Vila Bran

szeptember 2, 2008, admin
2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: ÉTTEREM 3) Helység: Törcsvár | 3 hozzászólás



Miután leparkolt a vendég, hosszú lépcső vezet felfele a hegyoldalban: ekkor még csak egy ápoltabb vidéki hotelre gyanakszom, és a fene essen bele, minek kell ennyit mászni. Akkor sem válik szimpatikusabbá a hely, amikor a makulátlan lépcső mellett mindenhol piros, rendszerint valamit megtiltó táblák bukkannak fel: tilos alkoholt behozni, tilos ketten feküdni egy függőágyba, tilos vadállatot simogatni. Hoppá. Amikor ez felbukkan, már egészen fent járunk egy – első pillantásra – tehénszarral teli karám mellett. De nem tehénszar az, hanem szarvas és őz: a “vadállatok” pedig ott ácsingálnak a fagerendák mellett, a turisták kedvükre simogathatják őket tilosban.

Ez az a pont, amikor az ember már elég magasan jár ahhoz, hogy belássa, miről is van szó: egyfajta park ez, ahová mindent bezsúfoltak, ami szem-szájnak ingere. Van “eredeti” parasztház, legelésző ló, festői táj, érintetlen rét, kis patak, kötélpark, mindez úgy csomagolva, ahogy a nyugati turista szemének kedves, kényelmes ösvénnyel, térképpel.

Fenn jókora, fagerendákból épült “rusztikus” épület, mely annak ellenére, hogy akár csúnya lehetne, nem az: az építőknek sikerült megmaradni a jó ízlés határain belül, az épületnek érdekesek a vonalai, nagyok az ablakai és sok a terasza (a tájra visszatérek). Nem próbál másnak látszani, ami: egy olyan vendéglő, amely egyszerre több száz turista helyi specialitásokkal való kiszolgálására lett kitalálva.

Most nem fogok azon filózni, hogy vajon lehet-e helyi specialitásokat nyújtani nagyipari módszerekkel: a dilemmát azzal oldom fel, hogy beléptünkkor például éppen népzenei előadás ment, és mielőtt bárki is fintorogni kezdene, elmesélem, milyen ez: a táncosoknak az a feladatuk, hogy a nézőket (vendégeket) bevonják a produkcióba, tehát szó sincs arról, hogy merev arccal, billegve trálláláznának, hanem ehelyett tréfálkoznak, feldobják az előadást, a gyerekekekkel játszanak vagy táncolni tanítanak. Nincs előre megszabott koreográfia, ha a kisfiú úgy érzi, ki szeretné próbálni, azonnal az ő igénye szerint alakul a produkció, a közönség persze tapsol, nevet, sőt, a szomszédos termekből is begyűlnek. Bevallom, én is kíváncsi voltam erre, és alig tudtam elszakadni tőlük.

Miután visszaértem a táncparkettről és a belsőépítészeti megoldásokat is kiveséztem, kiderült, a kiszolgálás a hely leggyengébb pontja: mi 1,5 órát vártunk, míg kihozták a hagyományos, gömbforma túróspuliszkát (aminek van egy román neve is, de nem jut eszembe). Amúgy drága (ha jól emlékszem, 15 lej körül alakult az ára), viszont emberes adag és nagyon finom: kolbásszal, tejföllel, szalonnával és még ki tudja mivel töltik a gombócot. És ami a legjobb, hogy garantáltan nagyon kevesen ettek ilyet. Hátránya, hogy ha elfelejted a nevét, akkor bárkit kérdezel, nem tudja.

Az étlap egyébként bővelkedik a különféle helyi specialitásokkal, többféle vadhús, gomba is rendelhető, viszont igen borsos áron: ha jól emlékszem, a puliszka volt szinte a legolcsóbb. Meg kell még jegyezni, hogy az asztal és környéke határozottan a forgalmasabb amerikai gyorséttermek hangulatát idézi, mindenhol morzsa, ételdarabkák és egy-egy gazdátlan evőeszköz is látható itt-ott – látszott, hogy az asztalt sebtiben takarították le a következő vendégek előtt. A forgalom pedig nagy.

