Back Stage

május 27, 2009, Zsu Tanko
3) Helység: Csíkszereda 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: KÁVÉZDA 1) Típus: KOCSMA/PUB | 13 hozzászólás

Csíkszereda újabb kávézói között jelenik meg a Back Stage, ami már pár hónapja virágzik a Petőfi utca 33-as száma alatt, kissé elrejtve, de annál nagyobb meglepetést okozva. Igazán egy új korszakábrázoló helyként tündököl a csíki palettán. Az enteriőr csupa varázslat - annak, aki imádja a századforuló stílusát.

Mint mindig, az első benyomás az ajtónyitást követi: tekintetem elsősorban a földet mustrálja végig, mivel a pár fok lépcső magának követeli az első figyelmet. Mahagóni színű hajópadló, majd ezzel egybeolvadva domborul az első helyiségben a bárpult, csordultig tele pubhoz illő italokkal és kávézóhoz illő kávé- és teaspecialitásokkal - akár az italok és teák Mekkája. Bárszékre huppanva nem érzem teljesnek ezt a látogatásom, így csak magányosoknak ajánlanám ezt a helyet (vagy azoknak, kik a pincerfiút szertnék lekötni). A hely családiassága megköveteli, hogy továbblépjek, be a következő helyiségbe, ahol az ablakon átszűrődő napfény aranysárga színben törik meg a csíkostapétás falon, no meg az elmaradhatatlan mahagóni-asztalon.

Nem szabad megfeledkeznem a stílus említéséről, ami önmagában hordozza a hely kávézó mivoltát: felújított régi kerek asztalok két sorban felsorakozva, mindenikhez illő karosszékek tündökölnek vissza a látványban. Az esti hangulat időutazássá alakulásáról az egyénileg allítható falilámpák gondoskodnak. A hely kávézóként nem kicsi, de annál népszerűbb: délután megtelik iskolából szabaduló diákokkal, később művészlelkekkel és múltszázadi időket idézni vágyó fiatalokkal.

A kiszolgálás megnyugtatóan kedvemre volt: gyors, pontos és még figyelmes is - ami itt Csíkban általában hiányolok. A kiszolgálás mellett megemlítendők az árak is: felmérésem szerint beleilleszkedik a csíki átlagviszonylatba, vagyis az Espressojuk 3,5 lej, üdítőik es Csíki sörük is 3,5 lej, a különböző kávéspecialitásaik 8 lejig rúgnak, míg teakavalkádjuk 3 és 7 lej között ingadozik. Italaik is az átlagos árviszonylatba tehetők. A jazz-swing dallamok is hozzájárulnak az ellazuláshoz, pihenéshez - kissé a régi Morpheus idejét idézi, és hasonlóságot véltem felfedezni az udvarhelyi Mokka és Elekes kávézokkal. Dehét végtére is: kellett már egy ilyen hely nekünk is!

Ami inkább hagy kívánnivalót magaután, az a hatalmas adag füst - bár most már a nyitott ablak nem okoz nagyobb didergést a széken ülve.

pontos átlag: 4.00

pontos átlag: 3.36

Eger, a még-ízű város

május 15, 2009, tengeri
Szalonbeszélgetések: a legjobb italokról Szalonbeszélgetések: a legjobb helyekről | 3 hozzászólás

Amennyire két nap alatt fel lehet fedezni, a szívünknek kedves irodalmi-történelmi utalásokon túlmenően is turisztikailag vonzó, jó kis közép-európai hely. De azt hiszem, ideje újra elővenni életem első hosszabb olvasmányát, az Egri csillagokat, mielőtt újra idelátogatok. Évente egyébként több ezer diák – főleg 8-15 évesek, tehát akik még emlékeznek erre a kötelező, de mégis élvezetes háziolvasmányra – látogat el a várba, egy magyarországi iskolásnak 12 év alatt minimum egyszer összejön ide egy osztálykirándulás.

