David’s Pub

szeptember 23, 2008, BZSA
3) Helység: Máramarossziget 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM 1) Típus: KOCSMA/PUB | Szólj hozzá!



Idén májusban Máramarosszigeten igen kellemes meglepetésben volt részünk. Meglehetősen véletlenszerűen a David’s Pubba mentünk be öcsémmel, abból kiindulva, hogy egy kisváros központjában általában van egy elviselhető vendéglő. Kis idő múlva csatlakozott hozzánk egy helyi barátunk is, akit nem zavart a választásunk.

A hangulat klasszikus pubos, a kiszolgálás rendben volt, az étlap bőséges és a szabványokon enyhén túlmutató. Nagy kérdés, hogy miként vélekedjünk arról a fogásról, ha az ételek fotóit integrálják az étlapba. Ez tekinthető olcsó turistacsalogató módszernek, de ugyanakkor egyfajta kitárulkozásnak is, amiből a vendég profitál. Már persze, ha tényleg úgy néznek ki az ételek, mint a fotón. Viszont általában nincs nagy különbség (ezúttal sem volt), hisz saját magának csinál rossz reklámot az a hely, ahol más van a fotón meg a tányéron. (S most nem kell feltétlenül ideidézni az Összeomlás c. klasszikus film McDonald’s-os jelenetét, ami lövöldözésbe torkollik :) )

Külön értékeltük a kedvező árfekvésű salátabárt, s általában az ár/érték arányt, melyben mind a minőség, mind a mennyiség rendben találtatott. Ettünk hárman két hatalmas adag salátát, egy pacallevest, egy pizzát (pizzák 10 lej körül, a kisebb méret 10 alatt, a nagyobb kicsivel felette), baconbe tekert sült csirkemájat krumplipürével s pikáns csirkeszárnyakat hasábburgonyával. (Főételek 10 és 15 lej között.).

Persze lehet faxnizni, hogy a sültkrumpli nem volt ropogós, (de legalább nem volt mirelit), a baconös csirkemáj sem olyan, mint a Gold Bisztróban Budapesten (olyan nincs is több) , meg hogy az étlapon a kék szalagról elnevezett népszerű fogás Ginnek van titulálva (vagyis a Cordon (Bleu) Gordon (Bleu)-nek írva), de az ehhez hasonló apróságokat leszámítva minden rendben találtatott, helyi barátaink szerint is a városban legjobb helyek között van a David’s Pub. Ezt csak megerősíthetjük, ha nem is Máramarossziget vonatkozásában (hisz Szigeten nem ettünk más helyen mindeddig), de általában partiumi viszonylatban.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.83

Camelot

szeptember 22, 2008, Dorozsmai Endre
3) Helység: Temesvár 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: ÉTTEREM | 1 hozzászólás



Az alábbi kis szöveget pár éve írtam, magyarországi célközönségnek. Az árakat fel lehet szorozni kb. 1.5-tel, 2-vel. S az is tény, hogy időközben javult valamelyest a helyzet, bár áttörés nem tapasztalható. Viszont a Camelot még működik, sajnos a honlapját nem frissítik, így nem ismerem aktuális árait. Két ízben voltam itt, mindkétszer elégedetten távoztam.

Aki Magyarországról érkezik s Erdélyben vendéglőbe megy, alapvetően le kell számoljon néhány illúzióval. Azzal, hogy megismeri az „erdélyi” konyhát (egyébként is, mi az?), hogy a vendéglőkben olyan kiszolgálásban részesül, mint barátainál otthon, hogy olyan a választék, a minőség és az adag, mint mondjuk a megmaradt Magyarország vidéki tájain. Üdítő kivételek mindenütt akadnak, egy-két hely eléri vagy meghaladja a Magyarországi átlagot (pl. a Pethő vendéglő Székelyudvarhelyen, a Kalibáskő Csíkszereda mellett – hadd szúrjam ide, lassan hosszabb a sor), de a helyek többsége fantáziátlan ételekkel, kis adagokkal, darabos kiszolgálással működik. No nem mintha az anyaországban minden rendben volna. (Hogy Mo-n mit lehetne javítani, arról legtöbbet a Bűvös szakácson lehet olvasni, az Index gasztroblogjában, Molnár B. Tamástól.) Ami mindemellett pozitívum, az a viszonylag alacsony árfekvés. Erdélyben különösebb gond nélkül fogyaszt az ember 1000 forint környékén egy főételt itallal és jattal együtt, ami azért a gúnyhatáron belül ritkaság.