Majd’ elfelejtettem, az étteremből egyenesen a törcsvári (”Bran-”) kastélyra nyílik a kilátás: ezt a telket Isten is a vendéglátóipar számára teremtette, a Vila Brant pedig nem hinném, hogy jobban meg lehetett volna csinálni, talán a kiszolgálást leszámítva: így visszagondolva az sem zavar, hogy meglehetősen borsos pénzösszeget hagytunk ott – megérte, hiszen ilyet még sosem láttam.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.52

Papa la Şoni

augusztus 26, 2008, keli
2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: ÉTTEREM 3) Helység: Vama Veche | 10 hozzászólás



“Şoni” (Sanyi kissé románosítva, gyk.) vendéglője valószínűleg Vama Veche legfuttatottabb lokálja lehet, s ha azon emberek közé tartozol, akik inkább Vamán néznék meg a román tengerpartot, mint Mamaián, már szinte biztos, hogy hallottál is róla.

Az erdélyi úriember, ha jól tudom, bukaresti vendéglője után nyitotta meg a Vama Veche-i kirendeltséget, de akár tévedhetek is. A lényeg, hogy a promócióból nekem úgy jött le, hogy Şoni erdélyi ízeket szállít a román földre (”Gulaş unguresc cu rock românesc” etc.). Azt hiszem, ezt is félreértettem. Mert én legalábbis a Gulaşon és a Gomboţon kívül más, bármennyire is erdélyi jellegzetességű fogást a menüben nem találtam.

S a bajok a menüvel csak kezdődtek.

>> A bukaresti Shoni a Bloodymary.ro-n >>

Hogy kicsi objektivitást vezessek ebbe a bejegyzésbe, be kell valljam - hamut szórva fejemre -, csak egyszer próbátam ki Sanyi vendégszeretetét, azt is csak Vama Veche-n, és ez megtörtént jóval azután, miután a hely népszerű lett.

Menü

Menüfapadok

A vendégszeretet kicsit erőltetett fogalom. A “menü” minden asztalon egy igénytelen, fénymásolt papírlap. A pincér nem tudja, mit ajálnjon, de leginkább nem is érdekli. Hogy van-e egy adott sör, fogalma sincs, aztán kinyögi, hogy italt tkp. külön, a bárnál kell rendelni. Leszel szíves elfáradni addig, hogy ott is szembesülj egy kellőképp blazírt arccal. A természetes leveket az udvaron kívül, egy külön standnál árulják, bár ez felkerült a menüre is. Szó szerint így, hogy ott né, a kanyaron túl kaphatsz valami natúr leveket is, ha odamész. Az árak kissé nagynak tűnnek, még Vama többi vendéglőjéhez képest is. Főételek 16 és 18 lej között mozognak, inkább a 18 fele, s ehhez mind hozzájár egy 6-7 vagy 8 lejes köret is. Ehhez képest a konyha fél tízkor zár, ami nekem furcsának tűnt egy olyan helyen, ahol az élet ennél jóval későbbig dübörög szezonban. A mellékhelyiség egy düledező, kétszer egyszemélyes, törökös “megoldás”, ami szintén kissé furcsán hat a hely felkapottsága és árai mellett.

És most akkor a jóról. Ami elvitathatatlan, a főztjük minősége. Vama Vechén a hely apró méretéhez képest több jó vendéglő is van, de azok közül is, amit eddig én próbáltam, a Şoniban volt a legjobb a kaja. Egyedi ízek és ízkombinációk (bár, mint említettem,  nem igazán “erdélyi” a felhozatal, de mindent megbocsájtasz, miután megkóstolod azt, amit kihoznak) remekül elkészítve és - ha már ennyit sápítoztam az árak miatt - legalább emberes adagokban. Pl. különböző szószos húsok - bazsalikomos csirke vagy gorgonzolás marhahús, vajban párolt zöldségek vagy currys, “indiai” rizs mind olyan dolgok, amelyeket valószínűleg sem a szomszédos vendéglőkben, de még Románia legtöbb vendéglőjében sem találsz meg. Ugyanakkor az, aki szalmakrumplis flekkent vagy miccset akar enni, talán ne ide jöjjön, mert azért igazán kár, és ha jól emlékszem, meg sem találnád a menüben (szalmakrumpli s miccs tuti nincs, flekken mintha azért lett volna).