Felnőttszemmel a sétálóutcák, vendéglők, kocsmák, kávézók, szállodák és a kihagyhatatlan borpincék városa. Sajnos, a gazdasági válság a turizmust sem kerülte el, a remek kisvendéglőkben pangás van, a pincérek unatkozva álldogálnak az ajtóban, és reménykedve pillantanak a turistának kinéző járókelőkre. Esténként ugyan látni kocsmázó fiatalokat, de még péntek este sincs teltház. Összehasonlításképpen a körülbelül ugyanakkora népességű Sepsiszentgyörgyön hasonló időpontban alig lehet szabad asztalt találni. Eger azonban – legalábbis a helyiek szerint – a válság előtt is csendes hely volt. Az emberek hazamentek melóból, kajáltak, s ha ki is ugrottak egy sörre valahová, este 10 után már a szépen kivilágított utcák és műemlékek síri csendbe burkolózva várták a reggelt. Nem sikerült megtudni, mit csinálnak ilyenkor az egyetemisták – vagy lehet, a diáknegyedben pezsgés van, mint Kolozsváron, csak mi nem jártunk arrafelé.

Mivel a Flóra hotelben laktunk, esténként főleg a környéken lévő kocsmákat térképeztük fel. A Sin bár nevű metálkocsmáról (Almagyar u. 19.) lesötétített ablakait látva azt hittem, zárva, pedig nem. Belépve teleposzterezett falak, a plafonon katonai álcázóháló, halálfejes budiajtó-ablak, valamint kedves, piercinges pincérek fogadnak. A fekete ablakot belülről apró körték világítják meg. Dohányozni lehet. Metálgiccs is akad, például egy vicces, a szájában rózsát tartó halálfej, az apró székek és asztalok enyhén kényelmetlenek, de a kocsma értékelésében vitathatatlanul inkább a nagyon jó felé billenti a mérleget a széles piakínálat, a hátsó szeparé, a zene (mainstream zúzástól ősmetálig és rétegzenéig minden volt), a finom és olcsó száraz vörösborról nem is beszélve. Ez utóbbi valszeg minden egri helyen megtalálható, borpincékben olcsóbban is, mint 100 forint/deci. Ha pedig valaki képes sört inni az egri bor városában, 350 forint/0,5 liter körüli áron megteheti.

Egy köpésre a hoteltől, egy érdekes, nyílvesszőbe zárt templomtorony tövében – amelyről utólag kiderült, hogy ez a Makovecz Imre tervezte városi uszoda – remek kávézó van. Elsősorban azért jó hely, mert van wi-fi. (Elvileg a hotelben is van, csak nem működik, „éppen javítják, még egy hétig” – közölték a recepción, azt a benyomást keltve, hogy ez a standard csillapító szöveg a netfüggő vendégeknek. Akik ne akarjanak dolgozni, mailt olvasni, mikor ingyen mehetnek be a termálfürdőbe és a strandra. Lazítsanak, esetleg vegyék igénybe a kényeztető vagy gyógyászati szolgáltatásokat.) Utólag rekonstruálva ez a Mirador kávézó, egy földszinti és egy emeleti helyiségből áll, de kint, az épület előtt is vannak asztalok. A füstelszívó olyan jól működik, hogy belépve az ember azt hinné, nemdohányzó helyre tévedt. Pontosan nem emlékszem, de 300 forint körüli összegbe kerül a kávé, egyébként összességében Eger olcsóbbnak tűnik, mint Kolozsvár.

A Szépasszony völgyében egymás után sorakoznak a borpincék, eladó is van, állítólag 10 millió forintért már lehet vásárolni. A vendéglők standard szolgáltatása a borkóstolás és a cigányzene, a lopóból félméteres távolságból zubog a pohárba a vörös, rózsaszín és áttetsző sárga különböző árnyalataiban játszó nedű. Kár, hogy miután az ember végigevett egy menüt és végigkóstolt néhányféle bort, az élvezetekbe temetkezve elfelejti leírni, mi is volt ez a gasztronómiai csoda.

Miután az otthoni ajándéknak szánt borból egy kisebb pincében bevásárol az ember (vörös száraz cuvée, négyféle borból, Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Zweigelt, Blauburger, két liter csupán ezer forint, plusz némi félszáraz rosé ill. félédes leányka), a csendes utcákon sétálgathat, vagy elüldögélhet egy padon valahol. Rengeteg a zöldövezet, a kopár betontengerekhez szokott szemnek legalábbis.

