Olympos
május 29, 2008, delinke
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: CUKRÁSZDA | 8 hozzászólás
Évekkel ezelőtt megjelent egy török üzletlánc Kolozsváron, akkor tudtuk meg, mi az a baklava. Pár hónapig lehetett kapni élelmiszerbolti stílusban, papírba csomagolva. Később már csak külföldi utazások alkalmával részesülhettünk az élményben, hordtuk is haza Törökországból az eszményi édességet.
Aztán egyszercsak egy görög tulajdonos nyitott cukrászdát Kolozsváron, az 1989. december 22. utcában. A hely neve Olympos, és tele van görög specialitásokkal: diós-mogyorós-mandulás baklava, aszalt szilvával, barackkal, meggyel töltött saragli, gyümölcsös kosárka és még sokféle mézalapú finomság, de ugyanúgy hagyományosabb édességek, péksütemények is. A legtöbb édességet kimérve árulják, ezek egységára 38 lej/kg.
Egy külön pultnál kávét és hideg, alkoholmentes italokat lehet kapni, dohányozni nem lehet. A hely kicsi, néhány asztal van csak benne, azoknak is nagy része általában üres. A legtöbb vásárló nem az időtöltés, hanem a beszerzés végett megy oda, úgyhogy aki a világos, illatos, hangulatos helyen szeretne kávézni, ücsörögni, újságot olvasgatni, az valószínűleg kap helyet az Olymposban.
A baklava eredete és története a Wikipedia szerint nincs igazán dokumentálva, számos közel-keleti és balkáni ország konyhájában megtalálható. Az egyik változat az, hogy a ma ismert baklava fajtáit a Topkapi Palota birodalmi konyháiban sütötték ki. A történet szerint a szultán a ramadán 15 napján tálcányi balkavát kínált a janicsároknak, és azt az ünnepi felvonulást Baklava Alayı-nak nevezték el.
Ez egy gyakorlatilag rétestészta alapú édesség, amit dióval, mogyoróval, mandulával vagy pisztáciával töltenek meg és cukorral vagy mézzel ízesítenek. 500 g rétestészta; 3/4 csésze olvasztott, sótlan vaj; 2 csésze finomra vágott dió/mogyoró; 1 csésze finomra vágott mandula/pisztácia; 1/4 csésze cukor; 2 teáskanál őrölt fahéj; 1/8 teáskanál darált szegfűszeg; 2 evőkanál méz kell az elkészítéséhez.
A réteslapok egy részét megkenjük az olvasztott vajjal és összerakjuk a diót/mogyorót/mandulát/pisztáciát, cukrot és fűszereket tartalmazó keverékkel egy kivajazott tepsiben. A tetején és az alján több lapot hagyunk, majd ezeket is megvajazzuk és közepes hőfokon, majd magas hőfokon 30-30 percig sütjük. Eközben egy cukorból, vízből, szegfűszegből, fahéjból, citromléből álló keverékből szirupot főzünk, majd miután kihűlt, leöntjük vele a süteményt.
pontos átlag: 4.00
pontos átlag: 3.27La Nuc – avagy a lakótelepi kiskertes műfaja
május 13, 2008, fulop_noemi
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: b) FAPADOS 1) Típus: KOCSMA/PUB | 2 hozzászólás
Vannak olyan esték, amikor csak úgy leugranál meginni egy sört, de semmi kedved bevándorolni a központba, úgyhogy inkább a saját szemétdombodon (lakónegyededben) keresgélsz.
A lakótelepi kocsmák külön műfaj,
saját alfajokkal.Ott van például a HMCS-k (helyi menő csávók) és HJCS-k (helyi jó csajok) gyülekezőhelye: általában megfelel a külvárosi pucc minden követelményének, azaz van benne csempe, termopán és bőg valamelyik rádióadó vagy a manele.
A pincér vagy pincérnő a lakótelepi fauna mintapéldánya: a fiúk haja gondosan zselézett, a csajok sminkje freskóra emlékeztet. Az ilyen helyek elengedhetetlen kelléke az LCD-képernyő, amely meccs idején tesz jó szolgálatot.