Konklúzió: a kaja simán megéri az árát, de talán a szolgáltatásaik minőségében is illene felnőniük az önmaguk által felállított mércéhez, vagy legalább jobban odafigyeljenek kicsit, s akkor már szívesebben hagyom ott a pénzem …



* pontos átlag: 3.00


* pontos átlag: 3.30

Wu Xing

augusztus 6, 2008, Bozso
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: BÜFÉ | 4 hozzászólás



Nagyon szeretem a kínai konyhát. Először Hannoverben kóstoltam, azóta is rabja vagyok. Vasárnap, nem lévén idő főzni, asszony javasolta, rendeljünk. Gondoltuk, kipróbáljuk az újdonsült kolozsvári Wu Xinget. Bár ne tettük volna! Már rég ismerem eme hírneves (nemistudomhogymondjam) “éttermet”. Tulajdonképpen csak rendelni lehet tőlük, mert Kolozsváron nincs éttermük.

Nejem currys csirkét rendelt, én pedig háromszínű disznóhúst. Ezt megspékeltük még egy adag (4 darab) tavaszi tekerccsel. Rizset készítettem én.

Kb. 1 óra alatt kihozták. Mondjuk szabadkozott is a futár, hogy le volt zárva a Tordai út. Na jó.

Ráugrottunk a kajára. Adagok se nem nagyok, se nem kicsik. Viszont ha bekalkuláljuk az árat, akkor kicsik. Sajnos minőségileg sem a legjobbak. A currys csirkéről hianyzott a minőségi curry, ami szomorú. Viszont a háromszínű disznó egyenesen katasztrófa volt. Nagyon csípett, amit nem írtak ki az oldalra. Talán azért volt ennyire csípős, hogy ne érződjön, mennyire szar… Íze nem nagyon volt. Ráadásul bambuszrügyek helyett bambuszt használnak, ami intenzív módon emlékeztet holmi jó öreg fás karalábéra.

Szerencsére a tavaszi tekercsek elfogadhatóak voltak.

Ezen “lakoma” került 42 lejbe (futár jattjával együtt). Ami naggyon drága. Ezennel a Wu Xing nálam leszerepelt és többé nem rendelek tőlük.



* pontos átlag: 2.00


* pontos átlag: 3.09

Shadow

augusztus 5, 2008, Kazmerka
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: KÁVÉZDA | 2 hozzászólás



Idén nyáron Kolozsvár egyetlen sétálóutca-övezetében újabb kávézó jelent meg. A megrögzött Krajczár-, Klausen- és Angyalok-törzsközönséget az elején nem is vonzotta a Shadow, ám miután az utóbbi megszűnt létezni, a látogatók egy része átpártolt az ugyanabban az épületben működő lokálhoz. Most már 6-8 vörösesbarna faasztal és hozzá vászonülőkés, kényelmesnek tűnő székek várják a közönséget a kolozsvári harmincvalahány fokban elmaradhatatlan napernyőkkel. Reggel elvileg 10-kor nyit, ám van olyan, hogy 11 körül még az asztalok nincsenek kipakolva a macskaköves útra.

 

cikkek_28058.jpg
cikkek_28057.jpg

 

 

Amikor először megláttam a helyet, azt gondoltam, hogy ez tulajdonképpen csak egy terasz, és el nem tudtam képzelni, hogy a rejtélyes lépcsők hova vezetnek. Egy darabig eljátszottam a gondolattal, hogy tulajdonképpen egy pincehelység, ahol csak egy pult van és néhány hűtőszekrény, de a beltéri egység ezzel ennyi. Aztán figyelmesebb szemrevételezés után láttam, hogy a lépcsők felfele vezetnek. Ekkor kezdte felkelteni az érdeklődésemet. Egyfajta megoldásra váró feladat volt kideríteni, hogy mi is lehet fent. Aztán eljött az alkalom… Nagyon otthonosan berendezett kis helyiség fogadott a lépcsők tetején. Tulajdonképpen kis termek összessége, nem egységes tér. Ez a nemdohányzó elkülönítésében volt nagy előnye a helynek, mondjuk nyáron a terasz a nyerő amúgy is.

