Levesek, amiket nem kell megfújni

július 15, 2008, admin
Szalonbeszélgetések: a legfinomabb ínyencségekről | 1 hozzászólás

Reggel láttam a szomszédot, amint a hűtőládát is beszuszukálta a csomagtartóba a többi poggyász mellé, és családostól kihúzott a meggyszínű Skodájával a tömbház parkolójából. Még Petit, a drótszőrű tacskót is elvitte.

„De jó egyeseknek, akik már szabadságra mehetnek” - sóhajtottam fel munkába menet a buszmegállóban. Ekkor még friss szellő nyaldosta a bokámat, de már érezni lehetett: hamarosan bekapcsol egy láthatatlan óriási hajszárító és hőhullámot zúdít ránk. Legszívesebben egy kő alá bújtam volna ennek gondolatára.

Majd mentő ötletem támadt: elrejtőzöm egy kellemes és hűvös zugba, és valamilyen hűsítő itallal kényeztetem magam. De mi van akkor, ha az endzsojkokakóla nem az én műfajom?

Nagyi szerint ha kánikula, akkor joghurt. Ha joghurt, akkor hideg joghurtos ital, de nem is ital, inkább leves – folytattam a gondolatmenetet. Igen ám, de milyen?

Persze a Google is okos, de úgy gondoltam, hogy ezt a kérdést inkább egy szakértőnek szegezem. Telefont ragadtam, és bepötyögtem Kun Ákos, a Feast vendéglő tulaja és kiváló szakácsa számát. Megkértem, javasoljon valami egyszerűen elkészíthető hideg levesreceptet.

Nemcsak javasolt, hanem abban is megegyeztünk, hogy elkészíti, és mehetek hidegleves-kóstolóba. A kolozsvári Einstein utcában levő Feast vendéglő kedves kis teraszán már vártak a behűtött, színpompás levesek.

Az egyik a tzatzikire emlékeztetett – a krémes állagú joghurtos levesben uborkadarabkák lubickoltak, pár jégkocka társaságában. „Nem kell konyhatündérnek lenni, viszonylag könnyen, akár a leveses tányérban is elkészíthető ez a

hideg uborkaleves.

Kevés olívaolajban elsúroltam egy-két cikk tört fokhagymát, majd félmaroknyi reszelt, sózott uborkát kevertem hozza.

Joghurttal és kevéske tejszínnel öntöttem fel: a tejszín a titka, ettől lesz ez a fogás selymesen könnyed. A leves tetejére kaprot és reszelt mogyorót szórtam, és egy pár jégkockával behűtöttem. Kb. egy negyed óra alatt tálalható” – világosít fel Ákos.

A vöröses színben játszó leves igazi ínyencségnek ígérkezik – futott össze a nyál a szájamban az aranybarna pirított kenyérkockák láttán. „Ebbe a levesbe hagyma jár, uborka, paprika és fokhagyma. A hozzávalókat apróra vágtam és beletettem a blenderbe – osztotta meg velem a receptet Ákos – Még hozzá kell csepegtetni egy kis olívaolajat, egy csipet sót és egy kanálnyi sűrített paradicsomot, az íz fokozásáért. Utána jól be kell hűteni. Eközben jut idő a kenyérkockák elkészítésére: kockára kell vágni egy maréknyi kenyérbelet, majd forró vajban addig kell pirítani, míg aranyszínű nem lesz. Mielőtt tálalnánk, meg kell várni, hogy a kenyérkockák hűljenek ki. A

paprikás-uborkás hagymaleves

mellé kockára vágott hagymát, uborkát vagy paprikát lehet felszolgálni. Sok pici műveletet kell elvégezni, emiatt akár fél óra is eltelhet az elkezdéstől a tálalásig” - magyaráz a mesterszakács.

A meggyleves

hatvanas évek nyári ruhájára emlékeztet: rózsaszín alapon piros meggyszemek kacsingatnak rám. Hát még az íze… édesszájú ínyenceknek való fogás. Tán a három közül ez a legegyszerűbben elkészíthető leves: meg kell főzni az ízlés szerint megcukrozott meggyet, majd lisztből és tejfölből habarcsot kell készíteni hozzá és felönteni vele a kihűlt meggykompótot. És már tálalható is - tudtam meg Ákostól.

A levesek nemcsak finomnak bizonyultak, hanem hűsítő hatásúak is, no meg a derékbőséget sem gyarapítják. Aki egyszer ilyent eszik, biztos nem kívánja meg ezen a nyáron a gőzölgő lucskos káposztát.

pontos átlag: 4.47

Arany Pálcika

június 24, 2008, kata
3) Helység: Marosvásárhely 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: BÜFÉ | 17 hozzászólás

Mint a keleti konyha nagy barátja, írnom kell a város egyik legújabb ízfoltjáról.

