Pizza Hut

július 6, 2007, admin
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: b) FAPADOS 1) Típus: ÉTTEREM | 10 hozzászólás



Míg a Pizza Hut az Egyesült Államokban a legközönségesebb fajtából való gyorsétterem, az itteni marketingesek nem mulasztják el meglovagolni az újdonságot: a pizzázót a gyorsétteremnél egy szinttel feljebb, „családi étteremként” promoválják.

Ez is egy Amerikából származó műfaj: családi étterem az a nem túl igényes, de már teljes értékű vendéglő, ahol nem okoz gondot mondjuk fürdőruhában, három gyerekkel és a nagymamával beállítani. Ugyanígy olyanok számára is van hely, akik bizalmasan szeretnének beszélgetni, vagy egyszerűen csak szeretnének inni egy pohár bort lefekvés előtt. Aztán nem drága, a kiszolgálás gyors, elég nagy választék áll rendelkezésre és sosem gond összetolni néhány asztalt. Így a családi éttermek kiváló helyszínek a spontán születésnapi vacsorákra. Akár a gyorséttermek, nagyobb amerikai városokban szinte minden utcában van egy Wendy’s, Friday’s vagy Applebee’s.

Nos, a kolozsvári Metróban található Pizza Hutot csak komoly fenntartásokkal lehet családi vendéglőnek titulálni: a terem eleve gyorsétteremként van berendezve harsány árpannókkal, kemény és kényelmetlen asztalokkal, széles pulttal és a sorok vezetésére alkalmas kordonnal. Sehol egy otthonos zug, hatalmas zaj, az alkalmazottak arcán a tipikus gyorséttermes fásultság.

Vicces, hogy a vendégek nem is mehetnek oda a pulthoz, hanem host/hostess vezeti egy szabad asztalhoz a betoppanókat. Pincér veszi fel a rendelést, de ez gyaníthatóan csak azért van, hogy azt a 10 százalékos borravalót is be lehessen vasalni a vendégeken. Az „állítsd össze a saját pizzádat” menü a bő választék illúzióját hivatott kelteni, valójában csak összezavar: a végén már nem tudod mi van benne a pizzában „alapból” és mit rendelsz pluszba, mi mivel talál. A klasszikus rendszer sokkal egyszerűbb: az ember tudja, hogy egy Prosciuto Funghit vagy Piadinát stb. rendel, és kész.

A menüben zavaró még az a gyorséttermekre jellemző megoldás, hogy mindenhol étvágygerjesztő pizzák képei láthatók – a felszolgált étel persze sem méretben, sem színben, sem pedig gazdagságban nem is hasonlít a menüben láthatóra.

És akkor elérkeztünk a legfájdalmasabb részhez: az a helyzet, hogy a Pizza Hut pizzája egy vicc. Egyrészt drága – egy menü simán eléri a 20-30 lejt, és távolról sem olyan finom, mint amit akár egy közepes szintű, no name pizzázóban lehet enni. Aztán minden feltétért pluszban kell perkálni – az árak, mondom, borsosak –, és biztosak lehetünk benne, hogy a kukoricát, paradicsomot vagy olajbogyót a konzervben növesztették, annyira mirelitízű.

Mindent összevetve ennyi pénzért bármelyik belvárosi pizzázóban lehet enni sokkal finomabb pizzát – méghozzá úgy, hogy közben nincs fülsüketítő zsibongás, a pincér ismeri a felszolgálás alapvető szabályait, nem zavarnak a nagyméretű, szuperakciókról tájékoztató reklámok és nem tör kerékbe a valószínűleg gyermekek számára méretezett bútorzat.



* pontos átlag: 2.00


* pontos átlag: 3.01

Shanghai

július 5, 2007, admin
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM | 3 hozzászólás



Először valami öt-hat éve jártam a Shanghaiban; akkoriban még kevésbé érintette meg Kolozsvárt a globalizáció szele, a kockásabroszos kisvendéglők, sokcsillagos, de omladozó és szigorúan csak a csorba-bécsiszelet-uborkasaláta tengelyen mozgó éttermek mellett egy-két – igencsak felkapott – pizzázó jelentette a csajozós helyek non plusz ultráját. Meg a Shanghai.

