Chily Csárda
november 13, 2009, gergeliii
3) Helység: Szatmárnémeti 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM | 2 hozzászólás
Az már eleve jól hangzik, hogy 3 pincér és 3 szakács, azaz pár jóbarát összeállt, és éttermet alapított, mint a mesékben. Nem ismerem a pontos részleteket, de kábé így képzelem el: “srácok, minek dolgozzunk másnak, amikor saját magunknak is lehet? Norbikám, te mihez értesz, a Bakonyihoz? Na, irjuk fel a menübe” De biztosan nem így történt.
Első piros pont az elhatározásért, második a névválasztásért. Egy fekete pont azért, mert sikerült Szatmár egyik legforgalmasabb, autóval meg sem közelíthető helyét megtalálni: a Petőfi utcán, az útlevélosztály mellett, ahol félórákat kell keringeni egy zsebkendőnyi parkolóhelyért. Belépve a kerthelységbe, rájöttem a tévedésemre, ugyanis szinte minden asztal foglalt, egy fiatal társaság ebédel, másik asztalnál öltönyös ügynökök tárgyalnak. Berendezés a legegyszerűbb, és jó ez így, mert senkit sem érdekelnek a külsőségek, ha a kaja szar, lásd: néhány puccos szatmári étterem…
A Chillyben többségében a házias, magyaros ételek szerepelnek az étlapon, Jókai bableves, csülök többféle módon, csirkepaprikás és barátaik, hozzá többfajta savanyúság, néhány különlegességgel fűszerezve, mint a chilis steakcsíkok, még most is előttem van…
Nagyon keveseknek sikerült kombinálni a tradicionális ízeket a modern tálalással, a chillys szakácsoknak viszont sikerült valahogy úgy ötvözni a csirkepaprikást és a nokedlit, hogy elegáns étteremben érzed magad a tálalás miatt, az ízek viszont háziasak.
Update:
Taktikát változtatott a csapat, ezentúl a déli órákban 15 lejért annyit eszel, amennyi beléd fér, egy előre elkészített menüből. Ebben általában 2 fajta leves, 3-4 fajta főétel és desszert, illetve ásványvíz foglaltatik benne, korlátlan mennyiségben. Szimpatikus. Előtte és utána a la carte-ként működik.
Emellett még kellemes meglepetés volt a vasárnapi menü, a srácok felépítették a tipikus, anyukánál tálalt vasárnapi ebéd forgatókönyvét: zakuszka, főtt hús, kétfajta húsleves, többfajta főétel, szószok, melléjük asztali bor, ásványvíz, szóval hatalmas választék, ezúttal 16 lejért. Kábé úgy képzeld el, mint egy 30 fős otthoni ebédlőt, nagyon laza.
Apró negatívum: zeneválasztásban azért lehetne még finomítani, szerencsére elnyomja a boldogan kanalazgató vendégek csörömpölése.
Casa Piraților
november 10, 2009, Dunai
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM 1) Típus: KOCSMA/PUB | 12 hozzászólás
Kolozsváron, a Monostor negyedben található, mondhatni egy eldugott helyen, a Mc Donald’s után az első utca jobbra, ha a központból érkezel. Ennek ellenére szinte mindig vannak ott emberek, sőt az étterem hatalmas mérete ellenére a hely élettel teli.
Van külön terme, ahol csak italokat lehet rendelni, és van egy helyiség, amely csak rendezvények tartására hivatott. Mivel sokszor jártam ott, volt alkalmam megtapasztalni, hogy babazsúrt, keresztelőt, bankettet is simán lehet ott rendezni, mivel minden alkalomra a kliensek kérése alapján alakítják át a helyiségeket. A teremből nem szűrődik se ki, se be a hang, így a többi helyiségben szóló zene nem változik zajjá.