Mindenképp érdemes visszajárni ebbe a városba, azt hiszem. Például az októberi Quartet színházi fesztivál idején. Addig is adjatok tippeket, hová érdemes beugrani Egerben, és milyen szórakozási lehetőségek vannak azoknak, akik két napnál hosszabb időre érkeznek Heves megye fővárosába.

pontos átlag: 3.17

Füsti fecske

április 30, 2009, tengeri
3) Helység: Sepsiszentgyörgy 2) Kategória: b) FAPADOS 1) Típus: ÉTTEREM 1) Típus: KOCSMA/PUB | Szólj hozzá!

Kocsma, ahol a többi szentgyörgyi helyhez képest egy fokkal olcsóbb a sör (3 lej a Hargita, 3,5 a Csíki). Jól elrejtették, bár közel van a központhoz - emiatt csak beavatottak járnak oda, illetve olyanok, akiket a törzsvendégek elkísérnek, első próbálkozásra ugyanis nem egyszerű rátalálni. A Sugás áruháztól pár perc csupán, egyik kis utcán be, egy kazánház mellett jobbra el, majd meg is látja az ember a cégtáblát. (Szentgyörgyiek váltig álítják, egyszerű megtalálni, hiszen az egyik főutcán található. Cím: Bánki Dónát 17/A. tel.: 0788-817269.)

Két helyiségből áll, plusz a bárrész, innen hátrafele nyílik a kerthelyiség, amit eddig még nem volt alkalmam kipróbálni, lévén esténként hűvös az idő tavasszal. A belső berendezés kellékei: klasszikus, még a kilencvenes években divatos mellmagasságig tartó faburkolat, műanyagos abroszok, a falon régi mezőgazdasági eszköz, faragott gyertyatartó, a fejed fölött pedig a kosztümös akciófilmekből ismert kerék alakú csillár kicsinyített változata. Húsvét után is ott díszeleg még a Valentin-napi piros szív a falon, közvetlenül a tévé szomszédságában. A tévé jó magasan, egy polcon van, meccsek alkalmával minden szem rászegeződik. Külön kis épületet kapott az udvaron a mellékhelyiség, amely tiszta, és mindig akad benne papír meg folyékony szappan.

Lehet kajálni is, bár a főztjüket nem próbáltam; nagyon olcsó, 10 lej körüli áron van a napi menü. Törzsvendégek szerint itt adják a legfinomabb miccset az egész városban. Eddig még soha nem láttam telt házat, bár hétvégéken nem jártam arrafelé - tehát ha máshol nem találsz üres asztalt, érdemes itt próbálkozni. A zenével mondjuk kibékülni nem nagyon lehet, többnyire mulatós-esküvős számok mennek, de szerencsére halkan. Mégsem csak azért ajánlom, mert “ha ló nincs, a szamár is jó”. Meghitt, kisvárosi, sőt falusi hangulata van, érintetlenül hagyta a globalizáció és kozmopolitizmus szele. Na jó, a piros szív kivétel, de pont emiatt anakronisztikus. Hétköznap esténként érdemes benézni egy-két sörre, de mindenképp nagyobb társasággal, mert jóból is megárt a sok, ha egyedül kell elviselni.

pontos átlag: 4.00

pontos átlag: 2.99

Fashion Café and Lounge

április 27, 2009, BZSA
3) Helység: Temesvár 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: KÁVÉZDA | 2 hozzászólás

A múltkor az egyik programmagazint böngészve akadt meg a szemem azon, hogy az egyik temesvári helyen - önmeghatározása szerint „lounge”-ban – sushit lehet enni. Fel is jegyeztem mindjárt a meglátogatandó helyek közé, s nem is telt sok időbe, míg eljutottam oda április 20. táján. A hely ultratrendi igyekszik lenni, világosbarna, krémes színek, kényelmes fotelek, üvegasztalok. A csicsás kristálycsillár teljesen diszharmonikus. A zene elviselhető és nem túl hangos. A nemdohányzó rész nincs megfelelően szeparálva, sőt, a dohányfüst természetesen a nemdohányzók fele száll, valahogy így alakult ottjártunkkor a széljárás.