A pincérek is kellemes meglepetésként nagyon rendesek és általában figyelmesek is. A felhozatal italokból választékos, még olyan italok is előfordulnak, amelyeket máshol sehol nem láttam. Pl. Janis Joplin állítólagosan kedvenc itala, a Southern Comfort nevű barackos whiskey is fellelhető a bárpolcon. Nemrég bevezették a kaják felszolgálását is, amely ugyan kimerül az olasz palacsinták terén, de ezekből elég gazdag a választék.

Az árak teljesen rendben vannak, lévén ez egy központi fekvésű kocsma. Egy hosszú kávé tejjel 3,5 lej, zöld tea 4 lej, féllitres ásványvíz 3,5 lej. A sörök 3.5-4 lejtől kezdődnek. A kaja kipróbálása még várat magára, de mindenképpen a közeljövő egyik programja lesz kipróbálni a ruccolás palacsintát.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 3.28

The King (a terasz)

július 31, 2008, admin
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: KOCSMA/PUB | Szólj hozzá!



Ms Red
Ahhoz képest, mennyire szűk, lepukkant és ízléstelen a The King (a Mátyás-szülőház mellett az utcán) belső része, a terasz mintha nem is ugyanahhoz a vendéglátóipari egységhez tartozna. Persze ez nem csak a tulajdonosnak, hanem inkább a kolozsvári városvezetésnek köszönhető, amely megszabta: a belvárosi sétálóutcákon működő teraszok nem használhatnak műanyag kerti széket és asztalt, vagy színes reklámnapernyőket.

Úgyhogy a Mátyás-ház és a Karolina tér környékén valamennyi terasz nádból, fából (vagy műanyagutánzatból) készült székekkel, fotelekkel és fehér vagy krémszínű ernyőkkel üzemel. És meglehetősen borsos árakkal: a Kingben például egy 0,33 literes sör kerül 3 lejbe, a becsületes félliteres változat 5 lejnél kezdődik. De amúgy is, aki sörözni akar, inkább ne itt tegye, hiszen alig három-négy fajtából áll a választék.

Inkább igyon gyümölcsshake-et vagy koktélt, azokból oldalas a választék a menüben. A kiszolgálás gyorsabb az átlagos teraszosnál, annak is köszönhetően, hogy a személyzet nem valahol a pince mélyében rejtőzködik, hanem ott üldögél szem- és fültávolságban. Ráadásul nagyon kedvesek, mosolygósak. Amikor pedig már nem férünk az asztalnál, kérés és győzködés nélkül felajánlják, hogy hoznak még egyet. Így könnyebb megbocsátani azt is, hogy a rendelés érkezésekor már a pénzt is kérik minden egyes italért.

Értük – és a gyümölcsshake-kért – érdemes a The King teraszára járni. Bár hogyha vécére mehetnékje támad a kedves vendégnek, továbbra is csak azt tudom ajánlani, a pincében lévő hihetetlenül szűk, dohos és összetákolt helyett inkább válassza egy másik közeli terasz mellékhelyiségét.

Ms Green
Első benyomás a King teraszáról: tökéletesen átlagos hely nyári sörözésre. Semmi különös élmény és semmi zavaró tényező. Utcai hangulat, de nem túlzásba vive: a járókelők nem botlanak bele, mégis eléggé látható helyen van.

A felszolgálók kedvesek, minden rendelés mellé ingyen ropit kapunk, a sör ugyanolyan jólesik, mint máshol, a frappé kissé savanyú. De vannak finom, hideg koktélok, átlagos áron.

A mellékhelyiséget a bulizós The King-célközönség számára nem kell leírnom, a terasz vendégköre azonban, úgy tűnik, teljesen más. A pincében levő WC a minimális higiéniai feltételeknek tesz eleget, kissé szűkös a hely, két ember már nehezen fér el és minden túl magasan van.

A lenti terem, melyet mindig csak sötétben látunk, teljesen üres, érződik rajta a falakba is beivódott „buliszag” (füst, alkohol…?). Teljesen átlagos, ún. „magyarbulis” hely. De a fenti terasz és a pince két külön világrész.