Itt biztos, hogy egy fogással jól tudsz lakni. Az adagok hatalmasak, néha gigantikus méretűek, sőt az étlapon külön fel van tüntetve, hogy az emésztőgyógyszer (pl. a Triferment) ingyen van. A menüben minden klasszikus, romániai étteremben megtalálható étel szerepel, de külön ki kell emelni a tálakat, melyekre rengeteg fajta köretet és általában többféle húst pakolnak, hogy mindenkinek legyen miből válogatni.
Az egész hely a kalózok tematikájára van építve. A falakon a kalózéletet ábrázoló festmények vannak, a termeket kalózhajókról nevezték el, kalózmenüről kalózkaját lehet rendelni. Sok tálnak kalóz fantázianeve van, pl. a Kapitány tálja, de van pajzán nevű étel is, mint például a Scula lui Barba Neagra (Feketeszakáll f…a).
A tálak egyébként óriásiak, a legnagyobb adag, mely 140 lejbe kerül, az étlap szerint 6 személynek elegendő és majdnem négy kiló tömegű földi jót tartalmaz. Valamint lehet méterre rendelni miccset vagy sört.
Az árak a földön járnak, egy teljes menüt, levessel, másodikkal 25 lej körül lehet megkapni, de az biztosan elég két embernek.
Negatívumot szerencsére nem tudok felsorolni, viszont még egy piros pontot megér a kiszolgálás minősége. Több pincérrel is volt már dolgom, és mindegyik kedves és segítőkész volt.
Ja! A női wécében szív alakú mosdókagylók vannak.
Van honlapjuk is: http://www.casapiratilor.ro/cluj.html
Zanzibar
október 20, 2009, biwi
Szalonbeszélgetések: törzsvendég | 29 hozzászólás
Időben és térben kellő mennyiségű és minőségű felhalmozott kocsmai tapasztalat után, ha egyszer úgy dönt az ember, megcsinálja a sajátját, akkor biztos, hogy úgy lát neki: az övé más lesz, mindenben jobb lesz. Szeretné, ha sok mindenben különbözne attól a több tíz vagy száz kocsmától, amelybe élete során betévedt, vagy ahol az egyetemi előadások helyett múlatta egykor az időt hosszú hetekig, hónapokig, évekig.
Ez egy ilyen kávézó, kocsma, ez lett a fenti gondolatokból: ZanziBar. A szójáték önmagán túlmutató jelentése mellett megpróbáltuk megvalósítani azt a helyet, amely azért van:
-mert változtatni szeretnénk azon a széles körben érvényes tényen, hogy Kolozsváron nehéz egyetemistának, és korosztálytól függetlenül kocsmaszeretõ embernek lenni, azaz bármilyen időpontban üres asztalt találni valamely szórakoztatóipari egységben;
-mert az elérhető árú kikapcsolódás szerintünk nem feltétlenül az igénytelen, elhanyagolt környezet sajátja, ahol elég 3 évente kimeszelni mindent, mert a “ha eddig idejártak, ezután is ide fognak” elmélet irányítja a mindennapokat;
-mert az, aki hozzánk bejön, nem nekünk tesz szívességet, tehát nálunk a vendégre rámosolyogni és odafigyelni nem a munkaköri leírásból származó görcs, hanem a világ legtermészetesebb dolga;
-mert elképzelésünk szerint a méteres sör kocsmajellege jól megfér a vízipipás, intim szeparé nyújtotta lehetőségekkel, de aki kedveli a társasjátékokat, annak se kelljen messzire mennie.
Ezt a listát a ti segítségetekkel folytathatjuk, észrevételeitek minden bizonnyal a legnagyobb segítségünkre lesznek abban, hogy ez a kocsma interaktív módon igazodjon igényeitekhez! Biztos, hogy nem ez a világ legjobb kocsmája, de a jó ízlés, odafigyelés, kulturáltság nálunk mindent felülír! Várunk szeretettel mindenkit, akinek ezek az elvek ugyanannyira fontosak, mint nekünk!