Jellegzetes lakótelepi műfaj a lebuj – ugyan hasonlót találsz a belvárosban is, de a lepukkant talponálló igazi példányai a turistalátványosságoktól mindig messze esnek. A filter nélküli cigaretta és a műanyag flakonban árusított rövidital áporodott szaga, a patinás, több évtizedesnek tűnő berendezés és a legtöbbször idősebb, a törzsvendégekkel bratyizó, de az ismeretlenekkel tüskés csapos(nő) sajátos bájt kölcsönöz ezeknek a helyeknek.
A békés esti sörözéshez azonban egyik sem megfelelő: az elsőben a bőgő zene, a másodikban a gyakran saturészeg vendégek zavarnak bele a hangulatba. Ám szerencsére van
a külvárosi helyeknek egy harmadik alfaja is: a kiskertes.
Egy belevaló kiskertesen messziről látszik, hogy az eredetileg lakóháznak épült helyiségen és a kerten nem sokat változtattak: odabent kicsempézték, improvizáltak egy bárpultot, esetleg kint egy sörcsapolót, rosszabb helyen napernyőkkel, jobb helyen ácsolt tetővel védik a kedves vendéget a tűző napsütéstől.
Nos, ebbe a harmadik kategóriába tartozik a Grigó (Grigorescu) negyedbeli La Nuc. Pontos címét nehéz levadászni, a Tudor Ciortea vagy Profesor Ciortea utca szégyellősen megbújik a Fântânele és a December 1. közötti blokkrengetegben.
)
A La Nuc megfelel a kiskertes minden követelményének: a zárt helyiségben néhány törzsvendég követi az éppen aktuális meccset, odakint viszont nyírfából ácsolt tető alatt tetszetős fapadok (és nem ám a sörkerti, hanem a kényelmes, parkba illő verzió) szolgálnak ülőhelyül. Moderált hangerővel különböző nyelvű sanzonok szólnak, este pedig
némi karácsonyfaégő jelenti a hangulatvilágítást.
A pincérlány magyarul is beszél, bár nem sikerül eldönteni, a nyelvértési gondok vagy simán szórakozottsága miatt nehéz szót érteni vele.
De ha sikerült, kiderül, hogy a fehérbor nagyon olcsó: decije 1 lej, a csapolt Ursust pedig szintén tisztességes, 3 lejes árfolyamon mérik. Ezek után igazi meglepetés, hogy a bor iható. Fizetni a pultnál illik, és ha közben a pincérlány elsuppant a hátsó traktusban, szolgálatkészen előszólítják a törzsvendégek.
Egy nyugis szombati koraestén a La Nuc a legjobb választás azok számára, akik a Grigóban laknak: a kommunikációs zavarokkal küszködő (farkát csóváló, közben meg morgó) boxert sem tiltják ki, a zenét nem húzzák fel, autó meg félóránként egy, ha jár arrafelé. Igaz, télen elvesz a hely minden varázsa, a zárt helyiség nem valami csábító – de éppen ettől kiskertes a kiskertes.
pontos átlag: 4.00
pontos átlag: 2.92Nyelvi érdekességek a konyhában
április 30, 2008, admin
Szalonbeszélgetések: a legfinomabb ínyencségekről | 1 hozzászólás
Szerkesztő: György Imola, Erdély FM
Nyelvtorna (2008. április 28.)
pontos átlag: 2.99Ancora (kocsmanekrológ)
április 29, 2008, admin
Szalonbeszélgetések: a legjobb helyekről | 5 hozzászólás
Sipi
Ezeket a sorokat az utolsó igazi kolozsvári pléhkocsma bezárásának alkalmából írom.
Azért, mert filozófus egyetemista koromban, amikor megérintett a lét szele/üresség metafizikája/bambaság, Ancorába jártam Kolozsvár legolcsóbb hálbáját inni.
Azért, mert rajtam kívül mindig legalább 3-4 arc dekkolt csendben az asztalok körül, akik láthatóan ugyanolyan passzban voltak mint én.
Azért, mert ez volt a legjobb hely a nagy szerelmeket elsiratni.
Azért, mert az Ancorában nem lehetett annyit inni, hogy elfogyjon az ember pénze.
Azért, mert a csupasz bádogasztalok, kemény műanyag ülőkéjű székek, ragadós poharak, legyek, koszlott Coca Cola-matricák, a hevenyészve öntött betonplacc, a szőrös lábú bárosnő, a meleg, a hideg, a Prodvinalco vodka, a mindent belepő por, a Szamos zúgása, minden olyan őszinte és kendőzetlen volt.