Kínálnak forró csokoládét nagy választékban, teákat, sör csak üveges van, s nem is mindent kapunk, amit az itallapon szerepeltet. A 0.33-as kiszerelésű átlagsörök (mi zipfert ittunk, de ugyanennyi lett volna a Gösser, ha épp nem fogy ki, vagy a heineken, ha az nem lenne tiltás alatt mifelénk a vörös csillag miatt) 8 lejbe kerülnek, ami bizony elég magas díjszabás. Az ételek között akad elfogadható árú is, a 200 grammosnak ígért lazac (persze van mellette egyéb is, nemcsak a halhús, a leírás szerint) 25 lejért nem tűnik drágának, hasonló áron volt az avokádós ráksaláta is, de a cézársaláta 28 lejért, a sushi-szettek 38-ért - hát az bizony nem kevés. Ez utóbbi két ételre esett a választásunk, mert hát erre volt gusztusunk.

A sushi nem volt rossz (nigirit kértünk, a pincér hölgy több perc elteltével jött vissza, hogy az nincs. A nigirihez járt volna saké és zöld tea, szerintem a saké fogyhatott ki. Vagy netán a polip. Érdekes, hogy ugyanazon az áron kínálnak egyáltalán nem azonos felhozatalt jelentő étkeket.) - de hiba volt roppanós zöldségeket beletenni.

A tálalás rendben találtatott, az állag és az esztétika is.

A cézár saláta már inkább amatőr munka volt, bár rossznak ez sem volt rossz, frissen készült. Salátalevelekre halmozták a kenyérkockákkal és némi kaliforniai pirospaprikával kevert csirkedarabkákat, amit egy pregnánsan mustárízű szósszal ízesítettek.

A sushit jó 25 perc után hozták ki, a cézár salátát pedig még később, rá 7-8 percre, mire a sushi már elfogyott.

Nem lesz a törzshelyünk, de egy próbát megér.

pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 3.13

Kashmir teaház (ismét)

április 20, 2009, nietzsche
3) Helység: Marosvásárhely 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: KÁVÉZDA | 1 hozzászólás

Korábban már volt egy bejegyzés a Kashmir teaházról. Néhány képpel járulnék hozzá. Nemrég fedeztem fel, és annak ellenére, hogy kicsit erőltetettnek és stílusficamosnak érzem, megkedveltem, mert még így is van hangulata. A pincér egészen udvarias, egyik nap csak hárman maradtunk fél órával zárás után, de a legapróbb jelét nem adta a személyzet a kiutálásunknak.

A korábbi kritika itt található

pontos átlag: 4.00

pontos átlag: 3.10

Britannia

április 14, 2009, tengeri
3) Helység: Brassó 2) Kategória: b) FAPADOS 1) Típus: KOCSMA/PUB | Szólj hozzá!

Klasszikusnak számító rockkocsma a Kapu utca alsó végén, a Mc Donald’s mellett:) elég nehéz megtalálni, mert a kapualjban, ahol be kell menni, mindenféle egyéb reklámtábla van, a Britannia nevet pedig nem a szokásos villogó neonbetűkkel írták ki. Jobbról egy fordítóiroda táblája áll, a falak telegraffittizve.

Leérsz a pincébe, és alig kapsz levegőt, a szellőzése elég rossz, a régi Music Pubra emlékeztet Kolozsvárról. A valamikori nemdohányzó teremben, vagyis a legbelső helyiségben picivel jobb a helyzet, vannak megpattintható, sötét pinceablakok, amelyek a fényt ugyan nem engedik be, de a levegő járását lehetővé teszik. A zene ahhoz képest, hogy rockkocsma, annyira nem hangos, a melletted ülő emberrel például nem kell túlkiabáljátok, ha beszélgetni akartok, s ha nagyon fülel az ember, azt is hallja, amiről a többiek dumálnak. Ékes bizonyítékul arra, hogy ide nemcsak brassói román tinirockerek, hanem magyarok is járnak, valaki a Kárpátia együttes nevét véste bele az egyik asztalba. A zene amúgy tűrhető, egyébként zenegép is van, amit nem volt szerencsém kipróbálni, de állítólag magyar kínálat is rendelkezésre áll, van itt jópár szám Kacortól Pokolgépig.