Mindezeket azért bocsátottam előre, hogy érthető legyen, hogy miért volt kiemelt élmény számomra a temesvári Camelot vendéglő, mely az anyaországban lassan már közhelyszerű középkori imázsra épül.

Mert a Camelotban minden fordítva van.

A hely nem olcsó, az ételek többsége forintban számolva 1000 és 2000 közé esik, a sör ára 300 ft körül van a megszokott 100-200 ft-os ársávval szemben. Ellenben: jó a belső tér kiképezése, mely giccsmentes és hangulatos, udvarias a kiszolgálás, hatalmas adagokat adnak, gyönyörűen elrendezve, az indítás egy tál pirítós lilahagymával, mellé libazsír és paprikával színezett zsír cserépedényekben (ingyen) és végül, de nem utolsósorban a középkori fantázianevek valódi magyar konyhát takarnak. A marhapörköltet és a tiszai módra készített halászlevet tanítani lehetett volna. Mint kiderült, mindez nem véletlen: a tulaj magyarországi éttermet vezető barátjának a szakácsai tanították be a helyszínen a gárdát. Persze semmi sem tökéletes: a negyedliteresnek feltüntetett kóláspohár jó, ha 2 decit magába fogad. Eme apró szépséghibával együtt azt mondom, a Bánság és Partium egyik legjobb vendéglője ma a diáknegyed mellett található Camelot.

Nagyevőknek kötelező!



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 3.32

Szent Kristóf Étterem és Panzió

szeptember 22, 2008, BZSA
2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM 1) Típus: SZÁLLODA (PANZIÓ) 3) Helység: Tusnádfürdő | 15 hozzászólás



Nem hittem volna, hogy veterán Tusnádjáróként (az eddigi 19 táborból, ha emlékezetem nem csal, kettőt hagytam ki, de legrosszabb esetben is csak hármat) új helyre akadok így, az ősszel beköszöntött télvíz idején. A minap Gyergyóújfaluból Bodosra igyekezvén valami jó kis helyet kerestünk, amikor megütötte szemem a Szent Kristóf panzió és étterem magyaros ízeket ígérő molinója Tusnádfürdő magasságában. Nosza, gondoltam, s pár percen belül el is helyezkedhettünk a szolidan elegáns, túldekoráltnak aligha nevezhető étteremben. Lehet, hogy nem jutottak még oda, hogy a falakat díszítsék valamivel. Az asztalokon elhelyezett dísztökök kellemes őszi hangulatot árasztottak minden esetre, a hajópadló is jó megoldásnak tűnt, a fehér mennyezet a beépített világítótestekkel kissé hideg, de különösebben nem zavaró.

A panzió bejáratánál, pontosabban a porta mellett magyar címer fogad, viszont bent a Pro TV megy. Önmagában nincs mit keresnie a tévének egy étteremben, de azt kiváltképp nem szeretem, ha Székelyföldön román tévé vagy rádió megy valahol. Kérésünkre viszont lehalkították s találtunk olyan asztalt is, ahol nem volt rálátásunk a képernyőre.

A kiszolgálás nagyon kedves volt, gyors és pontos, külön értékeltük az evőeszköz valamint a tányérok dizájnosságát, mely modern volt (nem kedvelem egyébként ezt a szót s azt sem, amit fed, de ezzel tudtam a legpontosabban leírni), ugyanakkor nem hivalkodó vagy extravagáns.

Az árak itt-ott megszaladtak, aránytalanságok is voltak az étlapon (egy túrófánk nem tudom, hogy kerülhet többe, mint egy somlói, ezutóbbit sokkal nehezebb elkészíteni, jómagam egy alkalommal három órát pepecseltem, amíg annak rendje és módja szerint összehoztam, meg az alapanyagok is jóval olcsóbbak a túrófánk esetében), de összességében barátinak mondható az árfekvés.