Azért, mert az Ancorában egyedül lehetett lenni.
Azért, mert itt sosem tettek fel hülye kérdéseket.
Azért, mert itt lehetett apróból összeszámolgatni egy felesre valót.
Azért, mert ha valaki cigit kért, de csak szűrőtlen Carpați volt, azt is megköszönte.
Azért, mert minden ancorázás kis időutazás volt a ‘70-es évekbe.
Azért, mert a tatarozás azt jelentette, hogy olajfestékkel újabb réteget mázoltak az asztalokra. Esetleg pulton levő a viaszosvászon abroszt is kicserélték.
Azért, mert télen a bódéban a farkasordító hideg, a huzat, a cefreszag és a cigifüst úgy keveredett, mint sehol máshol.
Azért, mert sok ember tekintetében megjelent az undor, ha meghallotta, az Ancorába megyünk.
Azért, mert volt egy periódus, amikor hanyagoltam azokat az ismerőseimet, akik lenézték az Ancorát.
Azért, mert egy idő után én is lenéztem az Ancorát.
Azért, mert legalább 5 éve nem jártam ott.
Azért, mert észre sem vettem hogy bezárták, pedig minden nap ott jövök el.
)
)
)
)
)
)
)
Timi
Elsirattuk a Prosperót, a Queenst, közben meghalt a Bástya is, időnk sem volt írni róla a röpke egy év alatt… és most az Ancora. Csoda, hogy már én sem érzem túl jól magam? A Horgonyhoz Címzett Fogadó a Garibaldi-híd stadionnal szembeni oldalán állandó állomása volt a Grigorescu negyedieknek és a Grigóba vendégségbe járóknak egyaránt.
Ha közvetlenül a Szamos mellett van, cucc hely lett volna, egy második River, így az autósforgalom filterén keresztül lehetett csak hallani és szagolni a barna folyót, miközben azt játszotta az ember, hogy a nyárikertben ül. Kert? Egy szem fa nem volt ott, ha jól emlékszem, valszeg mindet kipisilték.
A berendezésnek/kerítésnek a kopott piros olajfesték határozta meg az alapszínét, a súlyos komcsi vaslábú székekről akkor sem eshettél le, ha már az ötödik körön is túl voltál, az asztalt szinte soha nem törölték le előtted, a törzsvendégspektrum kiterjedt a részeg egyetemi tanártól a csövesig… már csak ilyen általánosságok jutnak eszembe, mert utoljára talán két éve tértem be ide. Most pedig fura bűntudat motoszkál bennem, mert kinőttem belőle, és mert azok az emberek, akikkel ott söröztem, hetedhét országon is túl járnak azóta.
pontos átlag: 2.86Csemegekávé: rítusok és receptek
április 24, 2008, delinke
Szalonbeszélgetések: a legjobb italokról | 6 hozzászólás
Orvosi rendelőben várakoztam, az egyik legforgalmasabb időszakban. Kinn szitált a novemberi eső, olyan igazi életunt hangulat uralkodott el a betegeken. Még a történeteket, telefonbeszélgetéseket és pletykálkodásokat sem volt kedvem kihallgatni, a baciknál is vészesebben terjengett a váróteremben az általános panaszkodhatnék.
Felvettem az asztalról egy folyóiratot és kinyitottam pont a recepteknél, ahol egy kávékülönlegesség díszelgett, óriási fotóval. Ilyen időben mindig felértékelődik bennem a kávézók, cukrászdák hangulata, de otthon is szívesebben pepecselek a konyhában, amikor kinn reménytelenül csorog az eső.
Hazafele rögtön vásároltam pár fűszert, édességet, aztán nekiláttam kísérletezni. Azóta is gyűjtöm a kávécsemegék receptjét, és néha nekiállok kotyvasztani valamit, ha rossz az idő, vagy a kedvem, ha vigasztalni, jutalmazni vagy csak kényeztetni akarom magam. Ha pedig valaki betársul, a kávézás fogalma végképp felülemelkedik a napi kávéadag elfogyasztásának rutinszerű cselekedetén.
Nem vagyok híve annak, hogy milligrammnyi pontossággal megírt recepteket gyűjtsek és tanuljak, a főzés midig spontán történik: abból, ami éppen otthon van, vagy amit éppen megkívánok. Vannak ízek, amik jól találnak egymással, de bármikor hozzá lehet adni valami újat egy már ismert kombinációhoz. Ez ízlés és hangulat kérdése, ahogy a hozzávalók mennyisége is.