Ali Baba vendéglő - a kolozsvári arab juppik törzshelye
október 7, 2009, nietzsche
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: ÉTTEREM | 8 hozzászólás
Az Ali Baba az egyik kedvenc kolozsvári éttermem. A főtérről nyíló Szentegyház utcának az elején található, a Gaudeamus könyvesbolt mellett (a Matyi szobor bal oldalán, a Vodafone-shoppos utca).
Néhány hónapja jártam itt először, a lokál félig volt, de én voltam az egyedüli “fehér ember”. Török helyként van pozícionálva, de a Kolozsváron tanuló arab diákok, az itt működő arab vállalkozók népesítik be elsősorban. Autentikus. Salam aleicum, marhaba, evet, ederim: amolyan török-arab lokál.
Amikor a családdal jártam itt, szintén csak arabul beszélőket láttam. Az egyik belső szobában vidám, elegáns és csinos arab lányok egy nagy kerek asztal körül élték gondtalan mondén életüket.
Beültünk a családdal egy asztalhoz (betoltuk a babakocsit is) - a főnök lehetett az, aki mikor látta, hogy töprengünk, hogy bejöjjünk-e, barátságosan beinvitált minket. Leültünk, az étlapot tanulmányozom, és kiveszem a farzsebemből a pénztárcámat. A főnök oda jön hazzám, ráteszi a kezét a vállamra, és barátságosan, románul odasúgja: “ha nincs pénzed, nem baj!” Emlékszem, amikor Törökországban csupa vendégszeretetből ingyen teát vagy salátát kaptunk az olcsó, eldugott éttermekben.
Amúgy nem olcsó, nem drága és nagyon finom. Ha nem ittatok még ájránt, ne hagyjátok ki. Az ájrán hideg sós-vizes joghurt ital, remekül megy a török ételekhez. Egyik alkalommal napi menüt kértünk, ami azt jelentette, hogy a pultnál rámutattunk arra, amit kérünk, és mindenből pakoltak, amennyi belefér. Ne hagyjátok ki azt, ami úgy néz ki, mint a töltöttkáposzta, de alapvetően saláta jellegű, savanykás-olivás szőlőlevélbe csomagolt rizses hús. Sokféle kebab és édesség is kapható, de van levesük is, azt még nem kóstoltuk. Hangulatos, rafinált, civilizált.
Nagyváradi Irish Pub – színvonaltalan és drága
október 6, 2009, nietzsche
3) Helység: Nagyvárad 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: KOCSMA/PUB | 6 hozzászólás
Néhány éve jártam az Irish Pubban, akkor sem tűnt olcsónak, de jó volt a kaja. A hét végén volt néhány kósza óránk Nagyváradon és beültünk az Adyval szembeni, a sétáló utcán is elérhető pubba. A teraszon sokan sörözgettek, az idő napos, igaz, elég hűvös van. Vasárnap kora délután.
A pub nyugati részébe ültünk be, kicsit fellengzős így leírva, az volt korábban a Gong nevű hely, a több éve felszámolt egykori Majomsziget mellett. A pub másik felében annak idején cukrászda volt. (A Majomsziget helyet most közvécé van. Csúfos a váradiakra nézvést, hogy a város egyik oltárát odadobták a pragmatikus városrendezésnek.)
A pub bent szinte teljesen üres volt. Intő jel: itt nem szoktak enni. A zene, ami szólt, pedig gyökérstupid pop. Másik intő jel.
A enteriőr egészen érdekes. Valszeg színházi díszletes lehetett az ember, aki kidekorálta. Van itt minden, de így van ez jól egy magát bohémnak kitalált pubban. Különösen szerettem, hogy valaki Lautrec híres plakátjait megfestette arannyal és bronzzal. Nem a reprókat, hanem a grafikák alapján készített festményeket tették ki. Egészen jó, még azt is mondhatnám, rafinált.