A sör olcsó, brassói belvárosi viszonylatban legalábbis: Csíki 4,5 lej, Ursus 3,5, Stella és Heineken 5 lej. A kocsmában egyébként igyekeztek középkori-lovagi hangulatot idéző tárgyakat elhelyezni, van sisakos lovagfej, amolyan féldomború gipszgiccs, meg egy titokzatos ajtón a címerállat: az oroszlán. Ál-kandalló is van, belül a lámpa világít, kárpótlásul igazi fahasábokkal próbálták utánozni a valódit. A mellékhelyiség borzasztóan kiábrándító: nincs szappan, se vécépapír (a kézszárítóról vagy papírtörlőkről, esetleg tükörről nem is beszélve, de ezeket nem ítélem elengedhetetlenül fontosnak), és amint a világoskék árnyalatú csempés térben odakerülsz, hogy be is jutsz az egyik helyiségbe, megdöbbenve tapasztalod, hogy törökbudi van, amolyan guggolós. A vécét egy műanyag zsineg segítségével tudod lehúzni, miután figyelmesen végigvizslatod az egész felületet, és megtalálod a falból kilátszó végét.

Összegezve, engem nem nagyon győzött meg így utólag a Britannia, tkp a vécé miatt. Amúgy főleg középiskolásnak vagy első-másodévesnek kinéző diákok járnak ide. Mivel nem törzsvendégekkel voltam, hanem időszakos idelátogatókkal, rákerestem néhány fórumon, mit gondolnak pl. a metálosok erről a helyről - hát, nem valami hízelgő. “Pokemonok és kokölárok” helye újabban, panaszolják. (Nekem a vécében volt szerencsém találkozni két emónak öltözött tizenhatévessel, akik épp egy nagy kiütéses partiról meséltek egymásnak.)

A “pokemont” a szlengben olyan fiatalokra mondják, 1. akiknek nagy a szájuk, de a fejükben locsog a káposztalé, mégis azt a kevés információt, amit tudnak, úgy adják elő, mintha legalábbis feltalálták volna a spanyolviaszt 2. akik 18 évesnél fiatalabbak, és rockereknek vallják magukat, az idősebb rockereket pedig arról faggatják, hogy mióta hallgatnak rockzenét 3. életkortól függetlenül azok a magukat rockereknek valló emberek, akik szerint az öltözködés határozza meg, ki a true rocker és ki nem; akik divatzenét hallgatnak; akik nem ismerik a rockzene nagyjait, eredetét; akik még ha másokat utánozva “igazi rockzenét” is hallgatnak, semmit nem értenek belőle (a definíciókat fórumozók adták, korábban nem hallottam még, hogy e miniszörnyes rajzfilmsorozat figuráinak nevét egy bizonyos szubkulturális csoport meghatározására használták volna. De talán még azt is hozzá lehet tenni a definícióhoz, hogy valaki, aki saját bevallása szerint kinőtt a Pokemonból, de közben mégse.) Ennek ellenére nem láttam, hogy bárkitől személyit kértek volna a bárpultnál - valóban törzsvendégekről lehet szó tehát, akikről valszeg azt is tudja már a báros, éppen milyen óráról lógnak.

pontos átlag: 3.00

Ábel vendéglő

március 31, 2009, tengeri
3) Helység: Sepsiszentgyörgy 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM 1) Típus: KOCSMA/PUB | 6 hozzászólás

Potenciális sajtós-értelmiségi törzshely az Olt utca központ felőli végében. Egyelőre ebédidőben üzletemberek, este a legkülönfélébb stílusú kocsmázók járnak az Ábelbe. Stílusosan egy sztriptízbár közvetlen szomszédságában nyílt, egy felújított, régi polgári házban. Jó stabil, nehéz faasztalok és székek, egy zongora, magas bárszékek alkotják a berendezést, a helyre a visszafogott csillogás jellemző.