Amikor hadilábon állok az egészséggel, a mézes-rumost szoktam elkészíteni, és már maga az érzés is jó hatással van a gyógyulásra. Felmelegítek 1-2 kiskanál mézet, és amikor folyékonnyá válik, hozzáöntök egy kis rumot. Ezt feltöltöm a forró kávéval, majd gőzölt, habos tejet öntök hozzá. Így a tetején is jobban érvényesül a rászort kakó, fahéj, vagy reszelt csoki.
Hasonló eljárással készülnek az ír kávé különböző változatai, csak méz helyett cukrot, esetleg barna cukrot olvasztok, rum helyett pedig whiskyt töltök bele. A Corretto sem sokban tér el az előzőktől, ez különböző alkoholos italokat tartalmazhat: brandyt, konyakot, whisky krémlikőrt, ánizslikőrt. Az alkoholt nem tartalmazók közül a csokis-mandulás a kedvencem, ehhez étcsokit olvasztok meg és pár csepp mandulaaromával ízesítem. A tejhabot persze lehet tejszínnel vagy tejszínhabbal dúsítani.
A fent leírtak alapján bárki azt gondolhatja, hogy édesen szeretem a kávét, pedig nem. Legtöbbször cukor nélkül iszom, csak a kávéspecialitások számítanak kivételnek, azok viszont eleve édesnek készülnek. A sima, fekete, igazi keserű kávé kardamommal fűszerezve az egyik kedvencem. Ez egy Dél-Indiából és Srí Lankáról származó fűszer, melyet leginkább az arab világban fogyasztanak: a kardamomos kávé vendégszeretetüket, valamint a házigazda presztízsét jelzi.
Pár éve nálunk is elvétve lehetett kapni az üzletekben, aztán teljesen eltűnt. Sokáig kerestem, aztán mire külföldön rátaláltam az őröletlen változatra, nem sokra rá itthon is megjelent a hipermarketekben, kis fehér tasakban, őrölve. A kész kávéba szórva is feloldódik, de az igazi belefőzni egy csipettel. Leírhatatlan, különleges aromája van.
Persze szokták használni ezt is különböző kávéreceptekhez, és teákhoz is. A narancs ízével nagyon jól talál: narancssziruppal vagy likőrrel, esetleg reszelt narancshéjjal és cukorral összefőzve is nagyon finom. Ezzel a kombinációval jól talál a szegfűszeg is.
Ha pedig a fűszereket akarom fokozni-keverni, akkor a Kreol kávé a megoldás: ez szegfűszeget és szerecsendiót tartalmaz, esetleg fahéjat is, a tetejére szórva, és vaníliával szokás ízesíteni.
Nyáron a jeges kávékat is érdemes házilag készíteni, nem igényel sokkal több időt, mint egy zacskós frappé elkészítése. A fentiek közül bármelyik finom hidegen is, csak annyi a különbség, hogy a presszókávét hideg tejjel kell feltölteni, jégkockával hűteni. Igaz, így a tej nem lesz habos, viszont dúsíthatjuk fagyival helyette.
pontos átlag: 3.15Don pizzeria
április 17, 2008, sza_bee
3) Helység: Arad 2) Kategória: e) LUXUS 1) Típus: ÉTTEREM | 1 hozzászólás
Az utóbbi időben nem mondhatom, hogy sok publikus helyre látogattam el, de talán a trend változni fog, itt a tavasz!
Szombaton délutánra megbeszéltünk egy közös pizzázást a családi barátokkal, egyetlen dolog, ami hiányzott, a hely. El is indultunk a szakadó esőben, tele optimizmussal, hogy majd lesz valahogy. Az eddig látogatott vendéglátó-ipari egységek nevének felvetésével közös nemtetszés alapján a társaság úgy döntött, hogy hirtelen irányt változtat és egy utcával arrébb, a Don pizzeria előtt parkol le.
2007-ben nyílt, ha jól emlékszem, nem lehet pontosan tudni, miért éppen a Coandi pizza mellett. Mondjuk a 2 helyiség között elég nagy különbség van, a Don inkább a luxus fele hajlik, a Coandi pedig casual.