Előbb az étlappal találkozom, lenyűgöz a kínálat: tavaszi tekercs, levesek, saláták, különféle húsételek (többek közt kacsa), tengeri finomságok, változatos köretek, desszertek… vetekedik egy kínai vendéglő felhozatalával, árban viszont verhetetlen.

Győz a kíváncsiság, másnap ellátogatok a frissen nyílt Arany Pálcikába. Egy főtérről nyíló udvarban bukkanok rá (a kaszinós kapualjon belül), belépek merészen a hatalmas pult elé. Némi teketóriázás a színes-változatos-vonzó fogások között, végül összeáll a menü: csípős-savanyú leves, illatos-omlós csirkefalatok zöldséges rizssel és csípős káposztasalátával.

A meglepetés az asztalnál következik, pici sárga asztallap magas, vaskos, krómozott lábakon. Vicces. Leülök, előjön a gyerekkori érzés, amikor meg alig értem fel az asztalt. Kitaláljuk, hogy valószínűleg kínai importáru, ott talponállóban használták… A szójaszószos üvegcséből (eredeti rendeltetése cukor-, illetve citromlé-tartó) több helyen is csorog a szósz, elsőre jókora szójatócsa kerül a kajára. Körülnézek, kellemes, meleg színek, visszafogott dekor… enyhén kilóg a krómozott asztalláb, de úgysem a hangulatért jöttünk ide. Az udvar kissé kopár, de az itt elköltött ebéd utóbb kellemesebbnek bizonyul.

Ízekben még nem csalódtam, kedvenceim a levesek, a bambuszos-gombás, zöldséges és illatos-omlós csirkefalatok, a saláták… A nagy adaghoz lehet kombinálni a húsételeket, a kicsi viszont olcsóbb. A túl édes és túl csípős husikkal egyelőre nem próbálkoztam (ízlések és ficamok), de úgy érzem, még sok érdekes ízzel fogok itt találkozni! A kiszolgálás okés, a lányok kedvesek, gyorsak. Az árak is kellemesek, 10-15 lejből jól lehet lakni. A nyitvatartás ideális, reggel 10-től este 10-ig, és házhoz is szállítanak.

Végül pedig hadd fejezzem ki örömömet, hogy városkánkban is találkozhatunk ilyen régen kívánt ízekkel, nem muszáj Pestig menni kínai büféért, vagy Németországba búzasörért!

pontos átlag: 4.00

pontos átlag: 3.31

Temesvári Dóm tér - nyáron egy nagy kocsma

június 16, 2008, julianus.barat
Szalonbeszélgetések: a legjobb helyekről | 4 hozzászólás

Talán a legtisztább az, ha előrebocsátom, hogy érzéseim ambivalensek mind a bejegyzéssel, mind a nyári Dóm térrel kapcsolatban. Egyrészt azért, mert annak ellenére, hogy imponáló, hogy a Dóm tér, egy tucat teraszával talán a legjobb nyári színfoltja a városnak, már a megírás előtt biztos vagyok abban, hogy nem tudom visszaadni a hangulatát. Másrészt pedig, temesváriként sokszor zavaró számomra, hogy a belváros szívében egyfolytában zaj és tömeg fogad, meg az elkerülhetetlen találkozás a “rég nem látott ismerősök” általában nem kellemes fajtájával.

De akár mellőzhetjük az én kis dilemmáimat és ellátogathatnánk magára a helyszínre.

A Dóm tér (P-ţa Unirii) egyike a legfontosabb turisztikai látványosságoknak a városban, itt található a nemrég felújított Szépművészeti Múzeum, a térnek nevet adó barokk Dóm-templom. Pár évvel ezelőtt a polgármesteri hivatal engedélyezte néhány nyári terasz és kocsma felállítását. Ezeknek a száma az utóbbi évekre 10-12-re bővült. Továbbá városrendezés címszó alatt a különböző színű ernyők kaotikusságát egyenruhaszerű kifélefordított ernyők helyettesítették. Mi több, az egész nyáron álló színpadról élő zene is szól.

Természetesen reggeltől estig vannak látogatók (fogyasztók). Reggel-délben kávéznak, árnyékot keresve a temesvári nem túl barátságos nap elől. Este pedig… minden este tömött teraszok és söröző emberek tömege fogad. Nem mellékes, hogy ebben a felállásban a tér több mint ezer ember “befogadására” képes.