Mindenfajta sör egységesen 4 lejbe kerül, értsd: ugyanannyi a Hargita is, mint a Gösser, Holsten, Tuborg vagy Becks. Kajálni is lehet, még nem próbáltam végig a kínálatot, de az étlap első ránézésre korrekt árakat tartalmaz, levesek 8-9 lejbe kerülnek. Olyan ételkülönlegességek vannak, mint „Ábel a rengetegben” dupla tál (900 grammnyi kaja 29,5 lejért), további specialitás például a Nagy Bécsi „Erős Pista”, sőt A konyhafőnök ajánlja rovat is van. Három adag szalmakrumplira, egy-egy adag rántott sajtra és brokkolira, plusz 2-3 sörre mintegy 40-50 lejt fizettünk ketten.

Mikor először voltam ott, élőzene ment, egy fiatalember zongorázott békebeli kávézházi hangulatot teremtve. Azóta sem sikerült újra elcsípni, de a gépzene is visszafogott, lehet mellette beszélgetni. A pincérek fiatalok, kedvesek, habár ha nagy a tömeg, kell várni a kiszolgálásra – de hát ez mindenhol megesik. Hétköznap, hacsak nincs nagy társaság, hamar zárnak, fél 11 körül. Hétvégén: ki ameddig bírja alapon megy, legalábbis eddigi tapasztalataim alapján. Dohányozni lehet, sőt helyben kapható néhány fajta cigaretta. Ami mindenképpen különleges, az ónosan matt fémcsap a fürdőben: egy vályúszerűen felül nyitott csőből ömlik a víz a mosdókagylóba. A mellékhelyiség egyébként teljesen rendben találtatott, tiszta, és papír is van mindig.

Középosztálybeli, szolid párok, nagyobb asztaltársaságok egyaránt megfordulnak az Ábelben, amely néha könyvbemutatóknak is helyszínül szolgál. A belső termet tudomásom szerint le is lehet foglalni nagyobb összejövetelekre. Nem diákkocsma, bár diákok is járnak ide; környezete meghitt beszélgetéseknek és politikai vitáknak kedvez inkább.

pontos átlag: 4.00

pontos átlag: 3.04

Laci konyha

március 30, 2009, emerikusz
3) Helység: Nagyvárad 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: ÉTTEREM | 2 hozzászólás

Annak idején, mikor még az előző munkahelyemen dolgoztam, nagyon sokat utaztam az országban, és vadásztam az ehhez hasonló helyekre. Ideális a kiszálláson lévő alkalmazottaknak és természetesen azoknak is, akik Nagyváradon dolgoznak.

A “Bucataria Laci Konyha” egy önkiszolgáló rendszerben működő étterem, de senki ne gondolja, hogy hasonlatos a múlt rendszerből átmentődött piszkos, gyanús alakokkal teli, büdös és műanyag hatást keltő helyekhez. A Laci konyha kategóriájához képest nagyon elegáns étterem. Ízlésesen van berendezve, mentes a felesleges, oda nem illő díszítőelemektől, a sötétbarna fa árnyalatok nagyon barátságos, családias hangulatot köcsönöznek. Érdekessége, hogy kézmosáshoz nem szükséges kimenni a mellékhelyiségre, külön erre a célra beépített mosdó található a pult mellett.

A menü a hagyományos magyar és román konyha ételeit sorakoztatja fel: pacalleves, húsgombóc leves, babgulyás, csorbák, csülök, fasírt stb. Desszert is többféle van, kedvencem a somlói galuska. A zsömlét a helyszínen sütik és nagyon ízletes. Az étel mindig friss és meleg, folyamatosan készítik, mert elég sokan járnak ide, főleg a déli órákban. Többen nem az étteremben fogyasztják el az ebédjüket, hanem a munkahelyükön. Úgy tudom, megfelelő nagyságrendű megrendelés esetén ők is kiszállítják. Többször is ettem itt, sok mindent kipróbáltam, de eddig még minden tetszett. Kedvencem a babgulyás és a fasírt paradicsomos szósszal. Egy menü 12 lejbe kerül, amit nem tartok soknak, tekintve, hogy mindig jóllakottan állok fel az asztaltól. Hátránya a helynek, hogy nem szolgálnak fel alkoholt, bár mivel főként a “munkás emberek” kiszolgálására szakosodott, nem is igazán van igény a napközbeni iszogatásra. A dohányosoknak is ki kell bírniuk füstölés nélkül. Az elhelyezkedése lehetne jobb, a Cantemir utcán található a posta mellett, viszonylag messze a városközponttól, a Félixfürdő felé vezető úton. Azoknak viszont tökéletes lehet, akik megéheztek a Lotus plázában, az ottani éttermek drágák és sokak ízlésének nem felelnek meg. (Egyszer majd írok arról is.)