Mr Grey
Először az tűnik fel, hogy végre egy olyan hely, ahol nem a miniszoknya rövidsége vagy a hajzselé mennyisége alapján alkalmazzák a pincéreket – tippem szerint nyárimunkás diákok. A terasz amúgy kényelmes, szinte ugyanolyan, mint a többi kétszáz méteres körzetben, lazán átvetheted a lábad a karfán és bámulod a sétáló kolozsvári közönséget.

A koktélválaszték korrektnek tűnik, egy mojito például 12 lej (nem teszteltem). Sörféléből nem túlságosan erős a választék, de van barna Ursus (5 lej – barna Silva viszont nincs), Stejar (szintén 5), továbbá Corona, Guinness, Redd’s. Felvágósan megállapítom, hogy a barna kolozsvári sör aromája egészen közelíti a Guinnessét (mire az írpártiak felháborodnak). A szemben levő asztalhoz közben egy egész tálca fagylaltkehely érkezik, gusztának tűnnek.

Egy mondatban: semmi igazán különös, nagyjából rendben van a hely, piros pont jár a korrekt ár/érték arányért, és ez máris több, mint amennyit számos helybeli kocsmáról el lehet mondani.

Ms White
Vicces volt, mikor az ötven lejes rendelést meghálálandó kihoztak egy palack, ismeretlen címkéjű fehérbort (a szöveg szerint a dunamelléki borvidéken készült). Arra gondoltam, talán egy bónusz-sörrel jobban jártunk volna, de ajándék lónak ne nézd a fogát. Persze, az ajándékbort a lefolyó nyelte el (100%-os répacukorból készült), de a gesztus mindenképpen kedves, akárcsak a pincérek, akik a bejárat előtt állva lesik a kedves kliens minden kérését.

Kellemes meglepetésként ért, hogy a többi, környékbeli (Klausen, Krajczár, Euphoria és a többi) terasszal ellentétben, a The King előtt kényelmes a berendezés. Így az sem okoz gondot, hogy nagyobb társaság esetében könnyen összetolhatók az asztalok, akár három is, és a pincérek sem ellenkeznek, mondva, hogy nem jut hely a később érkező kuncsaftnak. A terasz kimondottan kutyabarát, itt soha nem fogják azt mondani, hogy tűnj el az ebeddel, mert a pincér nem mer kiszolgálni, vagy a négylábúd rontja a vendégek közérzetét.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 3.25

Mókus/Veveriţa

július 30, 2008, tengeri
2) Kategória: a) LEGALJA 1) Típus: ÉTTEREM 3) Helység: Tusnádfürdő | 20 hozzászólás



Szerencséjükre kívül esik a turisták főútvonalának számító tusnádfürdői főutcán, de valami titokzatos oknál fogva az idei Tusványos-szervezők felfedezték maguknak, és ideszóló kajajegyekkel boldogítottak egyes VIP-eket. A Mókus a Dévai Szent Ferenc Alapítvány tusnádfürdői gyermekvédelmi központjához esik közel, ugyanarra az utcára néz, homlokzatán harsány felirat hirdeti, hogy márpedig ez itten magánfirma, vagy mi a fene. Private property, belépni csak saját felelősségre.

A menüt kérésre hozza a 16-18 év körüli pincér srác, aki egyébként azzal fogadja a magyarul hozzászólót, hogy „Păi, română nu ştii?”, egyből közvetlenül le is tegezve a vendéget. Semmi gond, szabadkozunk is, mint a székelyföldi román kisebbség nyelvi egyenjogúságának lelkes támogatói, kommunikálunk vele, amilyen nyelven csak tud. Kommunikálnánk, ha odadugná az orrát – hiába választunk nagy nehezen valamit a körülményekhez képest hihetetlenül drága étlapról, félóráig esélyünk sincs rendelni.

Végül mégis. Kiderül, a 7 lejes, mikroszkopikus méretű pisztrángot nem ajánlja, mégpedig azért, mert ahhoz, hogy abból becsületes második legyen, legalább 4 darab kell plusz a körítés, vagyis az már 40 lej körüli összeg. Többen a levesnél és a sajtos szalmakrumplinál maradunk, valaki kipróbálja a tejföles-túrós puliszkát (9 lej, két félgömb leöntve hígított joghurtszerűséggel és hozzá feltehetően a legolcsóbb túró). Újabb félórás várakozás következik, szárazon, mert az italokat elfelejti hozni. Csak a külön neki címzett hívásra, pontosabban a fellálok-odamegyek-beszélek vele-stratégiára reagál.