Kezdeném mindjárt a bejárati ajtónál, ahol is frissen leterített frottírkendőre léphettünk, hogy a kinti trutymó ne kerüljön a túlsuvickolt padlóra. A lokál még nincs bekopva, minden újszerűnek tűnik. A belső berendezés sok fényforrással van megspékelve, öröm volt nézni, ahogy ezeket elrejtették különféle módon úgy, hogy ne a vendégek arcába vilagítsanak, hanem kellemes ambientális világítást biztosítsanak. Valószínűleg a közelgő világfoci-őrület miatt került 2 hatalmas LCD-TV mindkét helyiségbe, amin az ominózus estén épp a Travel csatorna műsorát sasolhattuk, ülőpozíciótól függően. Nekem épp nem esett látószögembe. A berendezés exkluzív, lásztik, hogy sokat adtak az összeválogatásra, minden összhangban van, a fal mellett álló kredenctől az asztalokig és a falon lévő dekorációkig. Hétköznapi ember kicsit félve is ül le az ilyen helyen, hogy majd hány számjegyű árakat talál a menüben.
A kiszolgálás frappáns, majdnem instant. Viszont a szívélyes vendéglátást nem tudtam érezni, lehet nekünk jutott egy nehéz napokat élő pincérnő, akit nehéz volt mosolyra bírni, bármilyen kedvesnek is próbáltunk mutatkozni. Külön fekete pont jár neki a minimum 3,5 centis műkörmökért. Fene tudja, hogy azokban hogy lehet megbirkózni az élet intim pillanataival. Viszont díjaztam a Kleopátra-bretont és az öltözetet.
Az étlap szépen kidolgozott, nem mindennapi kivitelezésű. Ennek ellenére az utolsó “update”-ket ceruzával biggyesztették a lista végére, kicsit rontva az összhangulaton. A kajalista változatos, kb. 130 ételfajta közül lehet válogatni, van pizza, spagetti, hal, csirke, tengeri különlegességek és tradicionális marha- és disznóhúsból készült ételek is. Egyes fogások mellé azt is odaírták, mennyi időbe telik, amíg kihozzák, s ezt be is tartották. A pizza jelesre vizsgázott 2 asztaltársam véleménye szerint, a spagetti is jól sikerült, nekem pedig a marhahúsos gombaszósz (vagy gombaszószos marhahús) ízlett. Első próbálkozásra átment a vizsgán. Megemlíteném még a desszertként rendelt gyümölcskoktélt, finom volt, nem föltétlenül konzerv gyümölcsökből, meglepetésként pedig egy-egy gombócnyi málnafagyit is loptak bele, amelyben egész szem málnák is voltak.
Italokról nem sok mindent mondhatok, csak annyit, hogy az alkoholmentes sörből sikerült olyan márkákat felsorolni, amilyenről a tisztelt auditórium sose hallott. 4 személyre 150 lejt hagytunk ott. Még megemlíteném, hogy van külön cigiző és cigimentes részleg, a kabátokat pedig vállfára lehet akasztani, jól látható helyre.
>> A Don pizzázóról azóta született egy második kritika BZSA tollából, katt ide! >>
pontos átlag: 4.00 pontos átlag: 3.07A legvagányabb kocsmázó
április 16, 2008, humm
Szalonbeszélgetések: törzsvendég | 10 hozzászólás
Ő az 
Kolozsváron… mindenki nagyon szereti a társaságban, s akik nem tartoznak a társasághoz, s esetleg nem szeretik, azok is elismerik róla. Vannak emberek, akik nagyon tudnak bulizni. Vannak emberek, akik tudnak élni. Vannak nőcsábászok. Vannak nagyon jó barátok. Vannak nagyon nagy fejek, akik mindezt megunták. Vannak emberek, akik mégis csinálják. Nehéz megítélni, hogy, ki, miért, miről, mit dönt. Főleg akkor, ha valaki 11 olyan év után megy el, amit úgy bulizott végig, hogy a társaság lelke volt.
Ez nem “memento mori”, de az egyik legjobb cimborám elmegy Kolozsvárról. Ez nagyon érzékenyen érint, annak ellenére, hogy sokszor haragudtam rá. Azért haragudtam, mert kihívtam, szarul voltam, s beszélgethetnékem volt, erre ő berúgott, elaludt, s nem elég nekem a magam nyavalyája, még a másét is hordjam… a hátamon… pedig 30 kilóval vékonyabb vagyok, mint ő. Nem vicc.