Ajánlani tudom tehát ezt a gyorséttermet mindenkinek, aki Váradon dolgozik vagy átutazóban van, és kevés ideje marad ebédelni.

pontos átlag: 5.00

pontos átlag: 3.36

MIKA Snitel & Falafel

március 11, 2009, Bozso
3) Helység: Kolozsvár 2) Kategória: d) JUPPI 1) Típus: BÜFÉ | 5 hozzászólás

Imádom a falafelt. Sajnos evvel nem sokan vannak így felénk, és ritka az a hely, ahol készítik. Éppen ezért ahányszor valahol falafelt látok, mindig kipróbálom. És eddig, sajnos, mindig csalódtam.

Viszont nemrég nyílott egy új hely. Kolozsváron. A Iulius Mall kajarészlegén. És, amint neve is mondja, egyik fontos terméke a falafel!!! És nem a hűtőszekrényből elővett, mikróban felmelegített típus. Hanem frissen, meleg szolgálják. Igazi helyben sütött pitában!!! És végre! Igazi falafel íze van.

De nemcsak falafel van a kínálatban, hanem a közel-keleti konyha két más remeke is: a humusz meg a sabich. Az előbbi csicseriborsóból készült paszta, amit altalában a vegetariánusok nagyon szeretnek. Utóbbi egy pita megtömve grillezett padlizsánszeletekkel, salátával, humusszal és főtt tojással.

Van még vagy négyféle rántotthús, kétféle leves, makaróni finom szósszal, amiből nem sajnálják a fűszereket, és persze falafel dögivel. És ami nagyon érdekes, hogy nem standard a szendvicsek töltete: bármilyen salátát vagy szószt lehet rájuk tenni, ha az ott van a tálalóban. Így mindenki megtalálhatja a neki ízlő kombinációt. Ja, és árban sem nagyon húzós, 12-15 lej egy menü.

Ahogy elnéztem a vasárnapi tömeget, nemcsak én vártam már azt a helyet, ahol egy igazi falafelt lehet enni… Végre! Az igazi itt van Kolozsváron.

pontos átlag: 5.00

pontos átlag: 2.78

Balázs Panzió

február 24, 2009, tiggergab
3) Helység: Zetelaka 2) Kategória: c) KÖZÉPKATEGÓRIÁS 1) Típus: SZÁLLODA (PANZIÓ) | 1 hozzászólás

Egy csomó anomáliával kéne kezdenem,de maradjunk sima “mentegetőzés-felsorolásnál”. Nem vagyok romániai magyar, tősgyökeres budapesti vagyok, de a Királyhágó után érzem igazán otthon magam, noha tudtommal nincsenek Erdélyországból őseim. De azt hiszem ez nem kizáró ok. (Most látom, a “Királyhágó után otthon…” szöveggel baj lesz, a kedvesem ugyanis nagyváradi, és nem kell, hogy emiatt balhézzon. No majd megoldom vele…)

A hely, amiről pár szót írnék, nem épp Zetelakán, hanem Zeteváralja és Ivó (nomen est omen) között helyezkedik el. “Igazi erdélyi hely”, vagyis hegyek,fenyvesek, csobogó patakok, minden, ami erről egy slampos városlakónak eszébe jut.

A Balázs panzió kicsit félreesik a “főúttól” (a főutat kéretik székelyföldi viszonylatban értelmezni!), de ez egyáltalán nem hátránya,sőt…!

Nagyon régóta, és nagyon sokszor jártam-járok Erdélybe, részben munka miatt, részben itt tudok igazán pihenni, úgyhogy van némi rálátásom a felhozatalra. Amikor kb. 2004 körül először tévedtem ide, az első gondolatom az volt,hogy “profi, bájosan profi”. Klasszikus családi kisvállalkozás, de az idők szavára hallgatva igyekeznek ötvözni a hagyományt, a korszerű elvárásokkal. Ebben lehet némi szerepe annak is, hogy a tulajnő lánya a kolozsvári egyetemre jár (talán közgazdászhallgató), és gondolom tud a vállalkozáshoz jó tanácsokkal szolgálni.