Ahol egy vacsora filozófia szakos egyetemistának kábé olyan élmény, mint középkorú üzletembernek egy Párizs-New York repülés Concorde-dal, hétvégi síkirándulás Dubaiba, esetleg thaiföldi szex-túra. Egyszóval olyan dolog, amivel az ember azután sem felejt el hencegni baráti társaságban, miután elmúlik a díszfosás. Drága, de igazán különleges ízek, illetve emlékezetes gyomorbántalom női részről – ez jut eszembe az öt évvel ezelőtti Shanghai-vacsoráról. Azóta persze sok minden változott: szinte minden nemzeti konyha képviselve van Kolozsváron, pizzával már snassz udvarolni, a kínai kaját pedig otthon is el tudjuk készíteni.

Viszont egy utolsó munkanap mégiscsak megér egy Shanghait. Lehet, hogy közben az igényeim nőttek, de belépve a Györgyfalvi (Brâncuşi)  úti vendéglőbe, csöppet sem hatódtam meg: mióta legutoljára itt jártam, minden valahogy porosabb, vidékiesebb lett – a lokál kong az ürességtől, a teríték hanyagabb, az abrosz enyhén pecsétes, a piros lámpák csára állnak, a kiszolgálás zavaróan közvetlen.

A menü továbbra is gazdag – én pedig továbbra is párhuzamos vagyok a kínai ételekkel, így teljesen véletlenszerűen rendelek valami kiejthetetlen izét. A feleségem szintén (majd kóstolgatjuk egymásét – egyezünk meg). Meg is érkeznek a tálak: az első csalódás, hogy pálcikát külön kell kérni. Aztán egyszerű lapostányérból kell enni – az öt évvel ezelőtti, hangulatos terítéknek nyoma sincs. Aztán az ízek: a keleti ételekre jellemző fűszerek – a curry, gyömbér, szójaszósz – hiányoznak, az egyenbarna szósz inkább csirkés-zöldséges tokány. Semmi édes-csípős, édes-savanyú kombináció, és ami a legfurább, a két étel íze feltűnően hasonló – az egyik talán valamivel édeskésebb, mint a másik.

Látszik, a konyhán az elmúlt években komoly kompromiusszumok születtek. Az ételek inkább a hazai, konzervatív ízlésvilágot tükrözik, a kiszolgálás és a berendezés is idomult trehányságban a román átlaghoz. Igazából egy dologban tartja a szintet a Shanghai: az árakban.



* pontos átlag: 1.00


* pontos átlag: 3.20

Davvero

június 29, 2007, gergeliii
3) Helység: Szatmárnémeti 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM | 3 hozzászólás



Legújabban a Davveróba szoktunk járni, ott is a teraszra. Elhelyezkedése: a megyei könyvtártól az Unicarm felé, a járdán, ahol esténként a motorosok parkolnak :) A belső tér világítása és hangulata kellemes, bár zsúfoltnak tartom, az asztalok között kell pimpikálni, hogy a toaletthez érj, viszont gyorsan át lehet rendezni egy 20 fős társaságnak, a múltkor is épp ez történt. Amúgy kellemes, otthonos, meleg tónusú színek a falakon. Az elengedhetetlen kis terasz is ugyanolyan szűkös, improvizált, de ha üdítőztél már Párizsban, karnyújtásnyira az autóktól, ez se fog zavarni.

Italok: a szokásos, hűtött borok, csapolt sörök, ebből Becks, és ide tartozik a nemrégi kellemetlen afférunk egy kezdő pincérlánykával: véletlenül feldöntötte a haver korsó sörét, aminek épp a felénél járt. Bocsi, letörli az asztalt, a levet kicsavarja a virágágyásra (hoppá), majd elszalad. És hoz egy új korsót, amelyet FÉLIG töltött tele, pont amennyi volt benne. Aszittük leesünk a székröl, amatőr.