És itt véget is ér a lelkesedésem. A pincérnő türelmetlen, valósággal kihajtja belőlünk a rendelést. A krumplipüré porból, a szalmakrumpli gyorsfagyasztott krumpliból készült. A számla pedig nem erre utalt. A leves amolyan biciklileves volt, értsd: körbe-körbe kell kerekezni benne, hogy találj valamit. A pincérnő BOB GULASH-nak nevezte. Átverve éreztük magunkat. Csalódtunk. Látszik, ez egy olyan vendéglő, ami jobb időket is megélt.
Azért nem volt teljesen érdektelen. Egyedül a szomszédos asztalnál ültek, de az nem volt semmi. A PSD-vel szimpatizáló vállalkozók Unicumot iszogattak és taglalták Băsescu esélyeit.
>> 2007-es kocsmakritika a Kelly’s Pubról >>
Cârciumă: a Kocsma nevű kocsma
október 1, 2009, tengeri
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: a) LEGALJA 1) Típus: KOCSMA/PUB | Szólj hozzá!
Egy munkásnegyedben elengedhetetlen, hogy legyen olyan hely, ahol olcsó a pia, az esetleges verekedésekre tekintettel praktikus és olcsó a berendezés, s ahová elnyűtt tréninggatyában vagy olajfoltos zubbonyban is be lehet ülni. A Cârciumă a Mărăşti és az állomási negyed határán van a Traian utcában, a Mărăşti felől érkezve elhagyod a Május 1. teret, átméssz a Szamos-hídon, a napkollektoros üzlet után balra fordulsz és ott is van. Bár megdöbbentő, de igaz: a belvároshoz közel is létezik olyan kocsma, ahol egy Heineken vagy a kávé 3 lejbe, a negyedlitres Pepsi vagy Mirinda 2,5 lejbe, a nektár 3,5, az olcsóbb sörök 2,7 lejbe kerülnek.
A külvárosi bárok többségétől eltérően itt viszonylag nagy férőhely van, nem akadnának akkor sem egymásba a székek, ha a 6-7 asztal mindegyike foglalt lenne. Jó pontnak számít az is, hogy kihozzák a rendelést. A játékgépek elmaradhatatlan velejárói az ilyen típusú kocsmáknak, de talán a nagy tér teszi, hogy kora estére már gyülekező játékosok nem zavarják különösebben az üldögélő vendégeket. A kocsma egyébként négy vagonszerűen egymásba nyíló helyiségből áll, az ajtón belépve jobbra egy raktárszerűség van, onnan nyílik a vécé. Érdekessége, hogy csak kívülről lehet bezárni, viszont ha valaki bemegy, muszáj fogja az ajtót, máskülönben kinyílik. Ajánlatos tehát párossával felkeresni a mellékhelyiséget, amely egyébként a harmadosztályú blokklakások cementpadlójú kisvécéit idézi, de tiszta.
A tévében feltehetően valamelyik hazai adó, manele vagy szappanopera megy, szezonban focimeccs. A kávéscsészék kissé elütnek a hely szellemétől, ide inkább pici, szürke, néhol öntési hibás komcsi csészécskék találnának, ehelyett egy belvárosi kávézóban is megállná a helyét az, amiben a kávét kapjuk. Az idegeneket, főleg a nőket kíváncsian méregetik egy darabig, de aztán sikerül beleolvadni a környezetbe. Nyitvatartás: állandóan, amíg kliens van. A kiszolgálás jó, a tanárnőnek kinéző pincér szemmel láthatóan kordában tudja tartani a vendégeket. Olyan kolozsvári kuriózum ez a Kocsma nevű kocsma, amit legalább egyszer érdemes kipróbálni, de ha a közelben lakik az ember, egy idő után törzsvendég-státusra is pályázhat, ha már unja a belvárosi diákkocsmákat.