A fent már említett egyenruha sajnos nincs ráhúzva az árakra is. Az elfogadhatónak tűnő 3,5 pénz helyett (igaz, egy temesvári sörért kell ennyit kipengetni) néhol 6 pénzt is kifizet az ember (csapolt Silváért egyik-másik teraszon) - és nem mondhatom el magamról, hogy ki mertem próbálni az összes vendéglátó-ipari egységet.

Akinek nincs kedve pénzt költeni, az bármikor leülhet az erre berendezett padok egyikére és elnézheti a téren gyülekező, nagyvárosi hangulathoz elengedhetetlen zenei szubkultúra képviselőit, az annyira elterjedt cirkuszi mutatványosok és zsonglőrök csoportját vagy a körbe-körbe repdeső galambokat.

Az igazság az, hogy igazán vonzó ötletnek tűnik csak úgy kiülni a Térre sütkérezni és nézelődni, várni, hogy történjen valami, kávézni vagy sörözni… ha tetszik, ha nem, Temesváron nyáron majdnem minden a Dóm téren történik.

pontos átlag: 4.00

pontos átlag: 2.65

13 kocsma EB-közvetítéssel Kolozsváron

június 13, 2008, admin
Szalonbeszélgetések: a legjobb helyekről | 9 hozzászólás

Míg a tavalyelőtti vébén még az volt a téma, hogy melyik kocsmában van meccs-közvetítés, idén szinte az megy ritkaságszámba, ha valahol nincs: mióta megkezdődött az Európa-bajnokság, alig találni olyan helyet, ahol ne lenne tévé, vagy videóprojekció. Vannak, akik háborognak emiatt, ezúttal mégis azokra gondoltunk, akiket érdekel a foci, és akik kellemes időtöltésnek tartják a nyáresti sörözést meccsnézéssel egybekötve.

Kocsmatúránkon feltérképeztünk 13 helyszínt. Az általános kép: a legtöbb helyre előzetes foglalással lehet bejutni, de van néhány nyugisabb is, ahol akad egy-két üres asztal. A ma esti (péntek 13.) meccsre, melyet Románia játszik a világbajnok Olaszországgal, már tegnap elkeltek a helyek.

Wink Haus
A Deák Ferenc utca sétálóknak kialakított része már a nyár első jeleire megtelt teraszokkal, és szinte elképzelhetetlen lett volna, hogy ne szereljenek fel valahova egy-két plazmatévét. Ezt természetesen úgy tették, hogy a padokon megtelepedő vándorok nem, csak a bár vendégei láthatják őket.

Igaz, nem tanúsítanak túl nagy érdeklődést, és nincsenek is túl sokan a késői órában, de ennek lehet, a korábbi eső is az oka. Ha szép idő vagy nagy meccs van, megtelik, úgy látszik az emberek szeretik “az utcán nézzük a meccset” fílinget. Mert, bár sok külső teraszos hely van már, itt ez az érzés valahogy erőteljesebb. Az asztalfoglalás 20-30 lejbe kerül.

Corvinus

Az újabban legfelkapottabb magyar kocsma még a kevésbé népszerű meccsek idején is nagyjából tele van. Egy-két hely még akad ilyenkor, de ha fontosabb mérkőzés van, jobb már egy nappal előtte helyet foglalni. Vagy egy órával hamarabb odamenni (ugyanis nem minden asztal foglalható le leőre), de akkor már a legjobb asztalok valószínűleg elkeltek.

A nagyobbik teremből szinte mindenhonnan látni a vetítővásznat, de nem mindenhonnan egyfomán jól. A kis teremben pedig fennál a veszély, hogy lenyúlják a székeket.

>> Corvinus

Heltai

Az állapotok még nem véglegesek, az első napokban tévés közvetítés volt, utána a kis, belső teremben szereltek fel egy projektorvásznat. Jövő héttől, illetve a fontosabb meccsekre a vásznat a teraszra költöztetik, ezzel az egyetlen gond az, hogy belvárosi hely lévén, a szomszédok nem igazán tolerálják a hangos szurkolást este 10 után. A 7 órás meccset pedig még nem lehet kinn vetíteni.

Cubalibre
Eldugott, hangulatos kis kocsma a Bulgakov háta mögött, a párhuzamos utcában. Általában nincs olyan nagy forgalom, habár kevés a hely, csak a fontosabb meccsekre kell előre foglalni, a többire fél órával-órával hamarabb még lehet helyet kapni. Legalábbis mostanáig így volt, a személyzet elmondása szerint.