A pizzák finomak, a pizzalap sem túl vastag, sem túl vékony, a feltét gazdag, a saláták finomak és egyediek. Jó lenne, ha nem csak natúrban kapnánk, hanem már össze is lenne érve a dresszinggel, de így is friss és ízletesek, lehet melléjük rendelni fűszeres pizzalapocskát vagy pirítóst. Árak: a központi standardok szerint, a saláták 8 és 12 lej között, pizzák 12-15 lej között. Azoknak ajánlom, akiket nem frusztrál az arra sétáló ismerősök köszönése, a körforgalom zaja, egyszóval a rush órák kedvelőinek.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 3.01

Sanu Babu

június 26, 2007, szatmarfia
3) Helység: Szatmárnémeti 2) Kategória: b) FAPADOS 1) Típus: KÁVÉZDA 1) Típus: KOCSMA/PUB | 7 hozzászólás



A korzóról, ahogy lefordulunk a nagypiac felé, baloldalt találjuk, régen pereces volt ezen a helyen.

Nyitvatartás 11 órától 23 óráig. A kocsmát rengeteg keleti stílusú fafaragás díszíti, minden asztalon három üveg bort találunk megbontatlanul, és senki sem gondol arra, hogy ezt netán valaki el szeretné lopni. Nincs az asztalhoz ragasztva véletlenül? Nem tudom, nem jutott eszembe, hogy megnézzem.

A pincérlányoknak narancssárga trikó az egyenruhájuk. Egy kávé 90 baniba kerül, adnak mellé cukrot és egy nagyon kicsi pohárba tejet is. A vendégnek a hozzávalókat saját kezűleg kell elkevernie.



* pontos átlag: 5.00


* pontos átlag: 2.85

Bridge

június 25, 2007, sza_bee
3) Helység: Nagyvárad 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM 1) Típus: KOCSMA/PUB | 4 hozzászólás



…azaz híd. Vagy inkább a hídfő. nehéz eldönteni. Pozíciójából adódóan keresztelték. Igaz, Nagyváradon más hidak is vannak.

Ugyancsak pozíciójából adódóan nyugis. A környék is. Inkább sétálóutca allűrje van a környéknek, sok a gyalogos. Aki nem by-passol vagy passing-by-ol, az bizony beül a teraszra, vagy télen a belső helyiségbe egy jót kajálni. A menü 60%-át a pizzaféleségek teszik ki, de van más különlegesség is. Sörök, borok, üdítők úgyszint, mindenféle választékban.

Ami kicsit bosszantó, hogy telefonon nem lehet semmi idényben asztalt foglalni, csak személyesen és előleggel felszerelkezve. Pfujjjjjj. Így aztán sokszor előfordul, hogy amikor a kedves vendég odaér, és kopog a szeme az éhségtől, már-már elvigyorodik, hogy ott van az üres asztal, nekilódul, de mire odaérkezik, vagy a pincérnő is odalibben, vagy cetli fogadja az asztalon, vagy a pincérnő később libben oda, az eredmény egyforma: ez az asztal foglalt x órától. Ha addig tele tudod tömni az agyad, akkor maradhatsz. Ha nem, akkor iszkiri, vagy vársz, amíg valaki megtömi magát. Mondjuk el lehet menni sétálni a közeli parkba, vagy a hídra vagy amellé. De ez nem garantálja, hogy mire visszaér az ember, pont lesz üres asztal.

A hely eleggé látogatott, inkább fiatalok fordulnak elő, mindenféle kategóriából, van itt motoros szuperbájker, általában cicamicával spékelve, aranygyűjtő gyúró ugyanúgy spékelve, bizniszmenek és üzletfeleik, diákok, párok, szülők és gyerekek. Pincérlányok kedvesek, néha tudnak magyarul, néha nem, néha pedig figyelmeztetés nelkül felcserélődnek, csakhogy a kedves vendég összezavarodjék.

Megemlíteném még, hogy a lokál teljes egészében a füstölőknek él, nincs kifejezett füstmentes sarok vagy ilyesmi. Terasz dettó. Télen elég kényelmetlen lehet füstöt kajolni előételnek, mártásnak és desszertnek. Ettől függetlenül van légkondi. Megy.

A belső berendezés fapados. Mármint fából vannak a padok és az asztalok. Praktikus, románul mondva anti-zség, néha ragad. Az emeletet alkotó faszerkezet nyikorgása pedig nem veszi el az étvágyunkat. Pincérek tornája fel és le a lépcsőkön. Szép lábakat csinál. Yamm.