Bujdosó vendéglő és nyárikert
szeptember 16, 2009, nosty fiu
3) Helység: Kézdivásárhely 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM 1) Típus: KOCSMA/PUB | 7 hozzászólás
Húúúh, na ezen sokat gondolkodtam. Mármint, hogy írjak, vagy ne írjak a helyről, illetve: ha írok, akkor meg mit is írjak. Van ez a vendéglő. Az érzés nagyon felemás. A hely valamikor a Székely Vendéglő mellett (aka Kráma, Nemere stb.) az egyik legjobb hely volt Kézdivásárhelyen. Énszerintem csak volt, legalábbis számomra, s ezt alább meg is magyarázom. Adott egy nagy hodály, megspékelve asztalokkal meg székekkel. Adottak a gyakran arcot cserélő pincérek is (főleg annak tűnik fel, aki nem törzsvendég, de azért két-háromhavonta meglátogatja a helyet), de az egység amúgy kellemes hétköznaponként, a sör hideg, a változó arcú pincér/pincérnő meg kedves. Fehér abrosz, nagy szék, sarokkanapé, égő gyertya is van. Mindezt lebutítja a natúr falburkolaton uralkodó Cola-reklám, ami egy rettenet. Megkockáztatom: a dohányfüsttől szépen megbarnult falburkolatot szabályszerűen elrondítja. Hétköznap a hely azért oké, mármint a vendéglő, mert kevesen vannak.
Kitűnő beszélgetőhely, mert akkor csak rádiós hang varázsolja az étert, s az is pianisszimóban. Hétvégén viszont négy sör után is fáj a fülemnek a lagzilajcsi, amit a villanycigány produkál, mutogatni nem szeretek, nem is értek, így ezért nem fekszik a hely, ezt említettem föntebb. A konyha viszont nem rossz, a szakács nagyon érti a dolgát, s az ár is jó fekvésben van. Óriási és kitűnő a flekken (legutóbb ezt próbáltam ki), a bor jó hőmérsékletű, poharak csillognak, szóval kajálni jól lehet, s nem is üt nagy lyukat a pénztárcán. Van Bujdosó tál, s a Főnök kedvence is, állítólag állják a helyüket azok is. Van fix menüjük is, kevés pénzért kétfogásos kaját adnak.
Ez lenne a Bujdosó vendéglő az én olvasatomban, következzen a Bujdosó nyárikert. Ottan sem vagyok törzsvendég, de: a kert az király. Kb. 250 ülőhely a Józsiás-park bejáratánál, mindez rusztikusan. 2 lejes a Csíki csapolt sör, ezt árban elég nehéz überelni, ámbár a többi nyárikert is igazodott ehhez az árhoz, muszáj volt nekik. A hiba a mellékhelyiségben van, be kell menni a lagzizós részre, ha enyhíteni kell a húgyhólyagon. Rövidek meglehetősen drágák, de olcsóbbak, mint más helyütt a vonzáskörben. Összességében nem rossz, de a benti vendéglőben hétvégeken csak a lagzilajcsis és kacorferis tábornak ajánlott a hely, s ez a stílusú zene kihallatszik a nyárikertbe is. Vegyül a d’n’b a nótacsokorral, ami elég fura.
Pub Subway
szeptember 9, 2009, humm
2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: KOCSMA/PUB 3) Helység: Bákó | 5 hozzászólás
A helyet még az özönvíz korából ismerjük. Egyik kolléga nagy zsákkal lekéste a buszt, s valahova be kellett üljön a következőig. A mellette levő zenés-táncos-mulatós helyre indult, csak eltévesztette az ajtót, így fölfedeződött a Subway. Kicsiny, de annál lelkesebb csapatunk elég gyakran megfordult ott, ha a környéken jártunk. Abban az időben pince volt, kicsit alternativ, kicsit fiatalos, nem tolakodó, diszkrét, olcsón lehetett sörözni, a város legfinomabb kávéját árulták, és a pizzájuk is elsőosztályú volt. A pincérek fiatalok voltak, feltételezésem szerint diákok. Szóval szerettük a helyet.