Rendeltünk tárkonyos pityókalevest, tükörtojásos juhtúrós tejfeles puliszkát, pacallevest és babfőzeléket füstölt csülökkel (mellé kértem nyers lilahagymát, amit rögtön hoztak s nem számoltak fel). Csábított a narancs és citromágyon tálalt tengeri hal, de az érdeklődő, kísérletező ínyenc fölött győzött ezesetben az éhes zabás meg a babos csülök. Ittunk egy üdítőt, egy sört meg egy ásványvizet. A számla összesen 53 lej volt, ami, úgy hiszem, több, mint méltányos.

A tárkonyos leves a műfaj csúcsát képviselte, a többi étel is tisztességgel volt elkészítve, az adagok is rendben találtattak. Szerettük a Szent Kristóf panziót, talán még betérünk alkalomadtán. Kifejezetten ajánlom mindenkinek.

Az osztályozás valamivel 4 fölött lenne, de mivel az 5-öt nem éri el, maradt a 4.

5ös helyen egyébként Erdélyben nem voltam még.

Ahhoz kell konyhai kreativitás, kulináris katarzis. Az 5be befér nálam a balatonszemesi Kistücsök, a fertőrákosi Ráspi vagy a budapesti Café la terra.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.95

Marosvásárhelyi nyolcvanas évek… és a Lila bár

szeptember 18, 2008, p.aramis
Szalonbeszélgetések: törzsvendég | 32 hozzászólás



Hát nézzük csak… keresek olyan Lila bár-törzsvendégeket, akik a ‘80-as években ott több időt töltöttek, mondhatni naponta tettek egy “üdítő” vizitet, netán a Bolyai utca valamelyik műhelyében dolgoztak. Elsősorban az órásokra akarok utalni, de jöhet bárki, aki akkoriban is odajárt.

A légkör mindig otthonos volt, a kiszolgálás családias és kedves, a felszolgálók többnyire ismerték a kuncsftjaik óhaját és hozták máris… persze akkoriban az igazi kávé ritkaság volt, de megtette a “naut”-os is, az illúzió egy cigaretta mellé. Legalább a cigi mindég eredeti volt, és mit mondjak, jobbak, mint manapság, illetve biztonságosabbak. A Kent még eredeti volt és nem pancsolt, ott volt a BT, a Snagov, a Carpati és persze a Marosesti. Volt is füst bőviben a bárban, de ez senkit sem zavart… a háttérben szólt a legfrissebb Boney M, vagy Abba, vagy Pointer Sisters vagy Bee Gees… te jó ég, mennyi jó együttes az örökéletűnek hitt diszkózenével… igen, jó volt akkor diszkóba járni vagy csak zenét hallgatni a “sindicat”-ban az ún. audíció estéken. Bizony volt választék.

Hogy mit ittunk a Lila bárban? Nos, eredeti fehér és vörös borokat (Murfatlar, Pinot-Noir, Chardenoix, Odobesti és még sok más), továbbá röviditalokat (eredeti konyakok, likőrök és a híres Arctic, de voltak finom eredeti kubai rumok, fehér, zöld - és persze orosz vodka, magyar cseresznye- és barackpálinka). Nem egyszer tettük meg, hogy a kávé feljavítása érdekében beletöltöttünk egy kis konyakot, bizony jó hangulatunk lett tőle.



* pontos átlag: 3.10

Gambrinus

szeptember 16, 2008, Dorozsmai Endre
3) Helység: Csíkszereda 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM | 22 hozzászólás



Csíkszereda, Bolyai u. 7.

Minek is szépítsem: a hangsúlyos nemzeti szimbolika egy étterem belterében mindig pozitívan hangol már rendelés előtt. Így volt ez a Gambrinus csárdában is, melynek már a télen zárva tartó, de azért behavazottan is hangulatos kerthelységében magyar címeres korondi tál fogad, bent pedig Nagymagyarország faragvány, Horthy Miklós fehér lovon, piros-fehér-zöld szalaggal körbefont hatalmas plakát, melyből megtudhatjuk, hogy a legnemesebb ital a bor, Székely Himnusz merített papíron, a Szent Korona, s még sorolhatnám. A pácolt fa adja a mindemellett az alaphangulatot, amit a korondi népművészet remekei egészítenek ki.

Az étlap választéka korrekt, talán a báránynak-birkának jutna még hely. A pincér hölgy kedves, mosolygós, veszi a lapot, hamar megegyezünk abban, hogy csak az van elveszve, amit magunk adunk fel, miképpen a Haza Bölcse mondotta.