Kajafélék közül ajánlani tudom a “tálca álá bridge”-t vagy bármely pizzafajtát, kivéve a gombásat, ami sok jóindulattal szegényesnek mondható (de legalább nem laksz jól tőle), és a tekertet, ami általában nem sül át. A levesek is jók. Üdvözlet a séfnek.

Jó étvágyat!



* pontos átlag: 3.00


* pontos átlag: 3.14

Emporium pizzéria

június 21, 2007, peceparti
3) Helység: Nagyvárad 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM | 3 hozzászólás



Péntek este, korán kezdődött és még sokáig fog tartani… pár sör után pedig megéhezik az ember. Ilyenkor tanácsos étkezni, hogy a megfelelő kalóriabevitel után az este zökkenőmentesen, legalább hajnalba nyúlóan folytatódjon. Mivel nem igazán láttam még Váradon olyan központi italozó helyiséget, ahol ételeket is szolgálnak fel (kivéve a Cyrano - kissé drága, de általában itt többször látsz embereket enni, mint sörözni), ezért el kell látogatni az Emporiumba.

Az Emporium pizzéria pincehelyiség létére egyáltalán nem klausztrofób, egész tágas és berendezés szempontjából sem annyira rossz. A bárpulton néha nagy a kupi, menü menü hátán, dekorációs elemek hada, de legalább egy kicsit maszkolja a pult mögötti személyzetet. Ami az illemhelyet illeti, csak egy gondolat bánt engemet: a SZAUNA. Olyan tikkasztó meleg van a dáböljúúú-szííín, hogy aki izzadás-alapú ingyen méregtelenítésre vágyik, az nyugodtan látogasson le az Emporiumba. Amúgy a mellékhelyiség tiszta, és mindig van szappan és papír a kézre is meg másra is.

Nagy előnye, hogy központi helyen található (Ady-hoz közel), az árak elfogadhatóak, bár a közelmúltban emeltek 1-2 lejnyit a pizzák árán, és a kiszolgálás eléggé operatív. Hátrányként említeném, hogy a vagoneffektus kissé rontja az atmoszférát, ugyanis étkezés közben nem a legkellemesebb a mindenki-mindenkit-lát-szindróma, valamint nyáron a ventillátoros légkondi sem egy sikeres megoldás. Na de ezen túllépve, a pizzák minőségi szempontból megfelelőek, a sör általában hideg és az asztaloknál a székeken/padokon nagyobb baráti társasággal is el lehet férni.

Ami a zenét illeti, néha idegzúzóan hangos és egyáltalán nem odaillő klubzene megy (meglehet, hogy ez csak egyszer fordult elő, mikor alkalomadtán ottvoltam), amit az épp bárnál serénykedő személy váltogat össze-visza, máskor pedig a projektoron futó videóklippek kavalkádja kihangosítva, amelybe belefér ifjúkorunk legszebb nyarainak britnispirsz-dalától kezdve az összes ghetto-faboulos nóta, tehát mondhatni következetlenség és ízléstelenség a maximumon. Amúgy ha szerencsések vagyunk, étkezés közben a pussziket dolsz lányokat nézhetjük vonaglani a vásznon.

Nah de elég a kritikából… jó a hely, jó a kaja, látogassatok el legalább egyszer, és értékelje mindenki a maga ízlése szerint! Jó étvágyat!



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 3.13

Vörös panzió

június 20, 2007, nosty fiu
3) Helység: Kézdivásárhely 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: ÉTTEREM 1) Típus: SZÁLLODA (PANZIÓ) 1) Típus: KOCSMA/PUB | 6 hozzászólás



A Vörös panzió Kézdivásárhely patinás főterének egyik legrégebbi épületében nyílt. A bárnak/étteremnek/panziónak helyet biztosító ingatlan ezelőtt néhány évvel borzasztóan lepusztult állapotban leledzett, állandó vendégei mindössze a galambok voltak. Éppen ezért a helyiek (és nemcsak) számára rendkívül látványt mutat most, miután egy nagygenerálon átesett.