Megkapjuk az italt. Közben jön a leves. Az asztalon átnyúlva egy darabig határozatlanul lóbálja, majd mikor észbekapok, megkönnyebbülten a kezembe nyomja az evőeszközt. A gulyáson (7, max 8 lej) kantinstílusú vastag olajréteg; valószínűleg azért, hogy ne lehessen megenni kenyér nélkül, hiszen egy szeletet 50 baniért vesztegetnek. És a régi trükk: a levesek olyan forrók, hogy még azelőtt leégesse a receptoraid, mielőtt észlelnéd, hogy mennyire ízetlenek. Végül fejenként átlag 15 lejből ússzuk meg a kajálást, a „vedd a legolcsóbbat, mert a sokkal drágábbért nem kapsz jobbat, és csak kicsivel többet” elvet követve.

Közben Atomic-tévés hazai diszkózene megy, néha ezt az elmaradhatatlan manele váltja fel. És fogózzatok meg, ha felnéztek: fa kazettás mennyezet, barnára festve, lakkozva, csillog, sok-sok szöglet.

A mellékhelyiséghez lépcsőn lehet felmenni a félemeletre (ott is van egyébként néhány asztal, a berendezés szocreál-népigiccs stílusötvözetéhez passzoló terítéssel.) Elhanyagoltabb vasútállomások budiit idézi, bár itt, mi tagadás, angolvécé éppen akad. Kezet is lehet mosni folyékony szappannal, sőt papír is van, gyűjtik a pluszpontokat. Ha csak egy sörre mész, vagy éppen kávéra (2,5 lej), elviselhető, de főleg ha Tusványos is van éppen, jobban jársz a táborban kaját áruló sátrasok kínálatával. Vagy a pár percnyi járásra található szupermarketével.



* pontos átlag: 1.00


* pontos átlag: 2.77

Kínai gyorsbüfé (még egyszer az Arany Pálcikáról)

július 28, 2008, Ana
3) Helység: Marosvásárhely 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: BÜFÉ | 17 hozzászólás



>> Arany Pálcika >>

Ismerős lehet a felfedezés (rövidebb-hosszabb távollétek, ezzel párhuzamosan rendszertelen étkezés, gyorskaja, éhezés, kinek-ahogy-összejön után), hogy milyen jó is tud lenni a mama főztje. Általában én is ezért szoktam várni a hazaérkezéseket, azonban legutóbbi kiruccanásom ebből a szempontból szerencsés kimenetelűnek mondható.

Nem vásárhelyi lévén, nem tudok utcanévvel, házszámmal szolgálni, marad tehát a (lehet amúgy is hasznosabb) elmagyarázós helymeghatározás. Először is: központ, McDonald’s oldala, a Színház-térrel szembeni rész, egy kaszinó vibráló fényeivel tarkított gang udvara.

Az udvarra kitett néhány asztalka a dohányzó vendégek helye, balra az első ajtó: nemdohányzó rész és WC, második: ahol minden kiderül. Fiatal magyar lányok szoktak a kajastand mögött állni, ahol különböző kínai specialitások terülnek el. Tálcát, evőeszközöket (kés, villa, kanál, evőpálcika) önkiszolgáló módszerrel szerezhetsz.

Személyes tapasztalat után bátran ajánlom a keleti ízek kedvelőinek a szezámmagos csirkefalatokat krumpli-, zöldséges spagetti- vagy rizskörettel. (Vagy akár mindhárommal egyszerre, tudniillik féladagokat is lehet kérni, vagy mindenből egy kicsit.) Ugyancsak finom és tápláló a savanyú-csípős leves, ellentétben (hangsúlyoznám: ez teljesen személyes vélemény) a bambuszlevessel, ami nem igazán nyerte el a tetszésemet.

Az adagokról és az árakról annyit, hogy két embernek nagy valószínűség szerint elég egy adag is, s így aztán azt is kijelenthetjük, hogy a 12 lej két személy számára egyáltalán nem megterhelő ár. Az előbb említett levesek pedig 3, illetve 4 lejbe kerülnek.