A panzió-rész kis lakóházai igazán otthonosak, és elég jól sikerült ötvözni a hangulatos-hagyományost a korszerűvel, csak ajánlani tudom.

De nem a szállás funkció miatt ragadtam klaviatúrát (be kell vallanom, egy nagyváradi hely keresgélése során dobott a “Gúgli” ide), sokkal inkább a kulináris rész volt az, ami annak idején megfogott, és akárhányszor erre járok, igyekszem mindíg felidézni az akkori első jó élményt (a legtöbbször sikerrel).

Kifejezetten frappáns, ahogy sikerült megoldaniuk azt, hogy mindig friss legyen a kis éttermi rész legfőbb specialitása. (Székelyföldön vagyunk, ugyan mi más is lehetne, mint a pisztráng?!) A kertben egy igazán remek kis filagóriát alakítottak ki, körben kissé autentikus, kissé túl direktre sikerült, de mindenképpen megbocsájtható fafaragványok és úgyis ez kell a városi, ne adj’Isten “Magyarból” érkező vendégnek. Kicsit billeg, de végülis sikerül a jóízlésű oldalon maradnia és hajszál híján, de elkerüli a giccset. A viszonylag közeli Udvarhelyről néha kijár egy-két (vagy csak egy?) helyi faragóművész és elfogadható erőszakossággal próbálja rátukmálni az amúgy tényleg szép műveit az aktuális vendégekre. A témák a szokásosak; székelyek, Szent István, Dózsa György, Orbán Balázs, címerek, és a néha már túristagiccsé degradálódott Nagy-Magyarország térkép stb…

Na de térjünk is át a lényegre, ez eddig csak a körítés volt. A poén, ami miatt nekem külön szemet szúrt, az az alapanyag frissességének megoldása. Biztosan máshol is van ez így, de itt nagyon kulturáltan sikerült megoldani. A patak vizét kicsit elterelték, és megfelelő szűrőkkel két kis mesterséges medencét alakítottak ki, ahol pisztrángokat nevelnek. A friss víz megoldott, a természetes környezet megoldott, és igazán a vendég szeme előtt veszik ki a kis medencéből azt, ami nem sokkal később a tányérján landol. Paprikás lisztben, muzsdéval, szalmakumprival, előtte kis pálinka, mellé bor (az lehetne kicsit jobb is), vagy Csiki, esetleg Ursus sörrel (az lehetne csapolt, sokat dobna a dolgon-talán majd legközelebb).

Szóval nincs egetverő választék, de a Madarasi-csúcsról késő délután lefelé ballagó ember nem is zavarbaejtő étlapválasztékra vágyik, hanem kis pihenésre, friss ételre, szomjoltó italokra. És itt mindezt megkapja, nagyon kultúrált környezetben, udvarias, figyelmes, családias kiszolgálás mellett. És ha van olyan szerencséje, hogy jó időben téved erre, valóban testet-lelket gyönyörködtető és pihentető elnyújtózni egy kiadós séta és egy finom ebéd után a hűs fák alatt.

Nem mondom, hogy a környék legolcsóbb vendéglője, Udvarhelyen, Zetelakán a környéken sok helyen voltam már ennél akár lényegesen olcsóbb helyen is, de ár-érték arányban nálam még ez viszi a környéken a pálmát. Talán az is a szerencséje (és így a mi szerencsénk is), hogy az igazi túristadömping elkerüli, annál kissé félreesőbb, és így nem álltak át a tömegtermelésre, inkább igyekeznek megbecsülni a betévedő vendéget. Nálam ez sikerrel járt, és akikkel eddig itt voltam, mindenki hasonló érzésekkel távozott.

Maradjanak meg ilyeneknek, és ha úgy alakul, egy egészen kicsi választékbővítés mellett ígérem, hogy megtartom őket székelyföldi-hargitai barangolásaim törzshelyének.