A tárkonyos pityókaleves kitűnő, a halászlét inkább pontyból kellene megpróbálni fagyasztott tengeri hal helyett. (Fagyasztva azt is be lehet szerezni, de még frissen is, igaz, ha nagyon muszáj.) Az egyszemélyes Gambrinusz tál (rajta zsiványpecsenye, sült kolbász, vaslapon sült csirkemell, rántott sajt és sertéstarja sült krumplival körítve) két személynek is elegendő volt, különösen a levesek után. A kolbász jobb lenne füstölt helyett nyers sütőkolbászból s a borválaszték is integrálhatna most, az EU-csatlakozás után magyarországi borokat, ha már az erdélyi magyar borászat reneszánsza várat magára. Egyébként összességében egész jó kis hely a Gambrinus.

Az árak is barátságosak, azóta voltunk még egy alkalommal, először és másodszor is két személyre egy ötvenes körül volt a számla.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.98

Karadorde

szeptember 16, 2008, Dorozsmai Endre
3) Helység: Temesvár 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM | 12 hozzászólás



Temesvár, Dóm tér, jelenlegi nevén Piata Unirii, bejárat a Gheorghe Lazar u. felől

Temesváron a Dóm téren nyaranta vendéglátóipari helységek tucatja húz fel igen hangulatos sátrakat, s épít nem kevés pénz- és energia-befektetéssel teraszt. Az egységek többsége csak italt kínál, de akad közöttük nem egy színvonalas vendéglő is. Ebből kifolyólag a Dóm tér tágabb vonzáskörzetében elszaporodtak a vendéglők és pubok, melyeknek jellemzően a 19. században, még az Osztrák-Magyar Monarchia idejében épült impozáns bérházak boltíves pincéi adnak otthont. Ezek közé tartozik a szerb etnikum által birtokolt épületegyüttesben található Karadorde vendéglő is.

A román nyelvet csak törő pincér fogad, ami még akkor is rokonszenves a magyar fülnek, ha tudjuk, hogy történelmi távlatban a szerbek sem voltak jobbak a románoknál, sőt. Az étlapon szerb szabványok és sok grill-étel. Rendeltünk tonhalsalátát, töltött almát, szerb salátát és grillezett vegyes haltálat. Pincérünk ígérete szerint a haltálon süllő, ponty és harcsa kellett volna legyen, de a ponty helyett egy kisebb lazacpatkót találtunk. Nem bántuk a cserét. Örültünk volna viszont, ha az olajtartó olívaolajat rejt s nem pregnáns napraforgót, s azt sem bántuk volna, ha valamilyen sört csapoltan is kaphatunk, de összességében elégedetten távoztunk, némi melankóliával persze. Mennyivel jobb érzés lett volna mondjuk az Árpád házhoz vagy Hunyadi Mátyáshoz címzett étteremben rendelni Temesvár belvárosában pontypörköltet túróscsuszával. Akár desszert nélkül is. De sajnos, a magyar jelenlét Temesvár vendéglátóiparában nem érhető tetten.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.89

Gizi csárda

szeptember 15, 2008, Dorozsmai Endre
3) Helység: Székelyudvarhely 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM | 5 hozzászólás



Székelyudvarhely, Nyírő József u. 3.

Egy régebbi, egy-két éves élménybeszámoló, melyet aktuálisnak vélek mégis: több évtizedes tapasztalatom, hogy a vendéglők nagyon ritkán változnak időben.

Nem szívesen írom le, de ami tény, az tény: a ma román fennhatóság alatt álló területeken, ha nagyot fejlődött is a vendéglátás minősége a tíz évvel ezelőttihez képest, az átlagszínvonal bizony jócskán alatta marad az anyaországinak. Nem csoda, hogy a budapesti vendéglőkultúrán „szocializálódva” kedves ismerőseink által nagy rajongással javasolt erdélyi vendéglőkre sokszor csak annyit tudunk mondani: megjárja. Nem volt ez másként a Gizi csárdában sem, holott ez a vendéglő egy élő legenda, tulajdonosa az eddig megjelent erdélyi szakácskönyvek legigényesebbjének társszerzője, a nagyszakácsi ünnepségek rendszeres résztvevője.