Insomnia
Délelőtt még csak egy tévé árválkodik a belső teremben, azonban este kivetítik a meccset a falra, ami azért vicces, mert az odafestett manga-kiállítás beláthatatlan ideig ott is maradt dekorációnak, így a focimeccs képére épp egy kávézgató bácsi jutott, az embernek olyan érzése van, mintha kajánul somolyogna a mérkőzésen.

Abban a teremben, ahol vetítenek, csak pár asztal van. A kocsma többi része ugyanolyan, mint máskor: itt nem panaszkodhatnak a focit nem kedvelő törzsvendégek, hogy kitúrják őket kedvenc helyükről.
>> Insomnia

Luis Cafe
A román színház melletti sarkon, a Tordai úti buszmegállóban van a kis kávézó, amely amolyan véletlenül felfedezett “ez-is-egy-hely-ahova-be-lehet-ugrani” státusban szerepel a nyilvántartásban. Kozmopolita helynek tűnik a berendezés alapján, ám a kávékoktélok nem drágábbak, mint akár a fapados magyar kocsmákban.

Természetesen felszerelték plazmatévével, alatta egy “Hai, Romania!” zászlóval. Annak ellenére, hogy elég kicsi, a pincérnők szerint lehet kapni helyet este is. A mai meccsre természetesen nem. Éppenséggel lehet foglalni is, de elvárják, hogy az ember fogyasszon érte becsületesen.

Kharma
A Studház mellett jobbra, az épület háta mögött található teraszos kocsma. Három plazmatévé és egy projektorvászon van felszerelve, az óriási teraszon gyakorlatilag bárhonnan lehet látni valamelyiket. Mindig tele van a meccsek idején, Románia meccsére már két nappal előtte sem biztos, hogy van hely. A foglalás itt is ingyenes.

(megj. Ez érvényes az összes helyre, ahol nem esik szó arról, hogy fizetni kellene)

Rainbow
A Sétatér színház felőli végében levő teraszos bár egyike azon kevés helyeknek (ha nem az egyetlen), ahol már négy évvel ezelőtt is néztünk meccset az EB-n és akkor is ugyanilyen volt. Nem túl zsúfolt, a hangulatos napernyők és a park fái tartanak annyi árnyékot, hogy már a kora esti meccset is lehessen élvezni a szabadban.

Valószínűleg nem az a hely, ahol véletlenül összefutsz a haverokkal, vagy találsz egy-két ismerőst, de jó annak, aki szűk társasággal akar elvonulni a zajosabb, drukkereket összegyűjtő csomópontokból. Ráadásul éjjel-nappal nyitva tart.

Bonjour
A teremben levő plazmatévét a teraszra költöztették a bajnokság idejére. Délelőtt még lehet, hogy van hely estére, de a helyszínen már kevésbé valószínű. Rögtön a második meccs után, fél 12-kor van az utolsó rendelés.
>> Bon Jour

Krajczár
Nem olyan nagy a tévé, és elég magasan van, csak néhány asztaltól lehet igazán jól látni. Ezekhez csak foglalással lehet hozzáférni, ami a személyek számától függetlenül 70 lejbe kerül, de ez lefogyasztható. Este a kocsma általában tele van.
>> Krajczár

Enigma
A belső teraszon két plazmatévé van, azonban ezeket csak kb. az asztalok felétől lehet látni. mivel a terasz nagy, az egyik fele túl távol esik a képernyőktől, és a felszerelt napernyők is helyenként zavarják a kilátást. A jó fekvésű asztalokra érdemes előre bejelentkezni, a terasz más részeiben általában lehet helyet kapni.
>>Enigma Café

Tranzit kávézó
Ide még beférsz, ha már sehol nem tudtál asztalt foglalni, ha nem bánod, hogy otthonos hangulatban, kanapék között, és többnyire törzsvendégek társaságában töltsd az estét. (Helyszín a volt Malom utcai zsinagóga épületének emeleti része, a 16. szám alatt kell belépni a kapualjba.) Tévén lehet nézni a meccseket (a vendégek számát tekintve ez nem is baj).

Bulgakov
Tavalyelőtt a vébén a Bulgakov emeleti termébe jártunk, ami majdnem mindig dugig tele volt. A mostani kocsmatúrán, egy átlagos, késő esti meccsen üresen árválkodik néhány asztal, és a meglepetés: pont a tévé előtt, a legjobb helyen éppen csajparti van. A téma minden, csak nem a foci. Ez a hely sem okoz csalódást a bajnokság ellen háborgóknak, akik most sok kocsmából kitúrva érzik magukat.