Nem mindig volt türelmem hozzád, ne haragudj. Annak ellenére, hogy mikor teljesen magam alatt voltam, mást nem tudtam hívni. Te tudtad, hogy hova meneküljek szerelmi bánat elől, s azt is, hova menjünk bolondkodni. Persze, az is előfordult néha, hogy elaludtál az asztalnál. Asszem a baráti kapcsolatba minden belefér. Ez a bejegyzés is. A szalonbeszélgetésekbe szintén
De életrevaló útravaló volt egyszer tőled: “ha nem lennének barátaim, meghalnák” - mondtam én, egyik este nagyon szomorúan a “La ţevi” nevű kocsmában.
“Dehogy halnál meg, nem vagy te olyan” - válaszoltad nagyon részegen, nagyot nevetve.
Sokat segített, s köszönöm. Még fogunk szerintem ilyen-olyan kocsmában találkozni, s minden régi kocsmát alakítottál, és az újakat is fogod, mert ehhez van tehetséged ez jó, s legyél ügyes… mert megérdemled:)
P.s: ez a bejegyzés nagyon szubjektív, de bármikor törölhető, ha a Szalonbeszélgetésekben mégsem állja meg a helyét. Én tudom, hogy a téma az tökéletes. A kivitelezés meg az én szuvjektivitásom, objektív meg nem tudtam lenni, de muszáj volt így is megírjam.
pontos átlag: 2.45Borsallino
április 14, 2008, Annika
3) Helység: Marosvásárhely 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: BÜFÉ | 15 hozzászólás
Ahol keresd: Vásárhely, központ (Rózsákról nevezett tér) – a Kultúrpajtával srégen szemben
Nemrég nyílt gyorsétterem – de ne keress se hotdogot, se hamburgert itt, mert nincs. Viszont van egy viszonylag bő választék köretekből, sültekből, salátákból, és lehet XL méretű pizzaszeleteket is kapni. Ami a legjobb az egészben, hogy a kaja finom és friss. A kukoricás pizza a kedvenc, a legleg. Igazi olasz pizza, vékony, ízletes. Egy szelet ára 5 lej, de azzal egy átlagosan éhes ember jóllakhat. Kérésre ügyesen be is csomagolják, és azt hiszem, telefonon is lehet rendelni házhozszállítással. Az árak az elfogadható kategórában.
Meggyszínű fal, diszkrét mintával. Bordó bőrkanapék a fal mellett, asztalok. Kevés ülőhely, épp annyi, amennyi a keskeny helyiségben maximálisan elfért. A kis helyiség azért is jó, mert így nincs az a tipikus kajálda-zsibvásári hangulat és zaj. A tulaj magyar lehet, mert eddig csak magyar anyanyelvű kiszolgálókkal találkoztam (lehet hogy vannak a testvérek közül is, csak épp nem volt szerencsém hozzuk). Eddig mindig gyors volt a kiszolgálás és nem lehetett panasz rá. Reméljük, nem csak a kezdeti lendület miatt ilyen jó az egész, hanem így is marad.
A hely nem sok újat hoz, de legalább jót tudsz enni a pénzedért.
pontos átlag: 4.00 pontos átlag: 2.99Kutyafül, töltőtoll – Centrál Kávéház, Budapest
március 27, 2008, fulop_noemi
Szalonbeszélgetések: a legjobb helyekről | 29 hozzászólás
Minden (majdnem) teljesen olyan, mint 1887-ben volt. A színek változtak ugyan, de zene például azóta sincs. Erre úgy egy félóra múlva figyelek fel: hogy valamitől csend és nyugalom van, csak a vendégsereg beszélgetése tölti meg a teret. 1949 után volt itt paprikabolt és játékterem is, a felújított kávéház 2000-ben nyílt meg – többek között a New York Times útikalauza is dícséri.
Magamtól a Nyugat terem füstölős, kerek asztalos részébe ülnék, már csak a környezetbe való minél tökéletesebb beolvadás kedvéért is – és úgy képzelem, ha ma betérne mondjuk Szabó Lőrinc, ő is oda ülne le írni. De a pincér udvariasan átinvitál ebédelni a terített asztalos A Hét terembe – megadom magam, urizálni fogok.