A kiszolgálás egyébként nagyon kedves volt, s ami Erdélyben igencsak fontos: időben érkeztek az ételek. (Sajnos, vélhetően takarékossági okokból sok vendéglő nem foglalkoztat kellően népes személyzetet, ebből kifolyólag előfordulnak a vendéglői 20 perces „várakozási szabványt” megháromszorozó, megnégyszerező helyek.) Rendeltünk pacallevest, ami igen finom volt (talán kötözködésnek hat, ha azt mondom, örülnék, ha Székelyföldön lenne a pacallevesnek valami specifikuma, a Románia-szerte fogyasztotthoz képest – ez persze nem kifejezetten a Gizi csárdának, hanem minden helybeli vendéglőnek szól). Továbbá egy Hargita vegyes tálat, melyen normális esetben van töltött káposzta, sült kolbász, sült szalonna és cordon blue. Ezutóbbi nem sült át teljesen, nem is fogyott el, de hamar megegyeztünk kárpótlásképp egy adag bónusz somlói galuskában. S ha már a becseréléseknél vagyunk, külön értékeltük, hogy a töltött káposztát készséggel becserélték rántott gombára, mert egyikünk egyébként is a töltött káposzta mellett döntött.

Rossz döntés volt, az aprókáposzta-ágy elmaradt, az étel nem volt megfelelő hőfokon, az aprócska és fonnyadt három töltelék pedig messze állt attól, hogy jóllakasson bárkit is. Arról most ne is szóljak, hogy a hozzá felszolgált s az étlapon is beígért oldalas két apró párolt húsdarab volt. A Királyok kedvencéről avagy a Zsákbamacskáról nem írhatok, mert a vendéglő ezt meglepetésnek szeretné megtartani, letakarva is hozzák ki. Egyébként tisztes konyhai standardok voltak rajta, kellő mennyiségben és átlagos minőségben, én inkább valami kulináris meglepetést vártam volna. Étkeinket sörrel kísértük, mert bár Székelyudvarhelyen kaphatók kitűnő ménesi borok, a borválaszték szokásosan gyenge volt.

Összességében megoszlott a csapat véleménye, a nyers hústól irtózó, érzékeny lelkű társunk sokkal rosszabb ítéletet alkotott, mint mi, akik úgy látjuk, a Gizi csárda nemhogy rosszabb lenne az átlagnál, de a döccenők ellenére is jobb annál. A gyorsaság, a korrekt ár/érték arány és a vendéglátás személyessége kárpótol a hiányosságokért.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 3.03

Rubin

szeptember 13, 2008, BZSA
3) Helység: Gyergyószentmiklós 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM 1) Típus: SZÁLLODA (PANZIÓ) | 5 hozzászólás



Tavaly voltam először a Rubinban kedves borász ismerőseim társaságában az EMI tábor ideje alatt. Két személyes egyes tálat rendeltünk, meg némi levest. A vegyes tál (rajta ilyen-olyan flekken, kolbász, vegyes köret, miegyéb) eléggé elmaradt amögött, amit az anyaországban megszoktunk (tételesen, hogy három ember is bőven jóllakik belőle), de azért nem volt rossz. Idén egyik délben ismét ott ettünk, persze megint az EMI tábor periódusában.

A társaság nagy része menűt evett, ami kiváló volt, tisztességesen megsütött csirkemell, mely jó alapanyag volt, s nem sütötték túl, nem szárították ki, krumpli körettel, jó féle leves előtte. Én fehérbormártásos tőkehalat rendeltem krokettel és messzemenően meg voltam elégedve. 20 lej körül kóstált, nem jegyeztem fel, akkor nem gondoltam, hogy ennek jelentősége lesz J. Az árak egyébként is elég barátságosak voltak.

A hely két szintes, a pince hangulatosabb, mint a földszint, mely eléggé menzaszerű, a kiszolgálás gyorsabb az itthon (értsd Erdélyben és Partiumban) megszokottnál, a választék is integrál olyan fogásokat, melyek túlmutatnak a Kárpát medencei szabványokon – lásd akár az előbb említett tőkehalat. Gyergyószentmiklóson voltunk még pár helyen, de a Rubin tűnt a legjobbnak.

Ami az értékelést illeti: a kategorizálás rossz.

A középkategória felett nem a juppi van.

S a luxus sem a skála csúcsa.