Szerintem mindenképp érdemes egyszer legalább kipróbálni, hogy eldönhesd, neked bejön-e. Én csak dicsérni tudom a helyet, a kiszolgálást, az ételek minőségét (amit egyébként egy kínai szakácsfiú készít hagyományos módon és Kínából hozatott hozzávalókkal), a toalett is rendben van, árak szintén. Mi kell még?:)



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 3.20

Beijing, avagy első találkozás a kínai konyhával

július 23, 2008, csaga
3) Helység: Nagyvárad 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM | 9 hozzászólás



Most ettem először kínai kaját, pontosabban Nagyváradon a Mocovei utcában, a Beijing kínai étteremben. A menü egészen változatos, és meglepő számomra, hogy a kínaiak milyen sokféleképp tudják elkészíteni a csirkehúst (persze a kiszolgáló magyar, de láttam már valódi kínait is az étteremben). Minden étel egy kissé csípős és valami zselés anyag van benne, mindegy, hogy leves vagy főétel. A tészták meg vannak pirítva és ettől barnák, bőven akad a salátákban kissé durvára aprított hagyma és káposzta. Mivel én nem szeretem a vörös húsokat, szecsuani csirkét rendeltem. Negatívumként csak az zavart, hogy nagyon szűk a hely, alig van 4 asztal. Két fogásból nagyon jól lehet lakni és aránylag olcsó is (leves és második fogás, kábé 12 lej), így aki már megunta a pizzákat és valami újra vágyik, nyugodtan próbálja ki, mert megéri!



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.76

Kashmir teaház

július 22, 2008, Reddo
3) Helység: Marosvásárhely 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: KÁVÉZDA | 3 hozzászólás



Valójában nem is kávézó helyiség, hanem teázó, de a megadottak közül ebbe a kategóriába illik a legjobban. Kellemes, nyugodt, csendes kis utcában helyezkedik el, pontosabban a Petru Maior egyetem udvarának bejáratával szemben. Megtalálod, mert néhány asztal a járdára került.

A fent említett teraszon kívül a rövid előszoba után két helyiség következik: egy ízlésesen bordó, nem dohanyzó terem, kényelmes fotelekkel és sezlonokkal, egy ajtó mögött pedig zöld terem várja a dohányzó klientúrát. Ide bőrfotelek és faszékek kerültek, egyaránt kényelmesek. A dohányfüst nem igazán zavaró, mert a szellőztetés jól meg van oldva. Belső, titkos információk szerint ki fog bővülni egy belső terasszal is, de ez még nem hivatalos.

A Kashmir hangulata kicsit bohém, és nem nevezném a legolcsóbb helynek. A kiszolgálás nagyon kellemes, a teázás szertartása egyben szórakoztató és oktató. Nem kell aggódni a sok kihordott kellék miatt, a pincérek szívesen elmagyaráznak mindent és eligazítanak.

A teaválaszték nagyon bő, minden ízlést kielégít, de a teák mellett találunk cukrásztermékeket (nagyon tudom ajánlani a tiramisut), röviditalokat és újabban fagylaltot is. Az árak kicsit csípősek, a teák nagyrésze 5 lej, persze vannak drágábbak is, de azok már specialitások. A tiramisu 8 lej, a fagylaltok ára 10-15 lej körül forog, de a legolcsóbb 7 lej és szerintem ez is az egyik legfinomabb. A kávé 5 lej, a limonádé 6 lej, az üdítők 5, a nektárok 6 lejbe kerülnek. Lehet frissen csavart gyümölcslevet is inni, ehhez még nem volt szerencsém, de nagyon finom lehet az árából itélve, ami 12 lej.

Mindent összevetve egy ideális hely egy randira, egy üzleti megbeszélésre vagy bármilyen hasonló találkára.



* pontos átlag: 5.00


* pontos átlag: 3.89

„Bugyor” kifőzde a Mărăşti piac bugyraiban

július 21, 2008, Vegetapuszi
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: a) LEGALJA 1) Típus: ÉTTEREM | Szólj hozzá!