Délután van, ebédidő után, vacsoraidő előtt, emiatt egyetlen, de cseppet sem megvetendő szomszédságom A Hét szerzőinek sziluettjei a falon – Ruttka Andrea textilművész munkái. Irigylem őket, az egy gyönyörű kor lehetett, amikor egy újságíró volt akkora úr, hogy ilyen helyen lebzseljen egész nap. Merthogy a Centrál Kávéház egy úri hely, elég csak a székeket megnézni, a karfákon zöld bőrpárnácskákkal.
Vagy lennék legalább elegánsan öltözött, ősz hajú német turista, akit ide hoztak ebédelni pesti házigazdáik, idéznek neki Petőfit (igaz, Petőfinek nem sok köze a Centrálhoz, de elnézzük). Vagy elővehetném a laptopomat is, és írhatnám ezt a kapucíner mellől – de nem fogom, hiába, hogy elképzeltem előre, most valahogy szentségtörésnek tűnne.
Papírra, töltőtollal már inkább – annak idején kutyanyelvre, tekercsben kapható papírra írtak, ott tárolták a kávéházban, és ingyen hozta a pincér a tollat meg a tintát is hozzá. De akkor ki fogja később begépelni, inkább hagyjuk.
Amúgy hölgyként egyedül be sem engednének, főleg ha az első világháború előtt lennénk. Utána már bejöhetnék, de az asztalomtól elvinnék az összes többi széket, annak jeléül, hogy ismerkedni vágyó gavallérok kíméljenek.
Itt annó szerkesztőségek működtek, A Hét, utána a Nyugat, utána a Független Szemle, a második világháború után pedig itt üldögélt Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda. “Furcsa egy újság! Kávéházban olvassák, és kávéházban írják is” – írta lapjáról Kiss József, A Hét főszerkesztője. Hogyha ismerném a budapesti írókat-költőket, biztosan felfedeznék egyet-kettőt, Szilágyi György, Kopányi György és Csemer Géza, a Dallas Pashamende forgatókönyvírója például törzsvendégek.
De így ha látnám, se tudnám, ki kicsoda, foglalkozom inkább az ebéddel. Az étlap rövid, de különleges, és innentől akár el is lehet felejteni, hogy ez tulajdonképpen kávéház és nem vendéglő. Én meg nem vagyok étteremkritikus, úgyhogy nem fogom a majonéz sűrűségétől az egy köbcentiméternyi levesben előforduló bazsalikomlevelek számáig boncolgatni a fogásokat.
A zselici őzraguleves erdei gombákkal “egyszerűen csak” nagyon finom, és a gombás lebbencstésztában sem találkozom konzervsampinyonnal (még csak az kellene). A nyúlcomb kissé száraz, a rösztibe bundázott jércemell viszont pont jó úgy, ahogy van, és akkorák az adagok, hogy desszert ezek után szóba sem jöhet.
A fogások pillanatok alatt érkeznek, szépítés nélkül, amíg csinálok három fotót, kihozták a levest. A pincérek pedig kedvesek. A minimális elvárhatónál jóval kedvesebbek, mintha ez úgy jönne nekik – a hiba valószínűleg az én készülékemben van, amiért ennyire szokatlanul üdítőnek érzem azt, ha egy pincér mosolyog.
A kapucínernek annak rendje-módja szerint tejszínhab és csokoládé van az ő tetején, az ízétől elandalodom – ha pesti író, költő, újságíró volnék, én is ide járnék alkotni. És ha pesti író, költő, újságíró volnék, talán volnék akkora úr, hogy megengedhessem magamnak.
Ebédre a Magyar Turizmus Zrt. hívott meg.
pontos átlag: 3.10River Café
március 21, 2008, admin
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: KÁVÉZDA 1) Típus: CUKRÁSZDA | 12 hozzászólás
Ms. Red
Egy kávézó köpésre a Szamos-hídtól, abban a szép tornyocskás épületben, amelyikről már nyolcadikos koromban eldöntöttem, hogy ha nagy leszek és Kolozsvárra költözöm, a folyóra nyíló ablakos szobájában szeretnék lakni. Nyáron a járdára pakolják ki az asztalokat és székeket, és ha éppen nem zörög arra egy villamos, hallatszik a Szamos zúgása – egy ilyen helyet nem lehet elrontani.