A pincérek elmondása és saját korábbi tapasztalatok alapján azonban elmondható, hogy a felső (félmanzárdos) terem ilyenkor meccsek idején elsősorban a focirajongóké, minden asztalt ők foglalnak el; a meccskerülőknek maradnak a lenti termek és a terasz.
>>Bulgakov

pontos átlag: 2.95

Shenyang (kicsi kínai gyorsbüfé)

június 10, 2008, Vegetapuszi
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: b) FAPADOS 1) Típus: BÜFÉ | 4 hozzászólás

A Mariánummal (Bölcsészet) srégen szemben a Horea és a Cloşca út kereszteződésében, egy tölcsértorkolat-szerű kiszélesedésben található. A hiányozhatatlan piros lampionokról ismerszik meg. Két asztal összesen kilenc-tíz székkel, de legfennebb ha öt-hat személy (aki egymással közeli viszonyban van) fér el.

Egy kínai hölgy szolgál fel és próbál társalogni románul (a székelyföldi egyetemisták számára kifejezetten megerősítő tapasztalat: van, aki náluk is gyengébben tud románul). A szerény (hat-hét fogásból álló) felhozatal teljes mértékben különbözik a szokványos kínai gyors- vagy ráérősebb éttermek ízvilágától. Az ételek inkább háziasak, semmi egzotikum, mintha csak a néni otthoni konyháján ennénk. Az adagok nem túl nagyok, amolyan sziluettféltő optimumra szabottak, de 5-6 lejért el lehet ütni egy testesebb férfi éhségét is, igaz, csak pár órára.

pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 2.72

Angyaltemetés

június 9, 2008, tengeri
Szalonbeszélgetések: törzsvendég | 3 hozzászólás

Rosszakarók vagy túlbuzgó szanepidesek, a végeredmény szempontjából a vendégeknek lényegtelen: igen, valóban bezár az Aux Anges. Reméljük, időlegesen. Éjjel 1-kor cseng a telefonom, nem akarom felvenni, aztán mégis, meghallgatom az egyik hangüzenetet, óriási hangzavar, üvöltés, mintha valami zene, zenék, GYERE AZ ANGYALOKBA, na jó,

félóra múlva érek oda, és ha azt hittem, hogy addigra vége lesz a bulinak, a lépcsőn lehömpölygő füst- és ricsajkeverék már az utcán meggyőz arról, nem hiába keltem fel.

Mindenhol emberek ülnek, lépcsőn, párkányon, a budi előtt, ahol meg székek lennének, vagyis a termekben, ott mindenki tombol. Full house, pedig nincs is ingyenpia, sőt, mire odaérek, a legolcsóbb sör a 9 lejes Paulaner, már mindenki a felső árkategóriás akármiket issza és szívja. Az Angyaltemetésre stílusosan a magyarpalatkai cigányzenekart, bocsánat, a Palatkai Gipsy Bandet hívták (nézd meg róluk pl. ShugarD fotóit). Vagy ezt:

Lemaradtam egy Petőfi-szavalatról is, állítólag, sőt a palatkaiakból sem sokat hallottam, ugyanis egy adott pillanatban minden teremben legalább egy ad hoc összeállt banda kezdett zenélni, bőgőn, gitáron, vagy ami éppen akadt, hátizsák mélyéről előkerült dorombon, még diszkófényt is rögtönzött néhány törzsvendég, kellékek: nagyító és hegymászólámpa.

Az Angyalok törzsközönségét nehéz körülírni és meghatározni. Végül is, mi az Angyalok? Néhány redvás szék és bicebóca asztal, amely egymásra tornyozva a sarkokban ingadozott, állandó életveszélyt jelentve az ide-oda hullámzó, táncoló, kurjongató, füttyögtető, üvöltöző, zenélő, szavaló, fényképező tömegre? Az angyali dekorációk, a durva zsákvászon függöny, a kulcsra zárt ablakok, a virágoktól benőtt terasz, ahonnan a sétálóutcára bámulhatsz? A pudingszerű forró csoki, a világvárosokról elnevezett csészék, a teaválaszték? Az angyali reggeli?

A törzsvendég az, aki mindezt észreveszi, nyugtázza, néha kritizálja, mert sor van az egy szem női budi előtt, vagy nem lehet kinyitni az ablakot, de visszajár, s a vidám temetésen úgy “gyászol”, hogy megemlegessék a csendháborításért jelentgetők és a csendes ártatlanok mindannyian. Fehér papírszárnyas kocsmázótündérek, zilált alternatív pulóveresek, Lali, az elmaradhatatlan Gábor, színisek és filósok és kortárs költőjelenségek és franciául és angolul és magyarul beszélő turisták, a részegek vakmerőségével egy bicebóca asztalra állított rozoga székre mászó szavaló, a minden hangszerhez konyító polihisztor, ittak, doboltak, himbálóztak, földre vagy egymás nyakába ültek, és nem mentek haza, az Angyalnak se, csak miután már a bár is bezárt, hajnali négy körül.