Ma már semmi sem emlékeztet a ragyás vakolatú, a Szentháromság s a teremtő UFÓ istenek jóindulata által összetartott, 1834 előtt épült, népi jellegű kereskedőházra, amely nem es vót veres, hanem az 1989-es nagy háború előtt s után jópár esztendejig még sápatag kék színben mutogatta magát, már amennyi a temperamentumos román festékből az eső jóvoltából megmaradt a falakon.

Ma a jóízlésű ember hátát egy cseppecsként borzansztja, ha rátekint: vörös, veres színben pompázik a ház, amelyet úgy lehet leírni, mint ahogy manapság az autósmagazinok formakommentárjai kezdődnek: egyszerű, letisztult vonalak, de mindezt pótolja a SZÍN. Nem tragédia: a Férári es tűzpiros és méges szép. Meg lehet szokni, főleg ha az ember azt is tudja, hogy annak ilyennek köll lennie, sőt ha még azt es sejti, hogy a restauráláson egy kis hadsereg dolgozott, akkor végképp eltekint az angolosan piros szín enyhén zavaró hatásától.

A már említett egyszerű, letisztult vonalak egyébként ártatlan bájt kölcsönöznek az épületnek, a külső összhatást a falakon diszkréten elhelyezkedő cégér sem rondítja el, ugyanis 14 karátos veres-… vagy mea culpa: sárgarézből készültek a bötük.

Nade térjünk rá az épületben található egységekre. A fronton ékszerüzlet búvík meg, s állítólag a régi céhek sem kell szégyenkezzenek a munkájuk miatt, jóllehet a városban egykoron a módosabb emberek asszonyai csak Brassóban vagy Nagyszebenben készült kösöntyűket viselhettek, hiszen Felső-Háromszéken nem dívott ez a mesterség.

Az ékszerbót mögött, az udvartér árnyékában diszkrét, pincébe nyíló ajtó hívogatja azokat, akik egy igazán rusztikus pincében akarnak hűsölni egy-két korsó hideg sör mellett. Figyelem, a hely nem épp olcsó, talán azért, mert nem a késdobáló kategóriába illik. De nem is drága, főleg ha azt is nézzük, hogy nagyon kellemes, otthonos hangulatot áraszt, s mitöbb, a nikotin rabjainak is külön helyiség van biztosítva. Egy mondat erejéig: előtér nemdohányzó, középső tér szintén nuku, de bent aztán lehet füstölni, a kátrányos miazmát meg ultramodern ventilláció szippantja el.

Árak… nem átlagosak, de ha nem nézi az ember, hogy a 100 méteres körzetben levő nyárikertek egy lejjel olcsóbban mérik a sört, akkor nem is kell kétségbeesni. Sajnos a kínálat időnként szegényes, főleg ami a folyékony kenyeret illeti. Nem ritka, hogy a pincér “elnézéskérek”-ez, hogy nincs az a fajta sör, amit kérsz. Bor sokféle, eléggé drágán, nadehát. A rövidek nem olcsók, ha háziszőttes köményest akarsz inni, akkor vedd meg a sarki ábécében. A kiszolgálás: ha az ember törzsvendég, akkor a pincér barát, közvetlen, időnként túlságosan is, de ez ezzel jár.

A dekoráció, a bútorzat is megér egy misét. A falon képek. Picik, de illenek a meztelen téglafalhoz, rajtuk rajzolt emberek, ki tudja, milyen korból és ruhában. A bútorzat sötétbarna, masszív fa, testépítő kell legyen az, aki alkoholos mámorban bicska híjján egy székkel, netalán asztallal akar valakit megsértegetni. S szekrények… ósdi poharakkal, amelyek csak dekorációt szolgálnak… na meg vakablakok, hasonló díszítéssel.

Zenecucc príma, mehetne 1000 wattal is, de nem: lehet beszélni, nem kell üvöltözni, meg gesztikulálni. A zene viszont általában rádió, vagy csak kizárólag eredeti cédé: kalóz mp3 kispálésaborzzal meg észidiszivel nincs mit keressél, a pincér nem teszi fel. A mellékhelyiség tiszta, fotocellás lámpa világít meg, ha belépsz az ajtón a kis mosdót magába fogadó másfél négyzetméteres helyiségbe, ahonnan két ajtó nyílik: egy az xx, másik az xy kromoszómájú egyedeknek.