Frászt, el lehet. Az első lépés, hogy az ember a szokottnak másfél-kétszeresére emeli a kávék árát, cigarettát viszont nem árusít. (A magasabb ár rendben is volna, ha egy valóban elit helyről lenne szó, de a River egyedül a gazdag választékkal tűnik ki a kolozsvári kávézók közül.) A második lépés: az ember unott, a minimális udvariasságot is csak ímmel-ámmal produkáló személyzetet alkalmaz.
A meglepetés pedig ott jön, amikor kiderül: a River ennek ellenére is szinte mindig tele van. Igaz, ami igaz, a kávé jó – úgy látszik, vannak elegen, akik ezért hajlandók megbékélni az árakkal és a gyatra kiszolgálással.
Ms Blue
A River nyáron a járdára terjeszkedő teraszával és onnan szerteszét bámészkodó, láthatóan semmi sürgős dologgal magát nem idegesítő juppi közönségével az őrületbe tudja kergetni a mellette elsiető jómunkásembert. Ilyenkor, legyen izzó napsütés vagy nyári zápor, ő is szívesen beinstallálná magát valamelyik (egyébként billegő, kicsit ócska) asztalhoz, valamelyik kényelmetlen székre, szürcsölgetve az expresszót tejjel 3,3 lejért. Vagy inkább 5-6 lejért valami hideg kávékülönlegességet.
A közönség és a hangos zene miatt ellenszenves a leginkább a hely: az aranyláncos monostori középosztály vonul itt fel, helyenként az alvilág high-society-jének tűnni akaró alakokkal. Az összképen a néha megjelenő külföldiek és egyetemisták javítanak. Korosztály: 20-40 év közötti, és mindenki immunisnak tűnik a viszonylag hangos zenére.
A budiablakból egyenes kilátás nyílna a Szamos-hídra, ha nem lenne tejüvegből - így csak kézmosás közben stírolhatja az ember a járókelőket. Télen terasz helyett az ablakban ülnek a vendégek, magas és kényelmetlen székeken, miközben félméterre tőlük az utca forgataga. Ha arra jársz, nézz vissza!
pontos átlag: 2.00 pontos átlag: 2.56« vissza — korábbi bejegyzések »
Szalonbeszélgetések
-
Fontos!
A Bloodymary.ro az a hely, ahol a vendégek beszámolóiból megtudhatod, melyik romániai étterembe, kávézdába, klubba (diszkóba), kocsmába, hotelbe (panzióba) stb. érdemes elmenni és melyiket jobb elkerülni.
A kritikákat és a hozzászólásokat moderáljuk, ám tartalmukkal nem feltétlenül értünk egyet. Elképzelésünk szerint az egy-egy lokál megítélésében mutatkozó véleménykülönbségekből kell összeállnia az összképnek. Amennyiben a kulturált vita lehetőségét felszámoló szövegekkel találkozunk, azt nem tesszük nyilvánossá: ne felejtsd el elolvasni a Mit szabad? leírást, és tippjeinket sem!
Böngészőknek: olvass el minél több hozzászólást és csak az összkép alapján ítélj. Kritikusoknak: úgy írj, hogy érvekkel és adatokkal támaszd alá véleményed. -
Archívum
- január 2014
- december 2013
- szeptember 2013
- július 2013
- június 2013
- május 2013
- március 2013
- december 2012
- október 2012
- július 2012
- április 2012
- március 2012
- január 2012
- december 2011
- november 2011
- október 2011
- május 2011
- március 2011
- február 2011
- december 2010
- november 2010
- október 2010
- szeptember 2010
- augusztus 2010
- június 2010
- május 2010
- április 2010
- március 2010
- február 2010
- január 2010
- december 2009
- november 2009
- október 2009
- szeptember 2009
- augusztus 2009
- július 2009
- május 2009
- április 2009
- március 2009
- február 2009
- január 2009
- december 2008
- november 2008
- október 2008
- szeptember 2008
- augusztus 2008
- július 2008
- június 2008
- május 2008
- április 2008
- március 2008
- február 2008
- január 2008
- december 2007
- november 2007
- október 2007
- szeptember 2007
- augusztus 2007
- július 2007
- június 2007
- május 2007
- április 2007
- március 2007
- február 2007
-
Lapcsalád
-
-