Hétfőn és kedden még nyitva. Aztán várjuk a feltámadást.

Fotók: Bán Attila (hamarosan még több kép a blogján, >> Képmutatás, prófétaszakáll, egyebek >>

pontos átlag: 2.83

Enigma Café

június 8, 2008, admin
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: KÁVÉZDA 1) Típus: KOCSMA/PUB | 1 hozzászólás

Mr. Green
Amikor beléptem, az első benyomásom az volt, hogy nagyobb, mint amekkorára emlékeztem. Helyenként kellemesen romos, zuzmós falak, ropogó apró kavics a földön, kényelmesnek tűnő kerti padok, székek, és egyéb ülőalkalmatosságok. Jólesően heterogén berendezés, kicsit olyan összeverbuvált jellege van, de nem zavaró.

Csak néha hallatszik be az útról holmi autózúgás, amúgy elég csendes és nyugodt környezet. Az a fajta hely, ahol hajnalig lehet filozofálni az élet nagy kérdéseiről a haverokkal, feltéve ha a pincérek hagyják.

Kissé meglepő és mondhatni kellemetlen élmény volt az egyik napról a másikra 1 lejjel dráguló sör (egy Beck’s most már 6 lej), viszont ez jó eséllyel a fesztivál számlájára írható, akárcsak a nem éppen higiénikus mellékhelység.

A kiszolgálás is hagy némi kívánnivalót maga után, ugyanis a pincérek kevesen vannak egy ekkora méretű publikum ellátásához. A pincérekből mindössze kettő volt a kerthelységbe „beosztva” szolgálatra, és nem tudtak elég hatékonyak lenni, láthatólag nem is akartak a helyzet magaslatára emelkedni. Apró kellemetlenségek ezek, van, aki ezt nagyon zavarónak találja, van, aki nem annyira. Ha átveszed a hely hangulatát, akkor biztos nem fogsz sokáig azon problémázni, hogy hol késik a következő söröd…

Ms. Red
A hely kellemes, már ami a szó szoros értelmében vett helyszínt és a berendezést illeti. És ezzel el is soroltam mindent, ami kellemes az Enigmában. Jöjjön a szívlapát.

A hely drága – 5 lej a legolcsóbb sör (azaz pofából szerepel az itallapon Bergenbier is normális áron, de az éppen mindig elfogyott). Az első csuklás után jön a másik, amikor helyben kifizettetik velem. Úgy látszik, nem feltételezik rólam, hogy ha van 5 lejem egy sörre, derogál nekem fizetés nélkül távozni. Azt sem feltételezik rólam, hogy talán máskor is ide szeretnék jönni, és ezért kifizetem a sörömet.

Eltelik néhány nap, és amikor venném elő az 5 lejt az aktuális sörre, rám szólnak, hogy csucsu, az már 6 lej. Persze rögtön feltevődik a kérdés: akkor holnapután 7 lesz, nyár végére meg ki se merem számolni, mennyi?

Hogy a teraszon zajló TIFF-vetítések miatt emelték meg az árát, az engem mit sem vigasztal, sőt, így még csúnyább húzásnak tartom, amiért nem volt elég nekik az amúgy is többszörösére ugró forgalomból adódó plusz nyereség.

Szentegyház/Iuliu Maniu 12. szám, a szabadtéri vetítések egyik helyszíne
>> TIFF INSIDE: Mihai Chirilov egy napja >>

De sebaj, az Enigmában lehet ingyen is üldögélni: amikor egyedül surranok be az ajtón, elhúzok a budoárszerű, sötét belső termek előtt – oda amúgy sosincs kedvem beülni, kriptaszerűen nyomasztó a hangulat. Utána leülök egy olyan társasághoz, akik már rendeltek, és íme: negyven percen keresztül lélek se jár arra.

Pedig én meg szeretnék inni egy kávét, de a pincért sem leszólítani, sem lemeszelni sem lehet, lévén hogy közelünkbe sem dugja az orrát. Akkor már legalább ingyér’ pisil egyet az ember. Azaz pisilne, ha lenne hol.

A saccperkábé százötven, talán kétszáz férőhelyes vendéglátóipari kétség összesen kettő darab vécéfülkével rendelkezik, ezen aztán osztozzanak lányok, fiúk, bent és kint ülők. És még meg is néznek csúnyán, amikor a férfiak számára kijelölt, amúgy a másiktól semmiben nem különböző lyukba zárkózom be, lévén hogy éppen az szabad.