Aztán jószerencsém úgy hozta, hogy több év után ismét Bákóban töltöttem pár napot, s persze téma lett a Subway “boldogórákszépemlékeképen”… Elindul az ember a központból, elhagyja a prefektúrát, el a postát, betér a Székelykocsárd (Razboieni) utcába, és ott van 1o méterre. Azóta kibővültek, van pince, földszint, terasz, jó hangulat. A tulajon látszik, hogy utóbbi években külföldön nyaralt, ahonnan pár használható ötletet begyűjtött, feldobva kocsmáját. Századelős képeslapok, kicsi, szép lampionok, tükrök a falon, korszerű, modern asztalok és székek, pizzán kivül kapható sültkrupli, hal és más ételek is, de én csak ezeket próbáltam. Az árak átlagosak, a kiszolgálás kedves, barátságos. Mondjuk a témához az is hozzátartozik, hogy azon a környéken nők nem ülnek be emancipált módon magukban sörözni, az a gyanúm, hogy fogyasztóvédelmisnek néztek.
Szóval tetszett a hely, ismét, újra, megint, ha valaki Bákóba téved, nehogy kihagyja.
Ludas Pub
augusztus 20, 2009, tengeri
3) Helység: Kézdivásárhely 2) Kategória: b) FAPADOS 1) Típus: KOCSMA/PUB | Szólj hozzá!
A Csernátoni út tipikus kisvárosi hibrid lakótelep, az egyik oldalon tömbházak sorakoznak, szemben velük kertes házak, egy üzletecske és egy kocsma. A Ludas Pubot régen Ludas Matyi kocsmájának hívták, és mielőtt az apró faház földszintje megtelt volna játékgépekkel, hétvégenként a hazalátogató egyetemisták és középiskolások törzshelye volt, gitárestekkel és rockzenével. Most kicsit más képet mutat, és törzsközönség is megváltozott, bár pub-jellege még kevésbé van, mint azelőtt.
A közelben lakó panelproli továbbra is itt hajtja fel a féldecit délutánonként, esténként azonban tréninges ifjak csapkodják a gépeket, vagy focimeccset néznek a tévében a környék szocializálódóbb típusú családapái. A meredek falépcsőn a tetőtérbe jutunk: egyszerű fa padok és asztalok, sárguló italreklámok a falon, ide lehet elvonulni, ha valaki egyszerűen csak egy sörre vagy kólára vágyik, és beszélgetni is akar. Az árak alacsonyak, a Hargita és Csíki 2 lej körüli áron kapható, és az üveges Becks is csak 3 lej. Az egykori hazalátogató egyetemisták néha ide ülnek be nosztalgiából – vagy azért, mert a Béka már bezárt, és nincs kedvük a központig elgyalogolni. Ők továbbra is “a Matyi” néven emlegetik a Ludast.
Az asztaloknál 6-7 ember fér el kényelmesen, és a meredek lépcsőre való tekintettel érdemes a bárpultnál egyszerre több sört is vásárolni, hogy ne kelljen állandóan mászkálni. A pincérlány kedves, a kiszolgálás okés, a vécé a körülményekhez képest rendben van (mondjuk azt nem tudom elképzelni, hogy egy pocakosabb személy hogy tudja kinyitni a vécéajtót az előtérben úgy, hogy be is férjen, mivel a két fülkével együtt a mellékhelyiség összesen kb. 5 négyzetméter).
Nyáron az aprócska kertbe érdemes kiülni, itt még kevésbé hangos a zene (általában diszkós-lakodalmas, kilencvenes évek), a padokat és asztalokat nemrég festették újra, a gyümölcsfák alatt árnyék van. Sietős átutazóknak is ajánlott, akik a brassói főútról érkezve, a benzinkutakat elhagyva találhatnak rá a Ludasra az út jobb oldalán.