Nem szóltam arról, hogy itt nemcsak inni, henem enni is lehet, ahányszor kajáltam, mindig finom étkeket állítottak elé, s nem is borsos áron. Vörös panzió a ház neve, merthogy az emeletén panzió működik: apartmennel, s - nem tudom biztosan, hogy hány ágyas - szobákkal. Vendégek vannak, lehet hallani mindenféle beszédet, ami a bábeli torony fel- és leépítése után keletkezett a világban. Nem is csoda, hiszen a város főtérén még egy panzió található, de az elég kies helyen.

A pincevendéglő mellett nyárikert is van, azt is ajánlom azoknak, akik szeretik a kis, elegáns, otthonos, de árban mégis elérhető helyeket.



* pontos átlag: 4.00


* pontos átlag: 3.02

Kelly’s Pub

június 17, 2007, fidel_gasztro
3) Helység: Nagyvárad 2) Kategória: b) FAPADOS 1) Típus: ÉTTEREM 1) Típus: KOCSMA/PUB | 6 hozzászólás



A Kelly’s Pub a nagyváradi sétálóutcán, az Ady Endre gimnáziummal szemben található. Mikor a Kelly’s Pub-ba beléptem, az az autentikus Dacia-alkatrészeket promováló reklám jutott eszembe, melyben egy pszeudo-vállalkozó így nyilatkozik: “Am deschis un restaurant chinezesc. Mici, pizza, din astea!” (Nyitottam egy kínai éttermet. Miccs, pizza, s ilyenek!) Nos, a Kelly’s is ilyen. Ír pubként hirdeti magát az épület egyik oldalán, pizzázóként az épület másik oldalán. Tehát egy ír pizzázó.

Ahhoz képest, hogy Nagyvárad, elvártam volna, hogy ha egy vendéglátó-ipari egységben magyarul megszólalok, legalább megértsék, ha magyarul válaszolni nem is tudnak. Ehhez képest, mikor egy étlapot kértem magyarul, a román pincér szó nélkül úgy sarkon fordult, hogy abból nem igazán lehetett érteni, hogy az étlapért vagy egy magyar kollégáért inalt. Hamarosan kiderült, hogy ez utóbbiért. Megkértem a kb. 18 éves, ezúttal magyar úriembert, hogy a leghidegebb sört kérem, ő meg váltig állította, hogy a Beck’s az tényleg jó hideg, nos nem volt az, határozottan állítom, hogy nem volt az. A pohár is természetesen foltos-koszos volt, de legalább szó nélkül visszavitte a gyerek, és váltig kérte az elnézést, meg szavatolt affelől, hogy nagyon lehordta a mosogató személyzetet. Ettől igencsak megvigasztalódtam.

Nos, a menü különlegesen ígéretesnek mutatkozott. Hatalmas pizzák, spagettik, szendvicsek fényképei pompáztak benne, részletes leírás mindegyik ételfajtáról, igaz, a súly nem volt feltüntetve egyik mellett sem. Biztos, ami biztos és a legdrágább a leglaktatóbb alapon rendeltem is: papírvékony, ízetlen pizzalap zöldhagymaszárral, kiszáradt konzervgombával és itt-ott magányosan unatkozó, de 7-8 darabnál nem több kolbászkarikával. Hogy nem az volt, ami az étlapban szerepelt, és amit én kértem, azt a kasszabon is bizonyította. Igaz, megspóroltak nekem kb. 1 lejt, de inkább vertek volna jól át, csak ehettem volna egy jót. De a pszeudo-olaszos csípős szósz, mit mellé adtak, legalább tényleg csípett.