Ha lehet egy kérésem: ne hívjatok az Enigmába kocsmázni.

Mr. Grey
Tudom, hogy elfogult vagyok a kerthelyiségekkel szemben. Egyszerűen szimpatikusak. Jó, ha ropog a murva az ember lába alatt, és az sem zavar, ha kicsit beleszorulnak a székek. És az sem, hogy a kovácsoltvas-mintázatú asztalra csak statégiai pontokon helyezheted el az italodat. A Szentegyház / Iuliu Maniu utca amúgy is a kerthelyiségek hazája vagy mije Kolozsváron – lejjebb az utcában hajdanán az Ursus működtetett egy sörudvart (kertet, a hely azóta üres és romos).

Tény, hogy az Enigma nem a legolcsóbb helyek közé tartozik Kolozsváron, de erre az a válasz, hogy nem sört, hanem koktélt érdemes itt inni. A likőrös jegeskávét ajánlani tudom. Pirospont jár azért, hogy a jegestea valódi teából készül (igaz, filteres, de legalább nem Nestlé és társai). Negatívum, hogy minden egyes kört ott, az asztalnál kell fizetni – valószínűleg korábban többen próbálták az ajtón kislisszolással megkerülni az Enigma árpolitikáját. Ezzel együtt kicsit pofátlan, amit művelnek az Enigmások.

De mondom, elfogult vagyok a kerthelyiség műfajával szemben. Jó lenne egy egész nyarat ellebzselni egy ilyenszerű kocsma törzsvendégeként, és közben megírni életem főműveit, már ha lennének.

pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 3.12

El Greco

június 4, 2008, Annika
3) Helység: Marosvásárhely 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: BÜFÉ | 11 hozzászólás

Ha már úgyis a görög a téma, jöjjön most egy másik görög(ös) hely : - )

Régi és ismert vásárhelyi kajálda, már tíz évvel ezelőtt is jó helynek számított az egyetemisták körében. A baj vele a nyitvatartási programja - úgy rémlik, mintha 9-17 lenne, de ez nem biztos. (Nincs kiírva a program.) Tehát (késő)esténként, amikor minden rendes egyetemista megéhezik, nem jön össze az itt-kajálás… A tulaj görög (a szájhagyomány szerint, de végülis nem olyan lényeges).

Az ajtaján levő felirat szerint hagyományos görög gyrost kínálnak. Még errrredeti görög gyrost nem ettem, így nincs meg az összehasonlítási alap, csak azt tudom, ahogy a Teremtésnél van: evett belőle és látá, hogy ez jó. Tényleg nem lehet mást kapni, csak gyrost, de abból sokfélét: marhahússal, csirkehússal, disznóhússal készültet, vegát… A kajával kapcsolatban nekem csak jó tapasztalataim vannak - friss, finom, elég nagy adag. Általában várni kell, mert többen vannak és csak egyetlen srác dolgozik, de megéri. Helyben is el lehet fogyasztani (talponálló stílusban - egy pult fut a falon és van szalvéta), vagy lá pákhet kéred és szépen becsomagolják.

Barackvirág-színű fal, görögországi fotók, kajaillat. De nem zavar, mert már amúgyis éhes vagy.

Megtalálod itt: a főtérről nyíló Bartók Béla utca elején, baloldalon, a gyógyszertár helyén nyílt kaszinóval szemben.

pontos átlag: 4.00

pontos átlag: 3.59

Vadász vendéglő

június 4, 2008, brunika
3) Helység: Sepsiszentgyörgy 2) Kategória: a) LEGALJA 1) Típus: ÉTTEREM | 7 hozzászólás

Ez a vendéglő a Horgász utca elején található, de sajnos nem tudom ajánlani senkinek. A pacalleves mellé nem volt csípőspaprikájuk, fölvették a rendelést - amikor kiderült, hogy kenyerük sincs, azt mondtuk, hogy elfogyasztjuk az italokat és megyünk, akkor hamar elszaladtak kenyérért. A leves elég jó volt, de a második fogásba sajnos került büdös őzhús, ami úgy bűzlött, hogy nem lehetett megenni. Ami a legérdekesebb volt, hogy még ki is akarták fizettetni. Amikor javasoltuk, hogy egyék meg ők, akkor visszaadták a pénzt.

pontos átlag: 2.00

pontos átlag: 2.81

Szeráj Török Étterem, Gyorsbüfé

június 3, 2008, fidel_gasztro
Szalonbeszélgetések: a legjobb helyekről | 30 hozzászólás

Van egy hely, ami nekem is tetszik. Semmi extra, és mégis. Olykor feldühít, hogy Kolozsvárott, a Szentegyház utca sarkán, hol egykor a Takarékpénztár működött (tősgyökeres kolozsvári sznobok, itt az alkalom, hogy kioktassatok, mi is annak az épületnek a neve) parlagon áll egy aranyat érő helyiség. Ebbe a helyiségbe szoktam én beleképzelni kedvenc gyorsbüfém, a Szeráj kolozsvári kisöccsét.

