25 lej közötti sávba a fogások nagy része belefér.

Pizzát rendeltünk meg szarvasgombás tésztát (hogy farfalle volt vagy rigatoni, netán penne, meg nem mondanám), amit 20 lej körül még nem láttam étlapon. (Pontosabban egyáltalában nem volt szarvasgombához szerencsém a román megszállás alatt álló magyar területeken.)

Nos, mindkét fogás finom volt, viszont a tészta nem látott szarvasgombát még nyomokban sem. De még aromát sem. (A szarvasgombáról érdemes tudni, hogy domináns aromája elég könnyen szintetizálható, s ezzel egyesek vissza is élnek. Ha megveszünk mondjuk 1000 Ft-ért egy egydecis vagy féldecis üvegcsében forgalmazott, eleve hamisított balzsamecetet, mely „szarvasgombás”, érdemes megnézni tüzetesebben mind a elülső címkét, mind a hátsót, könnyen kiderülhet, hogy csak aromát látott, szarvasgombát nem.) Amikor jeleztem a pincér hölgynek ezt a tényt, előbb azt állította, hogy van benne egy kevés, majd amikor eme állítását is cáfoltam, szabadkozott, s bizonygatta, hogy ez nem az ő bűne. Nos, nekem különösebb bajom nem volt rendeléssel, az ízekkel s az árakkal sem, egy dolog zavart, hogy hülyére veszik a közönséget s visszaélnek azzal, hogy mifelénk kevesen kóstolták a szarvasgombát. Mert az étel erdei gombával készült, az vitathatatlan, ízletes is volt, nem is kértek túl sokat rá, így épp elég lenne, ha ezt írnák fel az étlapra.

A Don egyébként jó hely, nyugodtan ajánlható az Aradra látogatóknak. Még az sincs kizárva, hogy látogatásunk óta levették a kérdéses fogást az étlapról.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.69


« vissza — korábbi bejegyzések »

Szalonbeszélgetések