Az ilyen vacsorák után bánja meg az ember, hogy miért nem vásárolt a sarki boltban egy kiflit és 20 dkg. felvágottat, mert ugyanott lenne, csak olcsóbban. Mert a pizza minőségéhez, a sörfoltoktól ragacsos asztalokhoz, a langyos sörhöz és az amatőr pincérekhez képest az árak bizony elég borsosak. A mellékhelyiségét nem volt alkalmam megnézni, de máskor mindig azzal kezdem, és higiéniai állapotának függvényében maradok vagy nem maradok fogyasztani. Még azoknak sem ajánlom a Kelly’s Pubot, akik nem finomat, csak egyszerűen enni akarnak valamit.

>> Friss kocsmakritika a Kelly’s Pubról >>



* pontos átlag: 1.00


* pontos átlag: 2.92

Boje

június 16, 2007, szatmarfia
3) Helység: Szatmárnémeti 2) Kategória: a) LEGALJA 1) Típus: KÁVÉZDA | 1 hozzászólás



Ennek a kocsmának nincs is neve, csak annyi van kiírva, hogy Cafe Bar, működteti a Boje családi vállalkozás, a Batizi út végében lefordulunk balra, a Şoimoşeni utcába. Tudományos-fantasztikus időutazásban lehet részünk, az utca bal oldalán egy patinás gyárépület falán még mindig olvasható a felirat: Trăiască Partidul Comunist Român.

Ezzel az épülettel szemben található ez a bizonyos kocsma, amely a kilencvenes évek elejére emlékeztet, amikor még minden második ember kocsmát nyitott. A kocsmának otthont adó ház hatalmas, a kerthelyiség is oriási, végében gusztustalan mellékhelyiség. A pultnal egy felirat: “Minden harmadik reklamálót lelövünk. Két reklamáló már volt”. A bútorzatot a lehető legolcsóbban szerezték be, a hűtőszekrényt egyenesen a nagymamától örökölték, az enyhén rozsdázo vasasztalok pedig bizonyára házi készítésűek. A kávét egyszerhasználatos műanyag pohárban szolgálják fel, 1 lejbe kerul, a mellékhelyiség használatáért nem kell külön fizetni.

Minden hiányossága ellenére szükség van erre a kocsmára. Kimegy az ember a világ végére, mint például én is, egy álláshirdetésen voltam az utca végi gyárak egyikében, és kifele jövet sürgős fiziológiai dolgom akadt. Nagyon jó volt, hogy volt hova bemenni, ahol a sürgős dolgok mellett még egy kávét is meg lehet inni, és egy cigarettát is el lehet szívni.

Az időutazást zárjuk le az utcában újonnan épült modern házak megcsodálásával, amelyek már a kétezres évek második felét idézik.



* pontos átlag: 1.00


* pontos átlag: 3.02

Al Capone pizzázó

június 14, 2007, gergeliii
3) Helység: Szatmárnémeti 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM | 5 hozzászólás



A szatmári pizzázórecept szerint végy egy kicsi helyiséget, zsúfolj össze benne 5-6 asztalt, pizzásfiút lopd el a konkurenciától, adj a helynek valami italiánóra hajazó nevet, mondjuk Macchiato, Siciliano, fűszerezd meg egy kis egzotikummal, az első három hónapban aratsz, mindenki törzsvendég szeretne lenni.

Majd, miután a hely beállt a napi x vendégre, kezdhetsz egy másik bizniszt, termopánablakozást, és akkor kezdődnek a gondok. A pizzalap megég, a pincércsaj unja magát, a másik biznisz elviszi a lóvét, ezért már nem rendelünk Pepsit.

Ehhez a tendenciához képest az Al Capone évek óta működik, bejáratott ételreceptek és egyéb sallangok nélkül. A berendezés és bútorzat fénye kicsit megkopott, a kinti műanyagasztalok pedig rangon aluliak, a tulaj már nem szeretne milliókat befektetni. Rábízza magát a kaja minőségére, amelyben viszont egyenletesen jó minőséget hoz, és bár pizzában nem, de a salátákban sikerült különlegeset alkotni, az összeállítások kellemesek, a tálalás is el van találva, kérhetsz pizzalapocskát hozzá vagy pirítóst.

Helyszín: a Kölcsey Főgimnáziumtól a Nagypiac felé, buszmegállóval szemben balra.



* pontos átlag: 3.00


* pontos átlag: 3.20


« vissza — korábbi bejegyzések »

Szalonbeszélgetések