Budapesten, a Szent István körúton, a Vígszínházzal szemben áll ez a maga nemében kiváló étterem, melyhez foghatót ebben a műfajban egész Pesten nem találni. A Szeráj. A szokásos tálcatologatós fejezet, a több tucat pesti török közül az egyik, és mégis az egyetlen.

Szédítően finom döner kebabot Németországban ettem. Valószínűleg Isztambul utcáin sokkal finomabbat lehet kapni, ám sajnos ahhoz még nem volt szerencsém. Úgyhogy azt a Németországban tapasztalt ízvilágot kerestem minduntalan, Magyarországon meg idehaza, azt az ízvilágot, amelyből a fűszerek sajátos egyvelegét nem lehet kikövetkeztetni, és ellopni a titkot, a vöröskáposzta savanyítási módszere sem annyira magától értetődő, a joghurtos öntetet pedig képtelenség emlékezetből összeimprovizálni. Mert ha lehetne, a több tucat török étterem-üzemeltetőnek összejött volna. De meg sem közelítették. Kezdtem elveszíteni a reményt. Míg be nem tévedtem a Szerájba. Ekkor már csak a dühös kiváncsiság hajtott, hogy lám, mit tudnak ezek, vihet-e vizet a dönerjük az én emlékeimben élő dönernek. És vihetett. És azóta is mind viszi. Így történt.

Azóta, ha Pesten járok, lehetek a város bármely periférikus zugában, lehet bármekkora a forgalom és a dugó, én csak a Szerájba megyek ebédelni. És vacsorázni is. És lehet bármekkora tömeg a Szerájban, én várok soromra, mert érdemes várni. Mert tömeg mindig van, főleg ebédidőben. Mert valószínűleg már sokan tudják azt, amit én is tudok. A Szeráj az egyetlen hely, ahol szívesen állok sorban, mert a sor a finomabbnál finomabb ínyencségekkel megrakott méretes pult előtt vezet el. Kebabok különféle válfajai, döner, iskender, sis kebab; padlizsán, paradicsom, paprika, uborka, marha- és birkahús minden lehetséges kombinációban; spenóttal, darálthússal, sajttal meg ki tudja mi mindennel töltött pidék; köretek gazdag választéka, rizs, bulgur, tésztaféle s krumpli annak, aki azt szereti; levesek gőzölgő tengere, bennük megannyi ficánkoló babszem, lencse, és sorolhatnám. Közben a háttérben sercegő hústornyokkal janicsárok kardoznak. Barnálló falafel s ragyogó olajbogyó, illatozó savanyúságok és saláták, pörkölt bőrű pudingok, sült tejberizs, s ha még ezek után megálltad, hogy mindenből ne kérj a tálcádra, akkor a baklava végez veled, ennek ellenállni nem lehet. Diós, pisztáciás, kakaós, fahéjas, kókuszos, ami így hirtelen eszembe jut, tocsognak a mézes levükben, és isteni mind. Az én gyengém a diós. Ezen a ponton már az üdítőt mérő kislány következik, majd a kasszás gyerek, akinek szerintem lövése sincs, hogy minek mennyi az ára, szinte behunyt szemmel, villámgyorsasággal püföli a kasszagépet, de mégis mindig eltalálja, hogy mennyi a végösszeg. Mióta kibővült a helyiség, üres asztalt találni is könnyebb, s jöhet a zaba, amíg rosszul nem leszel. Vagy míg el nem fogy a tálcádról. Mert magadtól megállni nem tudsz.

És hogy mondjam… hogy teljes legyen a kép… jártam már ennél puccosabb helyeken is, ahol viszont a mellékhelyiség nem volt ennyire tiszta, rendezett és civilizált, mint a Szerájban. Mert a mellékhelyiség fontos. Ha az rendben van, a konyha is rendben van.

Látszik, hogy valaki a szívét tette bele. A Szerájba. Ott ül egész nap, az emeleten, a családjával, barátokkal. Számunkra érthetetlen nyelven, valószínűleg törökül karattyolnak. A szemükkel hizlalják a jószágot. Ez a titkuk. S egy cseppet főzni is tudnak.