A Rubin jobb a közepesnél, de  semmi esetre sem juppi hely. Tisztességes, az átlagnál jobb étterem, ahol bárki jól érezheti magát.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.93

Beijing kínai étterem

szeptember 9, 2008, BZSA
3) Helység: Temesvár 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM | 5 hozzászólás



Már elég régen nézegetem a Beijing éttermet a hajdani Sári néni tőszomszédságában, a Lahováry tértől nem messze. A minap úgy jött ki a lépés, hogy sikerült kipróbálni. Ettünk huntunt, vaslapon tálalt shi-take gombás bambuszrügyes kacsát, algasalátát, sült krumplit, amit jó kis répás káposztasalátával tálalnak. (Én a rizsre szavaztam volna, de asztaltársam ragaszkodott a krumplihoz.)

A kiszolgálás udvarias volt és rendkívül gyors, kevesebb mint 20 perc alatt megkaptuk ételeinket. A huntunhoz külön kellett kérni a szószt, helyesebb lett volna, ha eleve kihozzák. Jó átlagos szintűek voltak az ételek (ha a viszonyítási alapot a magyarországi kínai vendéglők képezik), temesvári viszonylatban pedig kiemelkedő, annak dacára, hogy a kacsa lehetett volna jobb alapanyagból és jobban elkészítve. Árak: előételek 7 lej körül, főételek 20 lej körül.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.61

Predeal étterem, avagy “mindent a szemnek”

szeptember 3, 2008, DMA
3) Helység: Marosvásárhely 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: ÉTTEREM | 19 hozzászólás



Ma bokros teendőim intézése közepette rajtaütésszerűen megéheztem. Gyorsan telefonos segítséget kértem, hátha valakinek van valami új kajálda-ötlete. Egy programozó haver ajánlotta a Predeal éttermet: “Jó és olcsó a kaja, a hely meg egészen szuper!” Sürget az éhség, irány a Predeal! (cím: Marosvásárhely, központ, Poklos patak partja, a pénzügyi hivataltól (BCR-bank) nem messze, Google Earth: 46°32′17.19″N;  24°33′38.04″E)

Az első benyomás egészen meglepő: hirtelen azt hittem, rossz helyre mentem. Elvárásaimat felülmúló látvány fogad: nívós belső, az enyhén komor beütésű színkombináció (sötétbarna-krémszín) ellenére egyből megkap a minőségi kivitelezés: elegáns műbőr székek, hozzáillő asztalok, diszkréten, de ízléssel díszített terem.. egyedül a mennyezet díszítésével nem vagyok kibékülve.

Na de a szemlélődés még nem feledteti az éhségemet. A teremben járkáló pincérnénik egyike észre is vesz, gyorsan irányt vált és felém jön. Mosoly és kérdés: mivel szolgálhatok? Én egyből vágom: napi menüt kérnék… Elismerő mosoly nyugtázza választásom, de mielőtt megpördülne és elvágtatna, azért rákérdezek: mi a napi menü mégis? :)

Újabb mosoly - nem túl biztató válasz: tyúkhúsleves tésztával és babfőzelék sült kolbásszal… nem a kedvencem, de várjuk ki a végét… Inni szeretnék-e valamit? Tekintve, hogy kint 35+ fok van, hideg ásványvízre esik a választásom, féllitres borszékit óhajtanék, abból is szénsavasat.

A néni elmasírozik, közben én figyelmesebben körülnézek… továbbra is zavar a vendeglőben domináló sötétbarna szín és a kubizmust idéző mennyezet-dekor. De legalább találtam egy jó stratégiai helyet, ahonnan belátni minden mozgást, az ablak melett; itt az asztalok szép matt üveglapokkal vannak elválasztva, intimebb és mégse klausztrofób, nem kell néznem a melettem evők álláról csöpögő zsírt, és én is nyugodtan leehetem magam jó szokásom szerint. A háttérben román népzene szól, felfedezem a szemközti sarokban a ‘hangulatkeltőt’: egy laptop+winamp-playlist. A lakodalmas muzsika után popzene következik, enyhén finomvegyes válogatás. A vendégek többnyire fiatalok, törzsvendégként viselkednek, szinte mindenki napi menüt rendel. Valószínűleg a környékbeli bankok, IT-cégek alkalmazottjai. Közben a pásztázás után makróra allítom a szemem, saját asztalomra közelítek: szép teríték, gondos elrendezés, alig veszem észre a cigarettahamu égette lyukat a nejlon alapú abroszon; okosan választották meg a színeket, jól álcázza az előző vendég ottfelejtett morzsáit is… a tányérok-kanalak-poharak elfogadható minőségűek, az üveg gyertyatartót már nehezebben tudom lenyelni, bár egyre éhesebb vagyok.