Atmosphera
július 3, 2009, admin
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: KOCSMA/PUB | 4 hozzászólás
Mr Pink
Nem szeretem a kis szűk tereket, ahol alig fér el három asztalka, a dohányfüst sötétbe burkolja a levegőt, ha vécére akarsz menni, át kell bukdácsolnod másokon, és így tovább. Nos, az Atmosphera pont nem ilyen. Decens méretű terek, könyöklőmagasságú asztalok, normális székek, és főleg világosság, amit a leginkább hiányolni szoktam az ilyen helyeken. Apropó világosság, nagyon szépek a lámpaernyőik (ha valaki beléjük szeret, mint mi, akkor a Baumaxban meg is veheti).
A hely leginkább a Bulgakovra emlékeztet a minimalista berendezésével, de nem koppintásról van szó, egyszerűen a tér adta magá, azt hiszem. A falakon lévő fényképek (nem tudom, időszakos kiállításról, vagy állandó darabokról van-e szó) teljesen jól passzolnak a környezethez. Amire kényes vagyok: a mellékhelyiség, ez esetben tiszta volt, bár igaz, hogy a női vécé bejáratánál szivárgott valami. De amit mindenképpen értékelek: emberi léptékű volt, nem törpéknek tervezték.
Az italárak átlagosak, az átlagsörök 4-5 lej körül vannak, a pincérek visszafogottak, a szellőzés jó, és egyáltalán: a melegen kívül nem volt semmilyen kifogásom. Szóval egy légkondi elmenne, de egyébként oké.
Ms Red
Az Atmospherában tulajdonképpen nincs semmi különleges: világos fal – sötét padló – jellegtelen fabútorok – fotókiállítás a falakon kombináció, amit már jó néhány kocsma praktizál Kolozsváron. Oda járni tulajdonképpen nem azért kellemes, ami van, inkább azért, ami nincs.
Nincs üvöltő focimeccs-közvetítés a nap minden órájában (sőt, egyáltalán), nincs bömbölő zene, vagy az ember pénztárcáját próbára tevő árszabás. Cigit sem tartanak, de szerencsére közel van a non-stop. A pincérek magyarok, a kiszolgálás jó – egy ilyen helyen gond nélkül le lehet bonyolítani egy formálisabb kávézást, egy randit vagy egy nagyobb társasággal történő sörözést.
Ms White
Beszélgetős-beülős helynek csak akkor jó, ha a kedvenc kocsmádból kiszorultál. A helyiségek matt és semleges színei miatt nem leszel túlságosan feldobódva, sőt, depire hajlamosak számára kimondottan ellenjavallott. Legmegfelelőbb hasonlat: olyan, mint egy nyakkendőjét meglazított üzletember, aki azért a zakójától mégsem óhajt megválni. Steril hely, de legalább a mosdó is az. Jó pont: a pincérek kedvesek, gyors a kiszolgálás, és mindig van hely.
Ms Orange
Jó pont lehet a székelyföldi vendégek szemében, hogy van Hargita sör is potom 3,6 lejért. Vigyázni kell azonban, mint ahogy a székelyföldi kocsmákban is az Ursussal: nem biztos, hogy elfogy azelőtt, mielőtt lejárna. Ami tetszett, hogy könnyen egymáshoz tolható, masszív asztalok vannak, nem hangos a zene, lehet beszélgetni. Mivel központban van – a Sorával szembeni oldalon, az egyik kapualjban –, várhatóan egy idő után nagyobb lesz a zsúfoltság hétköznap is. Van három- vagy négyféle koktél, standard sörkínálat 3,6-9 lej közötti áron, borokat, röviditalokat nem próbáltam. Kaja nincs, de minek is, ott egy köpésre a Rex pizzázó vagy valamelyik fornettis.
« vissza — korábbi bejegyzések »