Bevallom, a giga bevásárló központok mint fogyasztási helyzetek nagyon zavarnak. A kolozsvári masztodonok (csak semmi név, hisz nem szeressem őket!) étek-kertjében sorjázó büfék eddig semmi meglepetéssel nem szolgáltak. Az ételek nem romlottak, de fantáziátlanok. Nagyon is érzik, hogy begyakorolt ételkészítési szalagmunka és nem a szakácskodással fenntartott, valamelyest intimebb viszony végtermékei.

Nos, amennyiben merítünk vajmi bátorságot és kilépünk a középosztály fogyasztási mintáiból és más rétegek számára kialakitott fogyasztási helyzeteket keresünk… akár kellemes meglepetésekben is lehet részünk. Persze semmiképpen nem a Széchenyi téri piac melletti kajáldáról van szó, az olyan, mint az állatorvosi ló: a vendéglátó-ipari „na aztán így semmiképpen sem” gyűjtőhelye.

A Mărăşt téri piac bugyraiba elrejtve található kifőzdét már az elhelyezése okán is érdemes felkutatni. A bádogbódé-rengeteg mélyén található, körötte csak eccerviseld-többetúgysetudodfelvenni ruhákat, cipőket árusító bódék. A kiakasztott ruhák és szegen lógó ABIBAS sportcipők között húzódik meg a nevenincs (ezennel megkeresztelem „Bugyornak”) kifőzde. Az elhelyezkedés attól válik igazán pikánssá, hogy a kifőzde előtt árammal üzemeltett grillsütőn készítgetik a miccset, és habár a sütőkészülék jól körbeszigetelt, és a magasított kémény is nagyrészt kihúzza a sült zsír szagát, szél vagy nagy légnyomás esetén érzik a sercegő húsrudacskák jellegzetes odőrje. Ez kifejezetten jól asszortál a szomszédban kiakasztott ezüstrókát mímelő műszőrmés, bordó nagyestélyi látványával.

A „Bugyor” szakácsai otthon tanultak meg főzni, azt évekig gyakorolták is és ezt a tudástőkét konvertálják nap mint nap házias ételekké. Az ízvilág olyan, mint amilyen elvárható egy ilyen, viszonylag belterjes helytől. Az nagyon is megérzik, hogy a szakácsnék kilesnek a tálalóablakon, hogy ízlik-é a vendégnek a kaja, és feed-back bőven van, egy olyan vendégsereg részéről, amely nem arról híres, hogy a véleményét udvariaskodó eufemizmusokba csomagolja. A spenótfőzelék egy picivel több liszttel van dúsítva, mintha én sűríteném be, de azért nem a csiriz íze dominál. A fuszulyka-kompót (paszulyfőzelék) hol túlfőtt, hol picit főtlen, a rántott húsok széle nem lóg le a tányérról, de egészen tisztességes alapanyagból készülnek. Nekem a böjtös krumplisalátájuk nagyon bejött, abban még nem csalódtam. Mindennap főznek, napi tizenvalahányféle étel készül és délután négyre-ötre már majdnem mindenből kifogynak, kivétel a több folyóméternyi hosszban sercegő beazonosítatlan húsmasszából készült rudacskák, ezekből van látástól mikulásig.

Minden zsebre lehet falni valamit: egy hús nélküli krumpligulyás, friss káposztasalátával és kenyérrel 5 lej körül van, a miccs darabja (inkluding kenyér és mustár) 1,50. A vendégsereg összetétele még Rejtőre is inspirálóan hatna: környéken dolgozó melósok, kispénzű magányos nyugdíjasok, piaci árusok és kétes egzisztenciájú léhűtők mellé idetéved egy-egy, valamelyik közeli hivatalban dolgozó juppi fazonú pofa is, aki műanyag ételhordóba viszi a kaját a munkahelyére. A lokál viszonylag tiszta és ez irányba a fogyasztói kör is tisztelettel viseltetik: a múltkoriban egy hirtelenbarna piaci árus káromkodva állt meg az ajtó előtt, és anélkül, hogy valaki figyelmeztette volna, az alig meggyújtott cigarettájából egy tüdőpróbálóan nagyot szívott, majd a félig leégett cigit eldobta (igaz, a földre) és csak utána lépett be a „Bugyorba”.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 2.86


« vissza — korábbi bejegyzések »

Szalonbeszélgetések