De már érkezik is a néni a levessel és kenyérrel és az ásványvizemet se felejtette el! Visszafojtok egy üdvrivalgást. Felcsillan a szemem, reményteljesen belemerítem a kanalam a tyúkhúslevesbe… kimer kanál, mustrál közeg, gyanakodva körülnéz: “vajon másnak is ilyen levest adtak”. Hm… tudom, hogy a leves többnyire víz alapú, de ezen meg azt is érezni, hogy csapvízből van. Alaposabban megvizsgálva a következő elemeket fedezem fel benne: csapvíz, laska, tyúk-íz imitáló láthatatlan anyag, pár kanál olaj, 2mg zeller, 3 és fél szelet murok, apróra vágott petrezselyem. Alacsonyabb röptű egy tasakos levesnél. Győz az éhség, feszült arcizmokkal, bosszúsan nekilátok belapátolni a gasztronómiai csodát, kihalászom a murkokat, a zellert, megeszem a laska nagyját. Éhségrohamom első támadását visszaverve tűnődve rágódok a főtlen petrezselyemdarabokon… átverésre gyanakszom. A körülöttem ebédelő geek-csapat nem elégedetlenkedik, békésen telefonálgatnak és kanalazzák ugyanazt a levest, amit én.

Nem adom fel, hátravan még a második félidő, ami még helyrehozhatja a csorbát, avagy ez esetben a levest.

És már jön is, nagy tányérban! Nagyobb mint vártam! Szemre eléggé konszisztens szószban úszkáló fehér babszemek, a közepén viszont egy kevésbé inspirált megvagdalt kolbász kunkorodik. Naívan beletúrok a babszemek közé a villával, akkor veszem észre hogy a nagyméretű tányér nagyon lapos is, a szósz ugyan nagy felületen terjed, viszont csak milliméternyi vastagságú. Befalom az első pár babszemet és bevillan nagyanyám intő szava: “fiam, a babot sokáig kell főzni, hogy finom-puha-ehető legyen”. Letörten ropogtatom fogaim között a babszemeket, közben azon gondolkodom, vajon a kolbászt merjem-e megkóstolni? Ennél rosszabb már nem lehet, mindennek van határa!

Es lőn, semmi különös, se jó, se rossz… olyan, mint amit konzerv formájában árulnak a sarki boltban, igaz, az rendesen meg van főzve és olcsóbb!

A hatodik mogyorókemény babszem után eldöntöm, hogy a többit nem eszem meg, nem szeretném a nap hátralevő részét gyomorgörcsben tölteni.

Még pár korty ásványvizem maradt, azt bátran nyakalom, abban még sosem csalódtam! A vendéglő napi menüjében viszont igen. Vegyes érzésekkel szedelőzködöm, a néni továbbra is figyelmes, megérkezik, mosolyog, tapintatosan nem kérdi meg, hogy miért nem ettem meg az ebédem javát. Nem nézünk össze, csak testbeszéddel kommunikálunk. Összeszedi a tányérokat, aztán pár legyező mozdulattal probálkozik a morzsák eltávolításával, sikertelenül. A gravitáció, a tehetetlenség és a súrlódási erők hatnak és győznek! A morzsák foggal-körömmel kapaszkodnak az abroszba! Kínos mosollyal nyugtázom a sikertelen műveletet, közben kísértést érzek, hogy megemlítsek egy bizonyos asztali porszívó nevű találmányt, amit láttam már sikeresen használni sokkal egyszerűbb helyeken is. De nem teszem, a néni talán mégsem hibás, a maga szintjén a maximumot probálja nyújtani abból amit az adott esetben lehet: ott volt, amikor kellett, mosolygott, eltűnt, amikor már nem volt rá szükség, és előtűnt pontos időzítéssel a végén.

Kérem a számlát, 12 lej, fizetek és magamban megjegyzem: ilyen drága ásványvizet meg sose vettem!



* pontos átlag: 2.00


* pontos átlag: 3.12


« vissza — korábbi bejegyzések »

Szalonbeszélgetések